A vadászat izgalmas világába kalauzol el minket ez a kissé megtévesztő értelmiségi thriller, amelyben Julia Roberts és Andrew Garfield kiemelkedő teljesítménye lenyűgöző. A Yale egyetem hátborzongató titkai és a nemi erőszak komoly témája köré épülő törté

"Nem minden esetben szükséges, hogy a kényelem legyen az elsődleges szempont" – hirdeti a film plakátján. Nos, ez a film biztosan nem az.

Luca Guadagnino, az olasz rendező, akit sokan csak a „fenegyerek” néven ismernek (bár 54 évesen gyereknek aligha nevezhető), egy igazi művész, akinek stílusát nehéz tisztán behatárolni. Karrierje során számos műfajba belekóstolt, és szinte mindenben jeleskedett. Jelenleg is folyamatosan dolgozik, és úgy tűnik, hogy a kreatív energiái határtalanok. Filmes pályafutása az ezredforduló óta tart, de világszerte akkor kezdtek igazán felfigyelni a nevére, amikor 2017-ben bemutatta nyolcadik filmjét, a Szólíts a neveden-t, amely Oscar-jelöléseket hozott, sőt, egy forgatókönyvírói díjat is elnyert. Eddig is megosztó alkotásokkal hívta fel magára a figyelmet, mint például a botrányos Melissa P. - Minden este 100-szor, kefével (2005), valamint a Tilda Swinton főszereplésével készült Szerelmes lettem (2009) és Vakító napfényben (2015), melyekhez Ralph Fiennes és Dakota Johnson is csatlakozott. Guadagnino filmjei mindig tele vannak érzelmekkel és provokatív témákkal, ami miatt nehezen felejthetőek.

Érkezett tőle Dario Argentino 1977-es Sóhajok című művészhorrorjának azonos című, 2018-as feldolgozása (szintén Dakota Johnsonnal), a 2020-as Akik mi vagyunk című sorozat, a Csontok meg minden című romantikus kannibáldráma Timothée Chalamet-vel 2022-ben, a pörgős, sportos szerelmi háromszög, azaz a Challengers 2024-ben, illetve Daniel Craig-es életrajzi, történelmi melegdrámája, a Queer, szintén tavaly.

Ezek a filmek mindegyike rendkívül eltérő karakterrel, szellemi megközelítéssel és stílusbeli sajátosságokkal rendelkezett. Talán egyedüli közös vonásuk a nyugtalanító, időnként szinte már lehangoló, de rendkívül intenzív atmoszféra, valamint a lenyűgözően erőteljes színészi teljesítmények voltak. Guadagnino kiválóan tudja megteremteni ezt a különleges légkört.

De vajon van-e benne ennél is több?

A történet középpontjában Julia Roberts alakítása révén Alma Imhoff, a Yale egyetem karizmatikus és kiemelkedő filozófiaprofesszora áll. Alma nem csupán a tudomány iránti elkötelezettségéről ismert, hanem arról is, hogy szenvedélyesen küzd a feminista ügyekért. A fiatal és tehetséges diákja, Maggie Price (Ayo Edebiri, A mackóból) nagy tisztelettel tekint rá, hiszen Maggie szülei elég jómódúak ahhoz, hogy jelentős adományokkal támogassák az intézményt. Az események bonyolult szövevényébe belép Alma férje, Frederik (Michael Stuhlbarg), akinek a viselkedése gyakran hullámzik a szeretetteljes támogatás és a szeszélyes, sértődős férj között. Sokan, köztük Frederik is, úgy vélik, hogy Alma nem helyénvalóan viselkedik, amikor a gazdag diák, Maggie iránti érzelmeit nem tudja elnyomni, különösen, mivel Maggie leszbikus. A szituációt tovább bonyolítja Alma közeli barátja és professzorkollégája, Hank (Andrew Garfield), aki nyíltan flörtöl Almával, és talán többre vágyik a barátságnál. Egy alkohollal teli buli után Hank kíséri vissza Maggie-t a kollégiumába, ám másnap Maggie nem jelenik meg az órán. Este pedig váratlanul felkeresi Almát egy rémisztő vád miatt: azt állítja, hogy Hank megerőszakolta őt. Hank tagadja a vádakat, így Alma kénytelen eldönteni, kinek az oldalán áll a bonyolult és sok szempontból kockázatos helyzetben, amely nem csupán az ő életüket, hanem az iskola jövőjét is veszélybe sodorhatja.

Guadagnino nyilvánvalóan tudatosan célzott arra, hogy filmje a maga módján hódolatot tegyen Allen munkásságának, hiszen a főcím stílusa és karakterkészlete éppen úgy idézi meg azokat az alkotásokat, amelyeket Allen rendezett. Azonban a rövid és tömör, általában 100 perc alatti játékidőt nem követte, hiszen Guadagnino sokkal szabadabban, részletesebben építi fel a világát és a szereplőit. A film 138 perces hossza néha komoly próbára teszi a nézők türelmét, hiszen az események lassú folyása időnként nehezen emészthetővé válik.

Persze korántsem üres képsorok peregnek a szemeink előtt, hiszen a fentiek tükrében is látszik, hogy rengeteg tematikát próbált belesűríteni az eddig színészként ismert Nora Garrett az első (és egyébként eredeti, azaz nem más médiumból adaptált) forgatókönyvébe: szexuális kihasználás és vádak, egyetemi politika, generációs szakadékok, a #MeToo és a "cancel culture" komplexitása mind benne vannak, ugyanakkor górcső alá helyezi az intézményes nőgyűlöletet, az identitáspolitikát, az igazság és az emlékezet szembenállását, a traumák feldolgozását (Alma is sérült lelkileg a múltja miatt), a hatalmi dinamikákat vagy a múltbeli cselekedetek következményeit.

Guadagnino most talán kissé kimerült (nem is meglepő), de még ebben az állapotban is könnyedén felülmúlja számos olyan mozgóképes művész társát, akik szintén érzik és értik a filmet.

Ahogy már korábban is szóltunk róla, a hangulat ezúttal is fergeteges, és ebben jelentős része van a kétszeres Oscar-díjas Trent Reznor és Atticus Ross zeneszerző duónak (Social Network - A közösségi háló, Lelki ismeretek, Challengers, Tron: Ares). Bár most nem a megszokott elektronikus ritmusokkal operáltak, mégis rendkívül különleges és egyedi hangzásvilágot teremtettek a képsorok alá.

A színészek ezúttal is a legjobb formájukat hozzák: Julia Roberts rég nem brillírozott ennyire, és úgy tűnik, hogy ez a szerep igazán megihlette. Andrew Garfield, Ayo Edebiri, valamint a mindig lenyűgöző Michael Stuhlbarg (aki olyan filmekben tűnt fel, mint az Egy komoly ember, Gengszterkorzó, Érkezés, Szólíts a neveden, A víz érintése és Csontok meg minden) szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Összességében a Vadászat után ez a film Guadagnino stílusához képest talán kissé ritmustalan, sűrű és csapongó, ami miatt némileg félrecsúszik, de mindenképpen érdekes és elgondolkodtató darabként marad meg a rendező filmográfiájában.