Ahhoz, hogy az országot ne sújtsa a herbál és a bűnözés, több összetevő szükséges. Először is, fontos a tudatosság növelése a drogok és a bűnözés veszélyeivel kapcsolatban, különösen a fiatalok körében. Oktatási programok és közösségi kezdeményezések segí

Tévedések végjáték - a Pride valóban csupán egy jócselekedet, vagy inkább a jogegyenlőség határainak tágítása?

Indítsunk egy izgalmas kvízkérdéssel: Miért nem érdemes rendőröknek válaszolni?

Mi lenne abból, ha ma éjszaka besettenkednénk minden rendőrségre, és mondjuk a lopásokról szóló jegyzőkönyvekben az okozott kár, vagyoni hátrány összegéhez hozzáadnánk EGY forintot? Egyetlen pici forintocskát, amihez már érménk sincs, és lefelé kell kerekíteni. Mi lenne belőle?

Számtalan bűncselekmény! Csak úgy hemzsegnek a szabálysértések, ahol "véletlenül" éppen az értékhatárra tapintott az összeg, azaz a rendőr éppen ötvenezer forintra tippelt. Most viszont már bűncselekménynek számít az a helyzet, ha az összeg egy fityinggel, ötvenezer-egy forintra ugrik!

Kezdjük az elején: tisztában vagyok vele, miért jegyzi fel a rendőr ezt az összeget. Nyilvánvaló, hogy nem az ő felelőssége az, ami történik – ezt többször is hangsúlyozni fogom. Ez a "megoldás" csupán a rendszer reakciója a munkaerőhiányra és a magasabb szinten megoldatlan problémákra, amelyeknek számos tényezője van. Minden alkalommal, amikor a baloldali és jogvédő olvasóinkkal beszélgetek, elmondom nekik, hogy mindez nem kezelhető az oktatás és a szociális terület reformja nélkül. Persze, ez hosszú folyamat, amely évekbe és generációkba telik, de most a rendészet és az igazságszolgáltatás mindennapi megnyilvánulásáról van szó. Vegyünk egy falut például, ahol mindenki tudja, ki árusít herbált, és kinek. Ha valaki, akit még nem sikerült megfélemlíteni, rendőrt hív, mert már többször is ellopták a biciklijét, a szerszámait, az állatát vagy az áramát, és azt tapasztalja, hogy másnap a "szabálysértő" büszkén sétálgat a faluban, akkor jogosan várhatja el, hogy a rendőr elvigye a bűnözőt, és a bíró elítélje őt. Ez a lényeg. Minden más csak ezt követően számít. Olyan helyeken, ahol évtizedekig még az ajtót sem zárták, most kamerák figyelik a portákat; ahol korábban az udvarba érkezők mindig valamit hoztak, most már attól kell tartani, hogy mit visznek el.

A helyzet sajnos egyre aggasztóbbá válik. Az elkövetők gyakran nem első alkalommal lépnek át a határon, és a közvélemény már régóta tisztában van a fenyegetéssel. A rendszer, amelynek a játékszabályait követik, azt sugallja nekik, hogy a kisebb bűncselekmények következmények nélkül maradhatnak. Ma Magyarországon a törvény nem mindig képes megvédeni a lakosságot, hiszen az ötvenezer forint alatti lopások számos esetben büntetlenül elmehetnek. Ejnye-bejnye értesítések és megszüntetett eljárások jellemzik a helyzetet, ami csak bátorítja az elkövetőket, hogy egyre merészebb cselekedeteket kövessenek el. A legfrissebb tragédia Öcsödön is ezt a tendenciát tükrözi. Ne tévesszük meg magunkat: az a tény, hogy az elkövető korábban "kölcsönadott" egy idős embernek, valószínűleg csak egy önámító narratíva, amelyet sok esetben a valóság elferdítése kísér. Az idős emberek gyakran válnak könnyű célpontokká, hiszen a társadalom nem biztosít számukra megfelelő védelmet. Az ilyen helyzetekben a felelősség hiánya és a védelem elmaradása sajnos mindennapos jelenséggé vált. Erről a témáról részletesebben is lehet tájékozódni, hiszen nemcsak a bűncselekményekről, hanem a társadalmi felelősségről és a védelem szükségességéről is fontos beszélni.

Három okból írok most erről. Az első az az infernális düh, amit olyankor érzek, amikor a szabálysértési értékhatár emelését pedzegetik. Hogy ötvenezer helyett akár a duplája, százezer forint is lehetne! Nem, nem, nem! Szó sem lehet róla! Nyugodtan jöjjön ide fölényeskedni bármilyen fő-főjogász, hogy nem értem a jogi hátteret, jöjjön a jogvédő, hogy micsoda embertelenség ilyen módon bűncselekményeket és bűnözőket kreálni - csak előbb lesznek kedvesek átadni a lakáskulcsaikat, amivel minden egyes nap beengedek valakit hozzájuk, hogy az elvihessen onnan valami ötvenezer forintot meg nem haladó értéket. Élethosszig be tudjuk osztani, hogy naponta mindig más, egy-két ilyen kis szabálysértésecskével tegye tönkre az életet. Oké? Kulcs se kell, csak címet adjon, az egyik ötvenezres tételünk a zártörés lesz, de ne aggódjon, ha fizeti a hozzá betörő fickó gyerekének az alapítványi iskolát, babzsákon mondókázással, ő pedig röpke tizenpár év elteltével megszerzi a kommunikáció szakos diplomáját, akkor már nem fog másokhoz betörni. Addig meg tűrje.

Egyébként sem statisztikával kell lepúderezni a törött lábat, hanem gipszre, mankóra, rehabilitációra van szükség. Maradva a jelen példánál: szakítani kell a rendszer örökölt önszabotáló mechanizmusaival. A rendőr nem gonosz vagy munkakerülő, sőt, pont ennek ellenkezője okán választhatta a szakmáját. Csak éppen méltatlan körülmények közt dolgozva ezerfelé szakad, és eközben ezek az álmegoldások kínálják magukat, prolongálni a problémát.

A második okom ehhez kapcsolódó: ismeri a Bűnvadászok csatornáját? Mikor ezt a cikket írom, két videó van rajta, de az előzmények megtalálhatók a Magyar Önvédelmi Mozgalomnál és Toroczkai Lászlónál. És higgyék el, szívesen linkelnék mást, máshonnan, de nincs. Elmesélem röviden.

Ma a lakásbérleti jogviszony két fél számára hordoz kockázatokat: a tulajdonos és a bérlő egyaránt pórul járhat, ha a másik fél nem őszinte. Ez a terület nemcsak hogy nem kellően szabályozott, de az ellenőrzés is hiányos, miközben tele van mítoszokkal. Például, sokan azt hiszik, hogy ha közjegyző előtt írják alá a bérleti szerződést, akkor a nemfizető bérlőt gyorsan ki lehet rakni. Ez azonban nem így van. A bérlők, akik ügyesen manipulálják a helyzetet, igen jól tudják, hogyan használják ki a jogi kiskapukat, és akár évekig is élhetnek a bérelt ingatlanban. Az alábbi extrém eset, amit a Telex közölt, jól példázza ezt a jelenséget, de a kirakhatatlan bérlők bármikor felbukkanhatnak, bárhol.

Nem, és erre a kérdésre próbál választ adni a fent említett csoport. Történetesen a Mi Hazánk politikai közösségével és támogatóival foglalkozunk, de hangsúlyozom: ehhez csupán néhány elszánt, határozott ember és egy ügyes jogi szakértő lenne szükséges – ilyenekből máshol is bőven akad. Szó sincs itt szélsőjobboldali nézetekről.

Milyen eljárásról van szó? Bartal András, a csoport vezetője, lakásbérleti szerződést köt a tulajdonossal. Ő és megbízható társai belépnek az ingatlanba, hiszen csak nekik van joguk hozzá. Az ingatlanban tartózkodó bitorlók reakciói változatosak. Néhányan kést rántanak elő, mások önkormányzati hatóság képviselőjeként próbálnak fellépni. Azonban egy közös vonás mindenkire jellemző: a bent tartózkodók mindig a helyzet magaslatán érzik magukat – és sajnos, joggal.

Ismeri azt a játékot, amit fekete-fehér-igen-nem néven emlegetnek? A lényege, hogy a másik fél bármilyen kérdést feltehet, de válaszolni csupán e négy szóval nem szabad, mert azonnal kiesik a játékból. Nos, Bartal helyzete is hasonló, amikor megjelenik a rendőrség. Elnézést, de a korábbi videók tanulsága szerint sosem a tulajdonos oldalán áll, hanem inkább a dolgok eltussolásának szándékával. Vérfagyasztó a helyzet, ahogy Bartalnak végig megjátszania a meglepődöttségét, mintha ő csak bérelte volna a lakást, és meg lenne lepődve, hogy kik ezek a rendőrök. A tulajdonosnak minden egyes szavát alaposan meg kell fontolnia, nehogy véletlenül olyan dolgot mondjon, ami jogot adhatna a rendőröknek arra, hogy ott tartózkodjanak. Közben a rendőr elmondja, hogy magánindítvány, szabálysértés és ismeretlen tettes van a levegőben, hiszen a zár feltörése körüli részletek nem tisztázottak, és ha lenne egy aprócska megingás a történetében, amely arra utalna, hogy csupán két bérlő közötti jogvitáról van szó, máris leteszik a tollat, és azt mondják, hogy ez már nem rendőrségi ügy, hanem polgári jogvita. Olyannyira figyelnek erre, hogy volt olyan eset, amikor kiderült, hogy a tulajdonost már a rendőrségről figyelmeztették, hogy ne zavarta őket, hanem megoldja a dolgot egyedül. Nem azt ígérték, hogy segítenek, hanem hogy a problémát inkább hagyja a saját gondjaira.

Többször is hangsúlyoztam már, hogy nem a rendőröket okolom a történtekért, hanem magát a rendszert. A fenti videókban egy közös vonás figyelhető meg: minden résztvevő tisztában van a saját és mások helyzetével. A rendőr jól tudja, kinek van igaza a szituációban. A bitorló tisztában van azzal, hogy jogtalanul tartózkodik ott. A beavatkozók pedig tudják, hogy egy hosszan elhúzódó jogi folyamatot próbálnak kikerülni. Mindezt akár úgy, hogy télen ajtókat és ablakokat szerelnek le, hogy az a személy, akinek nincs joga ott lenni, ne tudjon a fagyos lakásban maradni.

A harmadik apropót a két előzőhöz fűzöm: nemrégiben Horváth László fideszes képviselőt "a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossá" nevezték ki. Talán itt az idő ünnepelni, hiszen a kormány végre észlelte és elismerte a problémát. Elképzelhető, hogy valóban komolyan veszik a dolgot, és elkapnak néhány dílert – sőt, ha már a bűnözés révén szerzik a jövedelmüket, talán még a herbálfogyasztókra is lecsapnak. Persze, sajnálni fogom azokat, akik a tisztes utcaseprői munkájukból származó drog miatt kerülnek rács mögé, de van egy sorrend, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni: a herbálért elkövetett bűncselekmények nem tartoznak a megélhetési bűnözés kategóriájába. Nem azért loptad el a kocsma elől a másik biciklijét, nem azért fosztottad ki a piacon a zöldségest, hogy a gyermekednek cipőt vegyél.

Az a tény, hogy Horváth képviselő eddig nem vett részt aktívan a kérdés megvitatásában, elmegy mellettem, hiszen lehet, hogy egy titkos zsenivel van dolgunk, aki rejtett szakértelme révén meglepetéseket tartogathat. Azonban ez nem jelenti a megfelelő megoldást. Olyan ez a helyzet, mint amikor Karácsony Gergely bevezetné a BKK (vagy BKV, sosem tudom pontosan) rendszerébe a Pontos Pénteket, azaz péntekenként valóban akkor érkezne a busz, amikor azt kiírták. Jelenleg viszont a fővárosi közlekedés inkább Torkos Csütörtök szintjén áll. De hát igazából nem így kellene működnie, nem? A fent említett példában nem egy részterület ideiglenes kormánybiztosa jelenti a megoldást, hiszen ott van már egy kijelölt szakember, aki pontosan ezért a feladatért felel: a belügyminiszter.

Nem a 2026-os választások előtti kampányidőszakban, és nem pusztán a közbiztonság felületes javítgatásával fogjuk megoldani a problémáinkat. Az állam egyik legfontosabb feladata a rend helyreállítása, amely messze túlmutat azon, hogy jövő tavaszra néhány látványos razziát lebonyolítsunk. Valódi kihívásunk az, hogy miként tudunk több rendőrt alkalmazni, hogyan irányíthatjuk hatékonyabban a rendőrséget, és hogy hogyan biztosíthatunk tartós biztonságot a településeinken. Fontos kérdés az is, hogy milyen új jogszabályokra és jogalkalmazási gyakorlatokra van szükség ahhoz, hogy ne teret nyerjen a herbál és az azt követő bűnözés, amely mindannyiunk életét negatívan befolyásolja.

Eddig szinte minden kormány talált statisztikát a közbiztonság helyzetéről, legyen szó az objektív adatokról vagy a lakókörnyezet biztonságérzetéről. Azonban nem Ausztriát vagy Svájcot kellene példának hoznunk, hanem a saját múltunkat, tíz, húsz vagy akár több év távlatából. Itt bizony látszik a probléma. A közrendet helyre kell állítani, és azt tartósan fenntartani. A drogok, amelyek a bűnözés melegágyává váltak, ki kell, hogy szoruljanak a társadalomból, és a velük járó bűncselekményeket véglegesen fel kell számolni. Ha ez valahogy eljut a megfelelő hatóságokhoz (ma reggeli értekezletem során elfelejtettem említeni Rogán Antalnak), akkor a legegyszerűbb Orbán-kompatibilis véleményem a következőképpen hangzik:

Másfél évtizede bevezetett intézkedések keretében a magyar közterek zárt részein megtiltották a dohányzást, és a kültéri helyszínek engedélyezését is fokozatosan korlátozták. A rendszeres ellenőrzések, büntetések és kampányok célja, hogy a dohányzás visszaszorítása folyamatos legyen, és a jövőben tartósan fennmaradjon. A hatóságok különböző taktikákkal igyekeznek megnehezíteni a dohánytermékekhez való hozzáférést és azok népszerűsítését. Az ambiciózus cél az, hogy az idő múlásával a dohányzók száma a lehető legkisebbre csökkenjen. Ugyanakkor, ha a következő években engedményeket tettek volna, például ha éttermekben újra megjelent volna a cigarettázás, vagy ha a cigarettareklámok visszatértek volna a médiába és az utcai hirdetésekbe, akkor valószínűleg csak egy ideiglenes visszaesést tapasztalhattunk volna, nem pedig tartós változást.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ez az ügy olyan kihívást jelent, amely a rend helyreállításától sokkal többet kíván. Olyan feladat előtt állunk, amely nem csupán pillanatnyi megoldásokat igényel, hanem hosszú távú elkötelezettséget is – vagy pedig lehet, hogy semmi sem fog történni.

A szerző egy sokoldalú tehetség, aki politikai elemzéseivel, publicisztikai írásaival, jogi szakértelmével és humoros megközelítéseivel gazdagítja az ÖT csapatát.

Ez a cikk az ÖT és az Index közötti együttműködés eredményeként jelent meg nálunk. Ha tetszett, és szívesen megosztaná, esetleg kommentelne, vagy további hasonló tartalmakra lenne kíváncsi, látogasson el partnerünk, az ÖT weboldalára!