Vasárnapra még fülledt, nyári meleg vár ránk, de jövő héten megérkezik az eső, és a hőmérséklet is jelentősen csökkenni fog.


Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani. Az északnyugati országrészben már a nap első felében nem kizárt záporok, zivatarok kialakulása, majd késő délutántól, estétől újabb hullámban, nagyobb területen lehet számítani előfordulásukra, heves zivatarok is lehetnek - írja a Kiderül. A délies szél már több helyen megélénkülhet, a zivatarokat viharos lökések is kísérhetik. A csúcshőmérséklet döntően 32 és 38 fok között várható, északon, északnyugaton lehet ennél kissé hűvösebb. Késő estére 21 és 28 fok közé hűl le a levegő. Vasárnapra szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Hétfőn egy hidegfront érkezik, de az ország jelentős részén így is bőven élvezhetjük a napsütést. Több helyen záporok és zivatarok várhatóak, sőt, heves zivatarok is kialakulhatnak. A déli és délnyugati szél nagy területen megerősödik, napközben pedig északnyugati irányba vált. A zivatarok körüli területeken átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A nappali hőmérsékletek széles skálán mozognak: északnyugaton 24 fok körüli értékek, míg délkeleten és keleten akár 35 fokot is elérhetjük.

Kedden és szerdán egyaránt esős időjárásra számíthatunk, helyenként záporokkal és zivatarokkal. Több területen jelentős csapadék is várható. A hőmérséklet folyamatosan csökken, szerdára már csak 21 fok körüli maximumra készülhetünk.

Related posts