Tóth Balázs kifejezte reményét, hogy mind ő, mind a Blackburn csapata kulcsszereplővé válik a feljutásért vívott izgalmas küzdelemben.

Mikor veszi kezdetét igazán a Championship-csapatok számára a bajnoki küzdelem?

Az igazat megvallva, volt egy nehezebb időszakom, volt két sérülésem, amikor mentálisan is mélyre kerültem, de mostanra visszatért a pozitív hozzáállásom. A családom is sokat segít ebben. Nyilván azért voltam mélyebben, mert nem játszottam az elmúlt időszakban, és nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettem volna. De nem szabad csüggedni, meg depresszióba esni. Próbálok mosolyogni, élvezni az életet, élvezni, hogy itt lehetek Angliában, egy ilyen hihetetlen futballkultúrában fejlődhetek nap mint nap. Bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsém, és folyamatos játéklehetőséghez is jutok.

Mennyire járult hozzá a két FA-kupameccs, amelyeken védett, valamint a Coventry City ellen játszott bajnoki, ahol először léphetett pályára a Championshipben?

Nagyszerű érzés volt végre játszani, szóval ilyen szempontból természetesen segített. De utána még rosszabbul éreztem magam, hogy nem kapom tovább a lehetőséget, mert annyira élveztem a játékot minden meccsen, szerettem volna, hogyha maradhatok a kapuban. A meccsek után volt néhány nap, amikor azt éreztem, csak még éhesebb lettem a játékra, de ezt az éhséget nem csillapíthatom.

Komolyan rosszabb lett a közérzete bemutatkozás után, mint volt a premierre várva?

Természetesen, íme egy egyedi változat: Nyilvánvalóan nem az volt a lényeg, hogy felmértem a helyzetet. Ez hasznos tapasztalat volt, de ahogy a mondás tartja, az étvágy az evés közben nő. Hiába vártam izgatottan a következő mérkőzést, az sajnos hetekig nem érkezett el.

Hogyan is jellemezhetnénk ezt a szintet? Az első összecsapása, a Middlesbrough ellen zajló FA-kupa mérkőzés, magával ragadóan alakult az ön és a Blackburn csapata számára. Ezzel szemben a Coventry ellen vívott bajnoki találkozón sajnos vereséget szenvedtek el, ahogyan az élvonalbeli rivális Wolverhampton ellen zajló kupameccsen is.

Már az ideigazolásom előtt is tisztában voltam vele, hogy óriási intenzitásra kell felkészülnöm, de a pályán átélni mindezt egészen más élmény. Valóban olyan mérkőzéseken játszottam, ahol a tempó rendkívül magas volt. Az egyik legszembetűnőbb különbség, amit az itteni és az otthoni játék között tapasztaltam, az ellenfelek letámadásaiban és presszingjeiben rejlik. Itt, amikor a labda feléd tart, szinte azonnal el kell döntenem, hogyan és kinek passzolok, hiszen gondolkodásra egy pillanatom sincs. Ez volt az egyik legfurcsább dolog, amit meg kellett szoknom a meccs szituációk során. Egy másik lényeges eltérés, hogy az ellenfelek általában nem alakítanak ki túl sok helyzetet ellenünk, így nem mindig tudom megmutatni a legjobb formámat. Azonban amikor mégis adódik lehetőség, akkor nagyon résen kell lennem. Például az első mérkőzésem a Middlesbrough ellen egészen a 85. percig viszonylag nyugodtan telt, de végül egy bravúros védéssel segítettem a csapatot a továbbjutásban, amiért igazán hálás voltam. Sokszor a lábbal való játékra helyeződik a hangsúly, és nem szeretnék hazudni, de a labdaérintéseim jelentős része tényleg lábbal történik. A statisztikák nem hazudnak, és ez a rész egyre inkább meghatározza a szerepem a pályán.

Valószínűleg ez fokozottan érvényes a Wolves ellen lejátszott 90 percre. Persze, ott is akadt dolga bőven, hiszen a Premier League csapat összesen tizenhat lövéssel és fejessel próbálkozott, amelyek közül hét a kaput is elérte, és ezekből született a két gól.

Pályafutásom egyik legkiemelkedőbb mérkőzése, még így is, hogy összességében nem volt esélyünk a bravúrra. Egy Premier League csapat ellen játszhattam, ráadásul a kezdőcsapattal álltak fel, úgyhogy világsztárok, például a Barcelonában is játszott Semedo vagy az Atléticóból ideigazolt Cunha ellen futballozhattam. Ez megint más szint volt a Championship-csapatokhoz képest. Az első félidő derekán volt egy kétperces rövidzárlatunk, amiből pillanatok alatt kaptunk is két gólt. Illetve azt még hozzá kell tenni, előtte volt egy, a visszajátszások alapján érvényes, de meg nem adott gólunk szabadrúgás után. De itt nincs videóbíró. Ha van akkor másképp is alakulhatott volna a meccs. Szerettünk volna bravúrt elérni, de sokáig nem bánkódtunk, azt éreztem a többieken is, hogy valamilyen szinten megkönnyebbülnek, hogy a sorozatterhelés most megszakad egy picit. December 21-től heti hármas ritmusban voltunk, aminek múlt héten lett vége. Most picit még jobban koncentrálhatunk a bajnoki céljainkra.

Tudom, hogy nem ez volt a legszebb pillanat... Sajnos az utolsó másodpercig nem észleltem a labdát, és utána már nehéz volt jó döntést hozni és reagálni. Utólag persze könnyű azt mondani, hogy lábbal kellett volna próbálkozni, de ez távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy sokan kívülről látják. Ezzel együtt be kell vallanom, hogy valóban furcsán festett a helyzet. A második félidőben akadt egy szép védésem is, de ott már nem sokat számított. Kár érte, ahogy a les miatt elvett gólunk is fájóan érintett minket. Ebből is látszik, hogy néha a legapróbb részleteken múlik egy komoly eredmény.

Már fél éve él Angliában, és ha előre látta volna, hogy ennyi idő alatt csupán három alkalommal léphet pályára az első csapat színeiben, vajon akkor is belevágott volna ebbe a kalandba?

Mindenképpen! Mélyen érzem, hogy képes vagyok elérni ezt a szintet, csak várom a lehetőséget, hogy esetleg sorozatban két vagy három mérkőzésen is bizonyíthassak. Ha megkapom ezt a lehetőséget, és a teljesítményem nem az elvártak szerint alakul, akkor elfogadom, ha a kispadra ültetnek. De eddig még nem volt meg ez a sansz. Teljesen más élmény egy-egy meccsre beugrani, mint zsinórban védeni néhány mérkőzést. Bár az edzéseken mindent alaposan gyakorolunk, a meccsek során a helyzetek és mozdulatok egészen más dinamikát kapnak. Néhány mérkőzésre van szükség, hogy az ember igazán hozzászokjon a meccsszituációkhoz, és megerősítse az önbizalmát. A kérdésedre válaszolva: mindenképpen eljöttem volna, mert ez egy fantasztikus lehetőség a tapasztalatszerzésre és a fejlődésre. Most például Nikitscher Tomi jut eszembe, aki Kecskemétről a spanyol élvonalba igazolt, és azonnal be is állt a csapatába. Nyilvánvaló, hogy néhány hét alatt sikerült felvennie a ritmust, ami inspiráló számomra.

Ez igazán lenyűgöző! Még ha a Valladolid talán nem is a legfényesebb csillag a spanyol bajnokság egén, mégis megvan a maga varázsa és izgalma.

Kellettek neki az őszi válogatott mérkőzések is, de egyértelműen szintet tudott lépni, ezt pedig annak köszönheti, hogy nem futamodott meg a kihívástól. S ha a mostani idény végén ki is esnek a másodosztályba, akkor sem hiszem, hogy rosszul járt ezzel a váltással. Sokkal jobb lehetőségei nyílhatnak, mint az NB I-ben nyíltak volna, miközben úgy vághat neki a következő felkészülésnek, hogy remélhetőleg van vagy tizenöt La Liga-meccse.

Ha már a válogatottról van szó, nem sok időnk maradt, és már itt is van a Törökország ellen zajló oda-visszavágós Nemzetek Ligája-rájátszás. Dibusz Dénes sérülése miatt sajnos valószínű, hogy nem tudja vállalni a játékot. Gulácsi Péter ősszel nem lépett pályára a nemzeti csapatban, és most csak találgathatunk, hogy ha Marco Rossi szövetségi kapitány behívja, vajon visszatér-e. Az is elképzelhető, hogy Tóth Balázs kap lehetőséget a kezdőben Isztambulban?

Ezen eddig nem igazán töprengtem, de jelen pillanatban nem várok meghívót a válogatottba, nemhogy a debütálásra. Kérlek, ne érts félre, nem menekülök a kihívások elől, csupán próbálom reálisan felmérni a helyzetemet. Azért is törekszem arra, hogy a Blackburn kezdőcsapatában helyet kapjak, mert így nagyobb eséllyel kerülhetek be a válogatottba is.

A legutóbbi beszélgetésünkkor is ezt mondta, aztán három nappal később meghívták az októberi meccsekre!

A helyzet akkor egészen más volt. Péter döntése is nagyban befolyásolta a dolgokat, és akkor még csak egy hónap telt el, hogy nem álltam rendszeresen a kapuban. Jó értelemben véve, bizonytalan volt a pozícióm, hiszen bármikor megkaphattam a lehetőséget. Emlékszem, amikor ide igazoltam, mint első számú kapus, mindenki izgatottan várta a debütálásomat. Most viszont a januári három mérkőzés kivételével már hónapok óta nem játszottam komolyabb szinten. Úgy érzem, ez nem elegendő ahhoz, hogy azon a szinten teljesítsek, ahol korábban voltam. Remélem, hogy Gula vállalja a mérkőzéseket, és remek teljesítményt fog nyújtani.

Azt mondta korábban, hogy mióta itt van, jelentős fejlődésen ment keresztül. Most viszont azt állítja, hogy nem érte el azt a szintet, ahol ősszel tartott. Csak számomra tűnik ez ellentmondásnak?

Azt gondolom, hogy sok-sok mindenben fejlődtem, igen. Viszont ezen a szinten óriási szükség van a meccsrutinra is, hogy az edzéseken gyakorolt dolgok élesben is rögzüljenek. Ha mostantól a válogatott szünetig minden bajnokinkon én védenék, szerintem fel tudnám építeni magam, és komplexebb, jobb kapusként állhatnék a válogatott rendelkezésére, mint a Blackburn előtt. Csak egy példa: amikor a Puskás Akadémiában nem játszottam, és eligazoltam a Fehérvárra, akkor két-három meccsig azt éreztem, hogy valami nem oké, bár megfogalmazni nem tudtam, hogy pontosan mi hiányzik. Az a két-három meccs kellett ahhoz, hogy utána visszajöjjek arra a szintre, amin a Puskásban voltam azelőtt. És most is ugyanezt érzem, hogy igazából ennyi kellene zsinórban, hogy újra megtaláljam önmagamat a pályán, akkor minden rendben lenne.

Február elején a Derby County klubja úgy döntött, hogy kivásárolja menedzserét, John Eustance-t a szerződéséből. Az ezt követő két hét során David Lowe vette át a csapat irányítását megbízott edzőként a mérkőzéseken. Kérdés, hogy a klub végre rátalál Eustance hosszú távú utódjára, hiszen ez a lépés jelentős változást hozhatna a csapat helyzetében.

Nyilván az új szituáció lenne, egy új lehetőség. Nem tagadom, izgatott is vagyok emiatt.

Annyi biztos, kollégája, a szezon jelentős részében alapemberként védő Aynsley Pears az elmúlt hetekben nem kapott jó osztályzatokat, hibázgatott. A Swansea elleni hétvégi bajnokin öngólt is összehozott. Kívülről nem úgy néz ki a teljesítménye, mint akinek betonbiztos a helye a kezdőben.

Nem vagyok az a személy, aki szívesen szurkolna a csapattársa ellen, még akkor sem, ha már régóta várom a lehetőségemet mögötte. Mindig is együtt éreztem a kollégáimmal, és sajnálom őket, főleg őt is ebben a nehéz helyzetben. Ugyanakkor nem tagadhatom, hogy a fejemben megfordult a gondolat: talán most jöhet el az én időm. Igazán akkor érzem jól magam, amikor azt csinálhatom, amit szeretek: a játékot. Az utóbbi időszakban ez nem mindig volt elérhető számomra, így természetesen vágyom arra, hogy végre megkapjam a lehetőséget. Remélem, hogy az idény végéhez közeledve elérkezik az én pillanatom. Azt mondták, amikor idejöttem, hogy az igazi Championship a bajnokság utolsó tíz fordulója. Ilyenkor a tabella felső feléből hat-nyolc csapat küzd a rájátszást érő helyekért, míg másik hat-nyolc az utolsó kieső helyek elkerüléséért harcol. Bízom benne, hogy az utolsó tíz fordulóban végre számomra is elkezdődik a bajnokság igazi izgalma!

Milyen különös dinamikát teremt a két kapus kapcsolata ilyenkor! Képzeljük el ezt a viszonyt: egyfelől szoros együttműködés, másfelől kiélezett versengés. Van ugyan néhány általános minta, ami gyakran megjelenik, de a valóságban mindig a személyiségek egyedi kombinációjától függ. Két kapus, akik egyszerre segítik egymást a fejlődésben, miközben titkon arra is vágynak, hogy ők legyenek a csapat első számú választása. Külső szemlélőként talán megfejthetetlennek tűnik ez a kettősség, de valójában egy izgalmas együttműködés és rivalizálás szövevénye, amely mindkettőjük játékát gazdagítja.

Mindkét aspektus fontos számomra, de kollégaként mindig is azon voltam, hogy támogassam a kapustársaimat, függetlenül attól, ki áll a kapuban. Még ha néha úgy éreztem, hogy nem mindig kapom meg ugyanezt viszonzásként, én mindig baráti kapcsolatokat próbálok kialakítani velük. A Vidi csapatában is remek viszonyt ápoltam Emil Rockovval és Kovács Danival, míg a Puskás Akadémián Markek Tomival is jól megértettük egymást. Szóval ezzel sosem volt problémám. Azt hiszem, itt sincs ezzel gond, még ha ki is mondom: hiányzik a játék, és szeretném megmutatni, mire vagyok képes.

Látszik önön, hogy a futball iránti szenvedélye valóban mélyen megvan.

Teljesen egyetértek! A foci számomra nem csupán egy játék, hanem egy szenvedély, amit örömmel követek. A sportág gazdag története és izgalmas eseményei mindig lenyűgöznek. Az utóbbi hétvégén is belemerültem az NB I-es meccsek izgalmába, és szinte az összes találkozót megnéztem. Amikor épp nem edzünk vagy nem játszunk, rengeteget utazunk, de így is igyekszem figyelemmel kísérni a hazai eseményeket. Sok barátom van a pályán, és mindig szorítok értük, valamint a korábbi csapataimért is. Érdekes módon, bár soha nem játszottam a Paks színeiben, felfigyeltem arra, hogy a meccseiket különösen élvezem. Tetszik az a tiszta, őszinte foci, amit játszanak. És Böde Dániel, aki már 38 éves, valóban példaértékű teljesítményt nyújt! Olyan stílusban futballozik, amely bármelyik csapatban megállná a helyét. A foci iránti szeretetem és az izgalmas mérkőzések folyamatosan inspirálnak!

Úgy érti, ha néhány évvel fiatalabb lenne?

Nem, még mindig így van. Gondoljunk csak Sheffieldre. Itt gyakran alkalmazzák a hagyományos angol stílust: hosszú passzokkal keresik meg a nagy termetű csatárokat, akik aztán megpróbálják a helyzetet kihasználni. Ezt a taktikát simán megvalósítják a pályán.

Hogyan vélekedik a bajnokság jelenlegi helyzetéről? A Ferencváros már öt pont előnnyel rendelkezik a korábbi csapatával, a Puskás Akadémiával szemben.

Nagyon tetszik! Kifejezetten izgalmasnak találom a helyzetet. Úgy érzem, hogy a Ferencváros jelenleg kicsit le van lassulva, és a következő időszakban még további pontveszteségekre számíthatunk. Nem kétséges, hogy a Puskás is szembesül majd nehézségekkel, és nem valószínű, hogy veretlenül zárja a hátralévő fordulókat. Ha a két csapat között kialakulna egy nyolcpontos különbség, mint ahogy vasárnap közel voltunk ehhez, amikor a Fehérvár megtréfálhatta volna a Fradit, akkor azt már nagyon nehéz lenne behozni a fennmaradó mérkőzések során.

Mit mondhatnánk a Championship jelenlegi helyzetéről? Habár az elmúlt két hónapban a csapatok teljesítménye ingadozó volt, a Blackburn még mindig megőrzi a hatodik helyét. Ez azt jelenti, hogyha most zárulna a szezon, ők is részt vehetnek a rájátszás izgalmaiban.

Izgalmas időszakok várnak ránk, és remélem, hogy sikerül megőriznünk a jelenlegi helyezésünket. A Leeds United, a Sheffield United és a Burnley már elhúzott tőlünk, és őszintén szólva a negyedik helyezett Sunderland sincs már olyan közel. A fennmaradó két rájátszást érő pozícióért viszont hat csapat küzd, és a 12. helyezett Sheffield Wednesday is csupán hat pontnyira van tőlünk, ami a középmezőnyben gyorsan változhat. Szóval figyelmesnek kell lennünk. Remélem, hogy a Blackburn is kiemelkedő szereplő lesz a feljutásért vívott harcban, és én magam is fontos szerepet játszhatok ebben a küzdelemben.

Ez úgy is megtörténhet, ha anyagi szempontból a világ legnagyobb tétjű meccseként számon tartott playoffdöntő során sikerül két-három tizenegyest hárítania.

Csak érjük el azt a célpontot! Gyerekkoromban már elképzeltem valami ilyesmit, de az utolsó tíz forduló előtt talán jobb lenne belelendülni a megfelelő ritmusba.