Rogoff: Lehetséges, hogy Trump átveheti a Fed irányítását? Rengeteg tét van a mérleg nyelvén.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio véleményei találkoznak a különböző nézőpontokkal. A cikkek a szerzők egyéni gondolatait tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos állásfoglalását. Amennyiben szeretné megosztani véleményét a témában, kérjük, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. Az itt megjelent cikkeket pedig az alábbi linken olvashatja.

Az amerikai gazdaság ügyében a figyelem inkább arra terelődik, hogy Trump kire hárítja a felelősséget, mintsem arra, hogy kit kíván kinevezni. Trump korábban megemlítette, hogy szándékában áll leváltani a Federal Reserve elnökét, Jerome Powellt, akinek a mandátuma 2026 májusáig érvényes. Nem túlzás azt állítani, hogy Trump valószínűleg örömmel közölné Powellel, hogy "nincs többé szükség rád".

Trump ellenszenve Powell iránt meglepő, hiszen Powell a gazdaság stabilizálásában kiemelkedő teljesítményt nyújt. Noha a Fed által a gazdaság puha földet érésének biztosításában végzett munka talán vizuálisan nem annyira látványos, mint egy SpaceX rakéta leszállása, mégis figyelemre méltó eredménynek számít, különösen az agresszív kamatemelések közepette. Az ilyen finom egyensúlyozásra legutóbb az 1990-es években, Alan Greenspan vezetésével volt példa a Fed élén. Mivel a drasztikus kamatemelések gyakran recessziót idéznek elő, a közgazdászok általában sikerként értékelik, ha a következő gazdasági visszaesés viszonylag enyhe vagy rövid életű.

Miközben Trump, a The Apprentice egykori sztárja, rekordgyorsasággal vált meg kinevezettjeitől, addig Joe Biden, a távozó elnök, épp az ellenkező utat választotta, és egyetlen kabinettagját sem küldte el. Érdekes megjegyezni, hogy Biden Alejandro Mayorkas belbiztonsági minisztert is megvédte, annak ellenére, hogy Mayorkas kulcsszerepet játszott a kormányzat vitatott "nyitott határok" politikájának végrehajtásában. Trump mellett szól, hogy a Powell utódjaként felmerült Kevin Warsh, aki egy elismert volt Fed-kormányzó, egy sokkal szigorúbb álláspontot képvisel, mint Powell.

Függetlenül attól, hogy Trump döntései között szerepel-e Powell leváltása,

Trump azon igyekezete, hogy megerősítse hatását a Fed döntéshozatalában, komoly kockázatokkal járhat, mivel ez destabilizálhatja az inflációs várakozásokat és növelheti a hosszú távú kamatok szintjét.

Bár valószínű, hogy ez a folyamat fokozatosan, nem pedig hirtelen fog megvalósulni, ahogy azt a Trump-ellenes nézőpontú kritikusok egy része elképzeli, a következmények rendkívül súlyosak lehetnek.

Szerencsére, nem lehet egyszerűen kirúgni Powellt. Bár a Fed vezetőit az elnök nevezi ki, megbízatásukat törvény határozza meg, ami azt jelenti, hogy az elnöknek nincs hatásköre arra, hogy leváltása őket. Trump kérhetné Powellt, hogy mondjon le, de Powell már világossá tette, hogy nem fog távozni.

Ez azt jelenti, hogy a Fed függetlensége nincs rögzítve az amerikai alkotmányban. A szenátus és a képviselőház kellő támogatásával Trump módosíthatja a törvényt, hogy meneszthesse Powellt.

Jelenleg a Fed védelmét az a szinte megkérdőjelezhetetlen tény biztosítja, hogy bármiféle komoly próbálkozás az intézmény függetlenségének megingatására komoly zűrzavart okozna a pénzügyi piacokon.

Ha Powell eltávolítása nem kerülhet szóba, Trump létrehozhat egy "árnyék" Nyíltpiaci Bizottságot, melynek célja Powell tekintélyének aláásása és nyomásgyakorlás a Fed irányába. Trump az elnöki tisztségbe lépése óta hasonló lépéseket tett az elnöki intézmény keretein belül; a nemzetközi közvélemény sokkal inkább rá figyel, mint Bident.

Biztosan állítható, hogy ez a stratégia valószínűleg nem gyakorol majd lényeges hatást a Fed működésére. Powell a kongresszusi meghallgatások vagy sajtótájékoztatók során szembesülhet a trumpi árnyék Fed politikájával kapcsolatos éles kérdésekkel, de ezek nem fognak nagyobb jelentőséggel bírni, mint más külső kritikusok véleményei. Csak akkor kerülhetne az árnyék Fed a figyelem középpontjába, ha következetesen túlteljesítené a gazdasági trendek előrejelzésében a Fed-et - ami azonban egy rendkívül valószínűtlen forgatókönyv. Így az árnyék Fedet valószínűleg figyelmen kívül hagyják.

Mégis, nem szabad alábecsülni a Trump megközelítése által jelentett kockázatokat. A jegybanki függetlenség vitathatatlanul a legfontosabb makrogazdasági-politikai innováció az 1970-es évek kínálatoldali forradalma óta. Miközben az inflációs célkövetés és a "Taylor-szabály" kulcsfontosságú szerepet játszott a modern monetáris politika alakításában, ez utóbbiak a központi bankok hitelességére és autonómiájára épülnek. Történelmi kitekintésben azt látni, hogy a technokraták által vezetett, az árstabilitás fenntartására összpontosító jegybankok folyamatosan felülmúlták a politikai beavatkozással sújtott központi bankokat.

Hogy megértsük, mi forog kockán, tegyük fel, hogy Trumpnak sikerül eltávolítania Powellt, és nyomást gyakorolnia a Fedre, hogy az tartsa alacsonyan a kamatokat a gazdasági növekedés fellendítése érdekében, különösen elnöki ciklusa első két évében, mielőtt a demokraták valószínűleg visszaszerzik a képviselőház feletti ellenőrzést. A hosszabb távú kamatok - például a lakás- és autóhitelek kamatai, amelyeket a Fed közvetlenül nem kontrollál - szinte biztosan emelkednének, először fokozatosan, majd jelentős mértékben. A Fed rövid időn belül kénytelen lenne irányt módosítani, ami aláásná hitelességét, és gyengítené az amerikai gazdaságot.

A pozitívum az, hogy a maga önfejűségével együtt Trump valójában egy pragmatikus, ideológiáktól mentes karakter.

A jegybank függetlenségének megsértése hosszú távon senkinek sem válik javára, beleértve magát az érintettet is.

Kenneth Rogoff, a neves közgazdász és a globális pénzügyi rendszer szakértője, számos fontos elemzést és kutatást végzett a gazdasági válságok és a nemzetközi pénzügyi politikák területén. Az ő munkássága különösen a központi bankok szerepére és a nemzetközi kereskedelem dinamikájára fókuszál, miközben figyelembe veszi a történelmi kontextust is. Rogoff véleményei gyakran provokatívak, és kihívást jelentenek a hagyományos gazdasági elvekkel szemben, így hozzájárul a gazdaságtan folyamatos fejlődéséhez. Az ő kutatásai segítenek megérteni a globális pénzügyi rendszer bonyolultságát, és rávilágítanak a jövőbeni kihívásokra, amelyekkel a világ gazdaságai szembenéznek.

A Harvard Egyetem közgazdászprofesszora. 2001 és 2003 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza és kutatási igazgatója volt. Kutatási területei közé tartoznak többek között az adósság- és pénzügyi válságok, a jegybanki függetlenség, valamint az árfolyam-politika kérdései. 1978-ban megszerezte a nemzetközi sakknagymesteri címet.