Bástya elvtárs, a Szomszédok Béla bácsija, egy igazi magyar színészlegenda, aki Móricz Zsigmond lányát választotta feleségül. E különleges házasság nem csupán a művészet és az irodalom találkozását jelenti, hanem egy olyan történetet is, amely a magyar ku

Volt már, hogy érezted az őrangyalod jelenlétét? Ez a két csillagjegy extra védelem alatt áll

A magyar filmművészet és színházi élet egyik kiemelkedő személyisége, Both Béla neve máig élénken él a köztudatban. Legtöbben talán Bástya elvtársként ismerik, aki maradandó nyomot hagyott a filmrajongók lelkében. De a színpad és a vászon mögött egy lenyűgöző, kalandokkal teli élettörténet rejlik, ahol a szerelem, a háború és a színház iránti szenvedély mind fontos szerepet játszott.

Both Béla, a fiatal, tehetséges színinövendék, mindössze 22 éves volt, amikor sorsdöntő találkozásban volt része. Szíve választottja nem más, mint a magyar irodalom óriása, Móricz Zsigmond legkisebb lánya, Móricz Lili volt. A fiatal lány nemcsak szépségével, hanem elbűvölő személyiségével is meghódította Bothot. Bár Lili még nem töltötte be a húszat, heves érzelmei és a szenvedély annyira elragadták, hogy feladta a színiakadémián végzett tanulmányait, hogy a fiatal titkárral együtt Miskolcra költözzön.

"Évekkel a háború kitörése előtt léptem a házasság küszöbére, először Both Bélával. Akkor még csak a színiakadémia végzős növendéke voltam, és a vizsgáimat otthagyva, tanáraim ellenkezése ellenére Miskolcra költöztem férjemmel, aki ott színházi titkárként dolgozott. Ma már tisztában vagyok vele, hogy mekkora tévedés volt feladni az egyetlen lehetőséget, amit egy fiatal színészjelölt csak kap, hiszen a nyilvános vizsgák elhagyása komoly áldozatnak bizonyult. De egy fiatal lány, aki még nem töltötte be a húszat és szerelmes, mit is törődik a jövővel?" - fogalmazta meg később Lili egy nosztalgikus visszaemlékezésében. Ez a szerelem által vezérelt döntés élete egyik legfontosabb mérföldkövévé vált.

A második világháború viharos évei alatt azonban a kapcsolatuk fokozatosan megromlott. A korábban lángoló szenvedélyt csend és közöny vette át, ami végül a békés, vitáktól mentes váláshoz vezetett. Lili új életet kezdett György László mellett, akivel boldog évtizedeket élt meg. Ezzel szemben Both Béla a színház világában találta meg a saját útját, ahol a művészet szeretete újra életre keltette.

A válást követően nem sokkal érkezett meg a katonai behívó, és a háború zűrzavarában végül egy fővárosi pincében találta magát, ahol a legnehezebb pillanatait vészelte át. A harcok befejeztével újra a színház világába lépett, és tehetségének hála hamarosan elismert rendezőként, majd színházvezetőként tűnt fel a szakmában.

Az 1950-es évek vége felé a Madách Színházban kezdte meg munkásságát, ahol nem csupán főrendezőként, hanem igazgatóként is jelentős hatást gyakorolt a színházi életre. Nevéhez olyan időtlen klasszikusok kapcsolódnak, mint a Hamlet és a Vágy villamosa. A hatvanas évek elejére a Madách társulata a magyar színház élvonalába emelkedett, amit Both kiemelkedő vezetői képességeinek köszönhetünk.

Később a Nemzeti Színházban folytatta pályafutását, és egészen 1971-ig, nyugdíjazásáig hű maradt a színházhoz.

Both Béla színházi pályafutása mellett a filmek világában is maradandót alkotott. A Tanú című kultikus filmben nyújtott alakítása, ahol Bástya elvtársként szállóigévé tette a "magyar narancs" legendáját, megkoronázta karrierjét. A nézők emlékezetében mégis a hitelesség és a szenvedély maradt meg, amely minden szerepét átitatta, legyen szó a Te rongyos élet vagy a Gyula vitéz télen-nyáron című alkotásokról.

Idős korában a Szomszédok című sorozatban ragyogóan alakította Béla bácsi karakterét, ezzel pedig maradandó nyomot hagyott a nézők szívében. Tehetsége és bája révén sokak kedvence lett.

Both Béla pályafutása lenyűgöző mérföldkövekkel volt tele, de életének középpontjában mindig a művészet iránti szenvedély állt. Az 1960-as évektől kezdve színházrajongóként is aktívan részt vett az előadásokon, szívből jövő tapsával fejezve ki elismerését egykori kollégáinak.

92 éves korában, 2002. február 20-án távozott az élők sorából. Életpályája arra emlékeztet bennünket, hogy a színház és a film nem csupán szakmai utakat kínál, hanem örök emlékeket is teremt, amelyek generációkon át élnek tovább.