A magyarországi bérek rendkívül alacsonyak, de van lehetőség a helyzet javítására és a kitörésre a nehézségekből.

Indítsuk be közösen a hazai kkv-k világát! Az idei évben is elrajtolt országos gazdasági eseménysorozatunk, amelynek célja a kkv-szektor fellendítése. Fedezze fel a forrásszerzési lehetőségeket, növelje hatékonyságát, és tájékozódjon a gazdasági kilátásokról! Ne hagyja ki ingyenes rendezvénysorozatunk következő vidéki állomását! Várjuk szeretettel!

A klasszikus közgazdasági elméletek alapján a termelés dinamizmusát két alapvető tényező, a tőke és a munkaerejének aktuális állománya határozza meg. E tényezők mennyisége, valamint a termelékenység együttes hatása kulcsszerepet játszik a nemzetgazdasági kibocsátás növelésében és az értékteremtés folyamatában. Az így létrejövő jövedelmet a tőke és a munkaerő általában profit és bér formájában osztja meg egymás között. Ennek az elosztási módnak a társadalmi vonatkozásai kiemelkedő fontosságúak, mivel befolyásolják a gazdasági növekedést, a javak újraelosztását, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek alakulását.

1960 és 2023 között Magyarországon a munka GDP-hez viszonyított arányának jelentős csökkenése figyelhető meg. Ez a csökkenés egy fenntarthatatlanul magas szintről indult, és mára már a fejlett országok átlagos szintje alá süllyedt – mutatott rá Boda György.

Az eltolódás hátterében a két termelési tényező összehangolatlan fejlődése és a nemzeti szintű gazdaságpolitikai irányvonalak kereshetők. Ideális esetben az egyensúlyi fejlődés egy hatékony aggregált keresletben és egy stabil jövedelemelosztásban tükröződne. Magyarországon viszont a gazdaság alacsony hatékonysága – melyet a magas és volatilis infláció, a reáljövedelem mérsékelt növekedése és az alacsony termelékenység jellemez – a munka és tőke arányának eltolódásához vezetett, a tőke javára. E folyamat mögött a két termelési tényező növekedési ütemének eltérése húzódik meg. 2000 és 2020 között a tőkejövedelmek átlagos növekedése Magyarországon lényegesen túlszárnyalta a munkajövedelmekét, ami azt eredményezte, hogy a munkajövedelmek aránya a hozzáadott érték előállításában csökkent.

A jövedelem felosztását 2024-ben a Magyar Nemzeti Bank elemzői is vizsgálták az egy főre jutó lakossági fogyasztás elemzésén keresztül. A jegybank közgazdászai megállapították, hogy bár a munkatermelékenység szintje indokolná a magasabb fogyasztást, az alacsony munkajövedelmek, valamint a jövedelem felosztásában fokozatosan erősödő állami és vállalati részarány jelentősen korlátozza a lakossági vagyonnövekedést és ezáltal a fogyasztást. A nemzetgazdaságilag megtermelt jövedelemnek (GNI) tehát csak egyre kisebb része kerül a háztartásokhoz, ami természetes módon erősíti az óvatossági motívumot, és csökkenti a fogyasztási hajlandóságot.

A lakossági jövedelem alacsony szintjét elsősorban a bruttó átlagkereset határozza meg. Regionális összevetésben a magyarországi keresetek szerények, melyet jól mutat, hogy 2022-ben vásárlóerő paritáson mérve egyedül Bulgáriát és Görögországot sikerült megelőzni a teljes európai rangsorban.

Boda György tanulmányában rámutatott, hogy az elmúlt két évtized során Németország, Ausztria és Nyugat-Európa más fejlett piacgazdaságai a termelési tényezők lassú, de kiegyensúlyozott növekedésével jellemezhetők, amely hozzájárult a jövedelemfelosztás stabilitásához. Ezzel szemben a visegrádi országok esetében a tőke és a munka arányának ingadozása, valamint az országok közötti eltérő fejlődési stratégiák figyelhetők meg. A közgazdász véleménye szerint a termelési tényezők történeti növekedési ütemei azt jelzik, hogy míg Magyarország és Lengyelország a tőke fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, addig Csehország és Szlovákia inkább a munkaerő fejlesztésében látja a jövőt.

Magyarországon a rendszerváltozás időszakában a munka részesedése viszonylag kedvező, középmagas szintet képviselt az európai viszonylatban, és a többi visegrádi ország adatait jelentősen felülmúlta. Az 1990-es évek gazdasági kihívásai, valamint a 2008-as globális pénzügyi válság következtében a reáljövedelmek jelentős csökkenésen mentek keresztül, ami a tőke és a munka közötti arány eltolódását eredményezte a tőke irányába. A 2000 és 2020 közötti időszakban tapasztalható béremelkedés lassú üteme miatt a munka által megtermelt jövedelem aránya a vizsgált időszak végére a visegrádi és más kelet-európai gazdaságok szintjére csökkent.

A visegrádi országok sajátos fejlődési útja nagy valószínűséggel a komparatív előnyök (olcsó munkaerő, kedvező adórendszer) megtartása miatt alakul így, a hatékonysági tényezők azonban további eltérések forrásául szolgál, elsősorban Magyarország kárára. A magas és kiszámíthatatlan infláció, illetve az alacsony bérek ugyanis nem jellemzőek sem Európa fejlettebb régióira, de még a többi visegrádi országra sem. Az összehasonlításból jól látszik, hogy

míg a külföldi tőkétől függő kapitalizmust meghaladó országok az élvonalba, addig a visegrádi országok a leszakadók táborába tartoznak.

A tőke és a munka közötti elosztás három alapvető tényezőtől függ: a termelékenység szintjétől, a tőke és munka együttműködésének fejlődésétől, valamint a piacgazdasági modell jellegétől.

A klasszikus közgazdasági vélekedés szerint a termelékenység növekedése teremti meg a béremelések lehetőségét, Boda György szerint azonban ez a kapcsolat bár szoros, de nem determinisztikus.

A szerző hangsúlyozza, hogy bár a reálbérek emelése politikai szempontból kívánatos lenne, a valós hatékonyságnövekedés hiányában ez csupán inflációt generálna. A termelékenység szintje szoros összefüggésben áll a nemzetgazdaság stratégiájával, amely magyarázza a fejlett és fejlődő európai régiók közötti eltéréseket is. Amennyiben egy gazdaság a magas hozzáadott értéket képviselő munkafolyamatokra épít, az nemcsak emelkedett egy főre jutó hozzáadott értéket, hanem jövedelmezőséget is eredményez, ahogyan azt például Németország vagy Ausztria esetében megfigyelhetjük. Ezzel szemben azok a gazdaságok, amelyek az importált anyagok felhasználására és összeszerelő munkára támaszkodnak, alacsonyabb hozzáadott értéket és jövedelmezőséget produkálnak. Ilyen körülmények között nem meglepő a termelékenység alacsony szintje és növekedési üteme, ami a reálbérek emelését is jelentősen visszaveti. Ez a munka-tőke arány eltolódásában is megnyilvánul, a tőke javára. A tendencia komoly kockázatokat rejt, hiszen a reáljövedelmek stagnálása vagy csökkenése gyakran politikai és társadalmi feszültségeket szül. Boda rámutat arra is, hogy a reálbérek növekedése nem csupán országon belül, hanem regionális összehasonlításban is kulcsszerepet játszik. Ha a lakosság úgy érzi, hogy a fejlett országokhoz való felzárkózás megakadt, akkor megkérdőjelezheti a tőke és munka közötti jövedelemmegosztás legitimitását, és napirendre tűzheti annak módosítását.

A termelékenység fontosságát az MNB közgazdászai is kiemelték 2024-es elemzésükben. A jegybank szakértői rámutattak arra, hogy a munkatermelékenység és a fogyasztás között szoros, de nem teljesen meghatározott kapcsolat áll fenn. Miközben az MNB elemzői a termelékenység fogyasztásra gyakorolt hatását tanulmányozták, megállapításaik meglehetősen hasonlítanak Boda György megállapításaira, aki a termelékenység és a bérek viszonyát elemezte hasonló szempontok alapján.

Az egyensúlyi gazdasági növekedés és a társadalmi feszültségek elkerülése szempontjából elengedhetetlen a tőke és munka együttes, harmonikus fejlődése és a termelékenység növelése. Ennek előfeltétele a megfelelő bérnövekedés, illetve fizikai és szellemi tőke felhalmozása. A fizikai tőke felhalmozása sikeresen megvalósult a visegrádi országokban köszönhetően a külföldről beáramló működőtőkének, a tudástőke és a bérek azonban továbbra is alacsony szinten vannak. A munkavállalók megtartása a kompenzáció folyamatos emelésével lehetséges, a termelékenységtől független emelés azonban nem eredményez egyensúlyi növekedést, ellenben fűti az inflációt. A problémára megoldást jelenthet a teljesítmény-alapú juttatások nagyobb aránya, illetve a dolgozók tudáshordozó képességének növelése.

A tudásalapú társadalom kiépítése azonban nem lehetséges nagyobb állami szerepvállalás nélkül, melynek fókuszában a közoktatásnak, az egészségügynek, a közlekedésnek, a digitalizációnak és energiahatékonyságnak kell állnia.

Boda György szerint a visegrádi régió és Magyarország növekedési kilátásai azon múlnak, hogy lehetséges-e gazdasági szerkezetváltást végrehajtani. A Nyugat-Európához való felzárkózáshoz ugyanis szükség van az alacsony hozzáadott értékű összeszerelő munka visszaszorítására és a globális ellátási láncokban jobb pozíciók elfoglalására. A termelési tényezők szükségszerűen harmonikus fejlesztése megköveteli a tudásalapú társadalom kiépítését, illetve a reálbérek folyamatos, de üzletileg indokolt emelését. A jövedelem felosztása és a munka-tőke arány tehát kontrollálható, de csak a tudástőke felhalmozásán és a reálbérek folyamatos felzárkóztatásán keresztül.

Az MNB közgazdászai által végzett fogyasztási elemzés során kiemelték a gazdasági szerkezetváltás elengedhetetlenségét. Javaslataik alapján a magyar gazdaság fenntartható növekedésének biztosításához elengedhetetlen a GNI növekedésére irányuló gazdaságpolitika megvalósítása, a bérek tartós és fenntartható emelése, valamint a hosszú távú bizalom fokozása.