Szabó Ádám és felesége izgatottan várják első gyermekük érkezését, és már a baba neme is napvilágot látott.


Hosszú ideje vágytak rá, hogy szülőkké váljanak, és most végre elérkezett az idő: Szabó Ádám és felesége, Jennifer első gyermeküket várják. "A kisfiunk az esküvőnk évfordulóján fogant meg, ami számunkra a legcsodásabb élmény volt" - mesélte az énekes a hot! magazinnak. "Amikor megtudtam, hogy az álmom nőjétől lesz egy gyermekem, és realizáltam, hogy ez valóra válik, nem bírtam visszatartani a könnyeimet" - tette hozzá.

Mint mondja, keresve se találna jobb anyajelöltet a feleségénél: "Annyira csodálatosan bánik velem, a kiskutyáinkkal, meg a közös életünkkel, hogy meggyőződésem, hogy remek anya lesz. (...) Benne vagyunk már a korban, tehát úgy gondolom, nem igazán tudtuk volna tovább halogatni a gyerekvállalást ".

Kiderült, amikor ősszel belevágtak a babaprojektbe, elsőre sikerül. Nyárra várják a kisfiukat. "Megbeszéltük, hogy szeptembertől nekiállunk a babaprojektnek, és szerencsések vagyunk, mert elsőre összejött. Ádámmal együtt vártuk a teszt eredményét, és amikor pozitív lett, azonnal sírásban törtünk ki" - mesélte Szabó Jennifer, aki már túl vagy az első trimeszter nehézségein.

Szabó Ádámék nemrégiben a kisbaba érkezése miatt belefogtak a házuk felújításába, és már lelkesen tervezgetik a babaszoba kialakítását is.

Related posts