Őrizetbe került a mozdonyvezető, akit a szlovákiai vonatbaleset kapcsán gyanúsítanak.
Az egyik mozdonyvezetőt a rendőrség őrizetbe vette, míg a másikat súlyos sérülésekkel vitték el a kórházba.
A rozsnyói rendőrség őrizetbe vette azt a mozdonyvezetőt, akit a hétfőn Szádalmásnál történt vonatbaleset okaként gyanúsítanak – tudósított kedden a Parameter.sk szlovák hírportál a kassai kerületi rendőrség hivatalos közleményére hivatkozva. A két gyorsvonat ütközése következtében legalább száz ember sérült meg, közülük ketten életveszélyes állapotba kerültek, hárman pedig a roncsok között rekedtek.
Matús Sutaj Estok belügyminiszter véleménye szerint a baleset mögött valószínűleg emberi hiba áll: úgy tűnik, hogy az egyik mozdonyvezető elmulasztotta megadni az elsőbbséget a másik vonat számára.
A szlovák hatóságok közlése szerint a nyomozók megkezdték a szükséges munkálatokat, rendőrségi fogdába helyezték az egyik mozdonyvezetőt. A másikat hétfőn a baleset után súlyos sérülésekkel szállították kórházba, miután kiszabadították a roncsok közül. A rendőrség általános veszélyeztetés bűntette miatt indított büntetőeljárást.
A helyszínen egész éjszaka dolgoztak bűnügyi nyomozók, technikusok, kutyás rendőrök szolgálati kutyákkal és a vasúti rendőrség munkatársai, valamint a Szlovák Államvasutak szakemberei - írja a Parameter.sk.





