Túlszaladt a Keleti pályaudvaron egy InterCity vonat, de a MÁV tájékoztatása szerint az utasok biztonságban voltak, és nem fenyegette őket veszély.


A történtek következtében az InterCity vonat, amely Brassó felé tartott, 110 percnyi késést szenvedett el.

A Keleti pályaudvarról szombat este 18:23-kor útnak induló Corona InterCity (IC 407) nem tartotta be a megállásra figyelmeztető jelzést, és csak néhány méter megtétele után állt meg – értesült a Mávinform. A többi vonat forgalmát nem érintette komolyabb fennakadás, de az érintett járat a helyszíni vizsgálatot követően 19:30-kor 105-110 perc késéssel tudott továbbindulni.

A vizsgálat aznap este már le is zárult. A MÁV a Blikknek elmondta, hogy az utasok biztonságban voltak.

A vasúttársaság az esetről annyit közölt, hogy a Keleti pályaudvarról Brassóba elindult Corona InterCity nem vett figyelembe egy továbbhaladást tiltó jelzőt és mintegy 5 méterrel haladta meg. A vasútbiztonsági szakemberek a mozdonyvezető meghallgatása után továbbengedték a vonatot.

A MÁV közleménye szerint az elsődleges vizsgálatok eredményei alapján a jelző meghaladását nem műszaki hiba idézte elő.

Related posts