Az iszlamistákkal kapcsolatos érzéseim határozottak: nem tudom elfogadni őket. A nézeteik és tetteik annyira távol állnak tőlem, hogy számomra nincs tanulság, amit levonhatnék ebből a helyzetből.

A pesmerga előkapott egy pisztolyt, és a kezem felé nyújtotta, miközben a szemeiben a feszültség csillogott.

Az öreg Makarov, a markolatán a vörös csillag büszkén ragyogott. A csöve mindig készen állt, biztosítva, hogy magammal kelljen hurcolnom az egész khanakini hadjárat során.

Csak egyetlen golyó rejtőzött benne, amelyre a nevem volt vésve. Ezt az ajándékot azért kaptam, hogy megvédjen a fogság sorsától.

2014-et írtunk, én pedig a kurdok harcáról tudósítottam az Iszlám Állam ellen Irakban.

Igazán meglepő, milyen súlyos tud lenni egy ilyen pisztoly, ha az embernek folyamatosan magával kell cipelnie. Mivel nem kaptam hozzá táskát, hetekig a zsebemben cipeltem, ami nem éppen a legkényelmesebb megoldás volt.

A sajtó munkatársak számára elengedhetetlen alapszabály, hogy háborús zónában soha ne tartsanak maguknál fegyvert. Az újságírók feladata nem a konfliktusokban való részvétel, hanem a valóság hiteles bemutatása. Ha viszont fegyverrel érkeznek a helyszínre, nemcsak saját magukat sodorják veszélybe, hanem az összes kollégájukat és humanitárius munkást is, akik ott tartózkodnak. Egyetlen pillanat alatt megváltozhat a helyzet: ha egy újságírót elfognak egy ellenőrzőpontnál, a sajtó függetlensége megszűnik, és minden újságíró potenciális fenyegetéssé válik. Aki fegyverrel lép a színre, annak álláspontja is automatikusan elfogulttá válik.

A kurdok határozottan ragaszkodtak ahhoz, hogy én legyek a kiválasztott, hiszen jól tudták, hogy mi vár azokra, akik az Iszlám Állam fogságába kerülnek. Én is tisztában voltam ezzel, ezért vállaltam a felelősséget. Tartozom annyival az édesanyámnak, hogy megkíméljem őt attól a borzalomtól, hogy végignézze, amint egy éppen hogy éles késsel, drogos állapotban végeznek velem valahol a végtelen sivatagban, miközben a világ szeme előtt zajlik az egész.

Az Iszlám Állam különféle brutális módszerekkel bánt a foglyaival, amelyek közé tartozott a fizikai és pszichológiai kínzás, a nyilvános kivégzések, valamint a szexuális rabszolgaság. A csoport célja gyakran az volt, hogy félelmet keltsen, és megfélemlítse ellenfeleit, miközben a foglyok szenvedése révén próbálta megőrizni hatalmát és befolyását. Az ilyen cselekedetek nemcsak a foglyok életét tették pokollá, hanem szélesebb értelemben is hozzájárultak a terrorizmus és erőszak terjedéséhez a régióban.

Az éjszakák hosszúra nyúltak körülöttem, miközben azon tűnődtem, vajon képes leszek-e teljesíteni azt, ami a legrosszabb helyzetben elvárt tőlem. Szerencsémre, soha nem kellett ezt a próbát kiállnom.