Zárult az RTL és Hajdú Péter közötti (mű?)vitás ügy, de a TV2 korábbi elnöki tanácsadójának mégsem kell kötbért letennie.


Egyre többen vélték úgy, hogy az RTL és gyártópartnere csak Az Árulók című reality körüli médiafigyelmet akarta növelni a Hajdú Péter elleni kötbérköveteléssel. Mostanra kiderült: a tévésnek végül nem is kell fizetnie. Pedig minden idők egyik legabszurdabb bírósági perére kerülhetett volna sor, ahol a bíróságnak egy reality-ben elhangzott mondattal és a műsor szabályaival kapcsolatban kellett volna döntést hoznia.

A Media1 hírei között is olvashattunk arról, hogy az RTL és a gyártópartnere kötbért kíván érvényesíteni Hajdú Péterrel szemben. Ennek oka, hogy a "Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban" című műsorból kiesett celeb egy vitatott kijelentést tett: "Te is, fiam, Brutus!" A kereskedelmi tévé értelmezése szerint ezzel Hajdú a "gyilkostársa", Korom Gábor kilétére utalt, amiért most kötbért követelnek tőle. Hajdú azonban nem hagyta annyiban a dolgot; válaszul pert indít, és úgy érzi, hogy ellene egy példátlan karaktergyilkosság folyik, hiszen a szavait szándékosan félremagyarázták. A műsorvezető azt állítja, hogy alaptalanul vádolják meg őt szabályszegéssel és szivárogtatással.

Eközben tévés berkekben és a közösségi médiában is egyre többen vélekedtek úgy, valószínűleg az egész ügy valójában inkább csak egy műbalhé lehet, hiszen a műsort már hónapokkal ezelőtt leforgatták, márpedig furcsa, hogy ez esetben miért csak most, hónapokkal később merült fel a kötbérigény a tévés személyiséggel szemben és lett ebből ügy. Többen is abbéli véleményüknek adtak hangot, hogy valószínűleg csak a sajtóbotránnyal próbálja valahogy feltornászni az RTL Az Árulók említésszámát, hogy így javítsanak a nézettségen.

Korábban érdeklődtünk az RTL-nél, miért éppen most hozták nyilvánosságra a kötbérigényt Hajdúval szemben. Rákérdeztünk arra is, mit szólnak ahhoz, hogy számos youtuber és televíziós szakember furcsának tartja a kötbérigény időzítését, és egyesek műbalhét sejtegetnek a háttérben. Sajnos, hosszú várakozásunk ellenére, nem érkezett válasz tőlük.

Hajdú most bejelentette, hogy sikerült elérniük a megállapodást, így elkerülik a pert és a kötbér terheit.

Hajdú Péter egy friss videóban megosztotta velünk, hogy ígéretet tett, miszerint tájékoztat minket Az Árulók című műsorral kapcsolatos játékszabály-sértésről szóló fejleményekről. Elmondta, hogy sikerült megbeszélést folytatnia az RTL vezetésével és a műsorgyártó céggel, ahol részletesen áttekintették a felmerült problémát. Kifejtette, miért vélekedett úgy, hogy az általa elmondottak belefértek a játékszabályzat kereteibe, és megértette, hogy az RTL miért látta úgy, hogy esetleg megszegte a szabályokat. Ahogyan Marcus Aurelius is mondta, az igazság gyakran attól függ, honnan nézzük, és Hajdú Péter a legnagyobb őszinteséggel hangsúlyozta, hogy mennyire élvezte ezt a játékot, és hogy esze ágában sem volt elrontani a szórakozást, vagy bárkit megbántani, beleértve Nyári Gábort, a műsor szenior kreatív producerét is.

A néhány évvel ezelőtt a TV2 elnöki tanácsadójaként dolgozó, később youtuberként ismertté vált és idén ősszel az RTL reality-jében is feltűnő médiaceleb hangsúlyozta:

Gáborral sikerült tisztáznunk, hogy a közöttünk kialakult feszültség nem a személyes ellentétekből fakad, hanem csupán a játékszabályok értelmezése körüli nézeteltérés miatt alakult ki. A jó hír az, hogy sikerült megegyeznünk, így elkerültük a jogi eljárást és a kötbér kifizetését is. Ennek az ügynek van egy fontos tanulsága: legközelebb, amikor halljátok vagy látjátok a "te is fiam, Brutus" kifejezést, jusson eszetekbe, hogy mennyivel egyszerűbb a problémákat személyesen, a tárgyalóasztalnál rendezni. A csatorna, a műsorgyártó és én is ezt az ügyet véglegesen lezártnak tekintjük.

Nem először kerül furcsa jogi helyzetekbe az RTL mostanában. Lapunk írta meg, hogy néhány éve az RTL egy velük hosszú éven át együtt dolgozó ügyvédi irodát, a dzsúdóolimpikon Szepesi István vezette Szepesi Irodát egyetlen éjszaka alatt próbált meg tönkretenni - ám végül tavaly több év pereskedés után súlyos, több száz millió forintos összeg megfizetésére kényszerült a médiakonszern: több mint 500 millió forintba került az RTL-nek a jogsértő szerződésbontás és az ügyvédi iroda munkatársainak "lerabolása".

Az RTL Magyarország több mint félmilliárd forint veszteséget szenvedett el a Szepesi és Kaszó ügyek következtében.

Más izgalmas események is napvilágra kerültek. Dr. Kaszó Klára, az RTL Magyarország korábbi jogi igazgatója, aki egyúttal a CLT UFA magyar részlegének vezérigazgató-helyetteseként is tevékenykedett, néhány évvel ezelőtt munkaügyi pert indított a médiavállalat ellen, miután elbocsátották. Kaszó azt állította, hogy az elbocsátás jogtalan volt, és a jogi harcot végül egy jelentős, több tízmillió forintos egyezségi díj kifizetésével zárták le, amelyet az RTL a pereskedés megszüntetése érdekében fizetett ki.

Idén nyár végén a médiaipar terén tevékenykedő lapunkat is megpróbálta tönkretenni az RTL: a nemzetközi multi magyar leányvállalata először pert indított ellenünk egy véleménycikkünk miatt. Olyan állításokkal támadtak, amelyek valójában nem szerepeltek az írásban. Miután a bíróság elutasította a SLAPP-perekhez hasonló keresetet a Budapest Környéki Törvényszéken, és a Media1 megnyerte a pert, Kolosi Péter, a tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes, egy súlyos csúsztatásokkal teli karaktergyilkossági kampányt indított lapunk ellen. Ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, indokolatlanul hivatkozott a vállalata bíróság elé állított ügyünkre.

Kolosi ügyes stratégiáját NER-közeli szereplők és az RTL-lel együttműködő partnerek támogatták, hogy lejáratókampánya széles körben elérje a közönséget. A kampány abszurditását jól tükrözi, hogy az RTL vezérigazgató-helyettese manipulációval elrejtette azt a lényeges tényt, miszerint az RTL elvesztette a médiaipari lapunk gazdasági és szakmai ellehetetlenítésére irányuló pert, amely a sajtószabadság korlátozására tett kísérlet volt. Ebből következik, hogy Kolosi valójában megpróbálta megtéveszteni a közönséget.

Feltárult, hogy az RTL-nél a sajtószabadság tisztelete egyáltalán nem áll a fókuszban. Miután a bíróság elutasította az RTL által kezdeményezett cenzúrakísérlet támogatását, a tévétársaság még a sajtószobánkhoz való hozzáférést is megvonta. A Media1 a versenyellenes, piackiszorító és diszkriminatív lépés miatt európai versenyjogi hatóságokhoz fordul az RTL ellen, emellett jogi lépéseket is tervez. Természetesen továbbra is végezzük a munkánkat, még akkor is, amikor a nemzetközi médiacég tisztességtelen eszközökkel próbálja akadályozni újságírói tulajdonban lévő médiánkat.

Az RTL kötbért fizettetne Hajdú Péterrel Az árulók miatt

Nem jött be a cenzúrakísérlet, pert vesztett az RTL a Media1 ellen

A Media1 az Európai Bizottsághoz fordul, miután az RTL és az ATV piackiszorító intézkedései komoly aggályokat vetettek fel a médiapiac működésével kapcsolatban.

Celeb Fegyházat nyit az RTL - startol a Most Wanted Sebestyén Balázzsal

Az RTL eltávolíttatott egy bicskei áldozattal készült 1 órás riportot egy 15 másodperces részlet miatt

Változások az RTL-nél: távozik az egyik alelnök pozícióból.

Related posts