Természetesen, szívesen átfogalmazom a szöveget egyedi stílusban. --- Tóta W. Árpád "Eltévedt lovas, seprűnyélen" című írásában egy különös utazásra hív minket. A főszereplő, aki elveszett az élet útvesztőiben, a seprűnyélre pattanva próbálja megtaláln

Miután a hatalom megtiltja az amerikai támogatást, a magyar választók felelőssége, hogy befektessenek a jövőbe, és megfizessék az újságot, amit olvasnak. Minden előfizetés, minden adomány egy koporsószög. És minél inkább hajlandók megfizetni a fenntartását, annál ütésállóbb lesz a többség, amely ma már nem áll a kormány mögött. Vélemény.

Minden közpénztolvaj tudja, hogy kátyúzni csak trehányul érdemes. Akkor ugyanis pár év múlva megint lehet. Ugyanilyen meló Soros kiseprűzése is: tessék-lássék hadonásznak egyet a partvissal. Abból látható, hogy keményen dolgozó kisemberek, és hogy a helyzet nagyon komoly, az ellenség keze folyton beteszi a lábát.

Ennyi ennek az értelme; minden janicsár elmondhatja, hogy mekkora harcban vannak, amiben személyesen ő maga is akkorát vitézkedik, mint Orbán Balázs a Corvin közben. Újra hasznosnak mutathatja magát az összes kenyérpusztító, a sor végén Kocsis Mátéval, akinek értelmi képességeit élénk színekkel festi le a tény, hogy Szentkirályi Alexandra ad neki tanácsokat, majdnem kétmillióért havonta. És hogy ő ezt ki is fizeti.

A megvalósítás tehát nem is kívánatos, és ez nagy szerencse. Eleve gond lenne, ha nem maradna itthon Soros-hálózat. Most még legalább a kisegítő osztályban el tudják mesélni, hogy lehetne itt jobb kórház, meg fűtés az iskolában, meg lopni se lenne muszáj ennyit, de hát Soros. Nélküle azt kéne mondani, hogy ennyit tudunk, laboratóriumi körülmények között, szélcsendben.