A nyíregyházi Labor Café története egy különleges bizalommal indult, ami nem csupán a kávéfőzésről szól, hanem a közösség összekapcsolásáról is. Az itt készült kávék nem csupán italok, hanem igazi élmények, amelyek minden csészében a barátság és a szenved

Képzelj el egy kávézót, ahol a határok elmosódnak, és mindenki otthonra lelhet, mégis senki sem birtokolhatja. Itt nincsenek alkalmazottak, de a vendégek mindig szívesen látottak. Egy olyan tér ez, ahol mindenki szabadon formálhatja a környezetét, csupán annyit kérnek, hogy járuljon hozzá a közösség életéhez. Itt az emberek a kedvességet gyakorolják, pusztán az örömért, ami belőle fakad. Ez a Labor Café Adománykávézó és Nyitott Közösségi Tér, amely immár tíz éve működik Nyíregyházán, a Benczúr téren. A helyszín becsületkasszás, önkiszolgáló, és a helyi közösség tagjai önkéntesen tartják életben. Fekete Éva alapítóval Fiala Borcsa beszélgetett erről a különleges helyről.

A Labor Café koncepciója több mint húsz évvel ezelőtt kezdett el körvonalazódni. "Egy kis csapat tagjaként, öt-hat barátommal gyakran ültünk össze a panellakásunk konyhájában, miközben fröccsöztünk, és a világ megváltásán filozofáltunk. Abban a pillanatban merült fel bennem a gondolat: milyen nagyszerű lenne, ha nem csak zokniban ücsörögnénk valakinél, hanem lenne egy olyan közösségi tér, ami mindenkié, de senkié sem. Olyan hely, ahol nem mindig nálunk zajlik a buli, így elkerülve, hogy az esemény végén csak egyvalaki maradjon a mosogatni. Már nem vágytunk a hangos szórakozóhelyekre; csupán egy nyugodt helyre vágytunk, ahol szabadon beszélgethetünk anélkül, hogy terhet rónánk valakire a vendéglátás miatt" - meséli Éva, rávilágítva arra, hogyan született meg a közösségi tér ötlete. Ez a gondolat valószínűleg sokak fejében megfordul, miután takarítanak a vendégek után... de nem mindenki álma válik valóra egy olyan adományokból létrejövő hellyel, ahol bárki formálhatja a teret a saját igényei szerint.

Éva és barátai újabb motivációja a közösség megerősítésére az volt, hogy észrevették, Nyíregyházáról a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején egy teljes generáció tűnt el. Sok fiatal döntött úgy, hogy Budapestre vagy külföldre költözik. "Olyan űr keletkezett, hogy a városban már nem maradt olyan élő, aktív közösség, amely szívesen vállalkozott volna helyi kezdeményezésekre" - osztotta meg Éva. E problémára reagálva a barátaival együtt különféle, nem éppen megszokott akciókba fogtak, hogy felrázzák a közösségi életet és újra összekovácsolják a helyi fiatalokat.

Kivitték az utcára a linóleum Twister-pályát, és a "tévémentes nap" mottóval próbálták megszólítani a járókelőket. Fesztiválhangulatot teremtve, különböző helyszíneken települtek ki egy rádióval, hogy a zene és a móka mindenkit magával ragadjon.

"Mindig az volt a cél, hogy bevonjuk az embereket."

A társaságuk egyik tagja egy civil szervezetnél dolgozott, az ő javaslatára alakították át aztán a kezdetben önkéntes baráti csoportosulásként indult szövetségüket a Tabulapláza Alapítvánnyá, hogy végre tudjanak a projektjeikkel különféle támogatásokra pályázni.

Egy idő után azonban azt érezték, hogy ezek az utcai megmozdulások már nem bizonyulnak elégnek, nem tudnak velük elegendő embert mozgósítani. Ekkoriban történt, hogy az iskolákban bevezették a kötelező közösségi szolgálatot, amiben Éva idősebb gyereke is érintett lett. Így tíz év elteltével újra előjött a közös tér gondolata. "Az volt a koncepció, hogy a gyerekek azonnal egy működő helyszínen tudjanak közösségi szolgálatot végezni, miközben belülről tapasztalják meg, hogyan működik egy civil szervezet."

Úgyhogy belevágott a közös tér megkeresésébe.

Ma már úgy véli, hogy kockázatos döntés volt a részéről, amikor azt javasolta: kezdjék el a munkát, és majd menet közben kitalálják a részleteket. Azonban rábukkant egy ígéretes helyszínre: a régi kommunista pártház alsó szintjére, ahol egykor a híres Fortuna presszó működött, és ami már évek óta üresen állt. "Az üzlethelyiség homlokzata gyakorlatilag harminc méter hosszú üvegfelülettel rendelkezik, mindez a város szívében: ideális lehetőség volt arra, hogy az üzenetünket eljuttassuk a helyiekhez."

Éva addig járt a tulajdonosok nyakára, amíg ki nem adták neki a helyet. Ő pedig már írta is ki az ajtóra:

"Gyere be, önkéntest keresünk! Ez a hely a tiéd is."

Májusban megkapták a kulcsokat, és azonnal belevágtak egy "nulladik nap" megrendezésébe. Ezen a különleges eseményen bárki részt vehetett, hogy megossza a saját projektötleteit és kifejezze, mivel tudna hozzájárulni a közös célokhoz. "Sokan megjelentek, még olyanok is, akikkel eddig sosem találkoztam" - mesélte Éva, aki így először lépett túl a saját ismeretségi körén, és tapasztalhatta meg a hely adta lehetőségeket.