Mellár Tamás: Az adósságválság újabb aspektusai Az adósságválság kérdése napjainkban újra aktuális, és érdemes alaposabban megvizsgálni, hogy milyen esélyek és kihívások állnak előttünk. Az adósságkezelés nem csupán gazdasági, hanem társadalmi szempontbó

A Surányi György és köztem kibontakozott vita látszólag szakmai, valójában azonban hitvita, hiszen arról szól, hogy mennyire értékeljük kedvezőtlennek a jelenlegi gazdasági helyzetet és a rövidtávú kilátásokat. Azért mondom ezt, mert az n-számú makro- és pénzügyi változóból mindig kiválasztható k1-számú olyan változó, amely az egyik (például a kevésbé pesszimista) és k2-számú olyan változó, amely a másik (például a sokkal pesszimistább) forgatókönyvet támasztja alá. A nagy kérdés, persze az, hogy végsősoron a k1 vagy a k2 változók lesznek a meghatározók a közeljövőben bekövetkező eseményekben. Erre itt és most nem tudunk megalapozott (tudományosan alátámasztott) választ adni, bármennyit is vitatkozunk róla. Ezért a részemről a további, meddő vitát nem fogom folytatni. De most még reagálok egy-két dologra Surányi György viszontválasza kapcsán.

Figyelemre méltó, hogy Ben Bernanke, az amerikai Fed egykori elnöke, aki korábban a neves Princeton Egyetem professzora volt, egy újságíró kérdésére, amely azt firtatta, hogy mi okozta a legnagyobb meglepetést számára a válság idején, a válság kitörését említette. Ez a kijelentés igencsak frappáns, hiszen a mainstream közgazdászok számára ez a helyzet valóban váratlan volt. Sok szakértő, köztük a Nobel-díjas Robert Lucas, a Nagy Mérséklődés elméletét vallotta, amely szerint az emberiség már túllépett a gazdasági és pénzügyi válságok korszakán, és a jövőben ilyen jellegű események már nem fenyegetnek. Az amerikai pénzügyi válság előtt a legnagyobb hitelminősítők mindegyike AAA besorolást adott a Lehman Brothers befektetési banknak, amely néhány hónappal később csődöt mondott, ezzel pedig magával rántotta az egész pénzügyi rendszert, az amerikai gazdaságot, és később a globális gazdaságot is.

A magyar gazdasági helyzetet a görög válsággal való összehasonlítás értelemszerűen nem hozható párhuzamba, és ezt sohasem állítottam. Csupán annyit szerettem volna hangsúlyozni, hogy a magyar adósságválság esetleges kitörése hasonló súlyos következményekkel járhat, mint ami Görögországban történt. Az összehasonlítás nehézségét továbbá az is okozza, hogy míg mi nem vagyunk a monetáris unió tagjai, addig Görögország az euróövezet részeként használja az eurót, amely mögött 19 másik EU-tagország áll. Ez lehetővé tette számukra, hogy könnyebben hozzáférjenek külső finanszírozási forrásokhoz, így nagy mértékben túlléphették az egyensúlyi követelményeket. A forint alapú gazdaságunk teljesen más finanszírozási lehetőségeket kínál, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

Azt, hogy az Európai Bizottság megalapozatlannak tartja a magyar kormány középtávú költségvetési programját, lehet "nagyon kellemetlen kritika"-ként is értelmezni, amint azt Surányi György is tette. De ne gondoljuk azt, hogy az Európai Bizottságnak éppen szórakozni volt kedve Magyarországgal, ezért kellemetlen kritikát fogalmazott meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy Brüsszelben igen is tartanak attól, hogy a magyar gazdaság válsághoz közeli helyzetbe került és ezért jó előre figyelmeztetni akarják a kormányunkat. Amint azt több illetékes is megfogalmazta (háttérbeszélgetések során), tanultak a görög válságból és nem akarják szó nélkül hagyni az egyre súlyosabbá váló a magyar helyzetet.

Surányi György értelmezésében a 2008-as válság előtti időszak szinte egyfajta aranykora tűnik a magyar gazdaságnak. Ekkor még nem voltak olyan drámai események, mint a Medgyessy-kormány idején bevezetett 50 százalékos közszolgálati béremelés, vagy Gyurcsány Ferenc híres őszödi beszéde, amelyben őszintén beszélt a kormány túlköltekezéséről. Kopits György, az IMF korábbi vezető közgazdásza, akinek megjegyzései a fiskális alkoholizmusról és a "magyar beteg" jelenségről szólta, nem tűnik relevánsnak ebben az optimista fényben. Ahelyett, hogy a gazdasági válság gyökereit elemeznék, csupán az MNB devizatartalékának feltöltésére összpontosítottak, amit a nemzetközi közösség, az IMF és az EU együttműködésével lehetett csak megoldani. Az optimista narratíva nem tér ki arra, hogy a versenyképességünk valójában nem volt olyan stabil, és nem pusztán a globális válság következménye volt, hogy kikerültünk a szűkülő világpiacról. Az egész helyzetet a világválságra hárítani tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, akárcsak a kormány most a háborúra mutogatva. Hihetetlen, hogy a szocialisták nem tudták megnyerni a 2010-es választásokat kétharmados többséggel, hiszen a körülmények olyan kedvezőnek tűntek.

A 2025-ös költségvetési terv azt tartalmazza, hogy a GDP 3,4 százalékkal fog nőni és a belföldi felhasználás (fogyasztás és beruházás) pedig 3,8 százalékkal. Ezt a két számot azért közöltem, hogy világos legyen, az Orbán-kormánynak esze ágában sincs az államadósság utáni GDP-arányos 3,8 százalékos kamatfizetési terhet a GDP tervezett (várható) növekményéből fedezni, azt teljes egészében új hitelekkel akarja kifizetni. Pénzügy-technikailag persze ezt többféle módon is megvalósíthatja, de az biztos, hogy a GDP tervezett növekedése reálgazdasági oldalról nem ad fedezetet mindkettőre, a belföldi felhasználás növelésére és a kamatfizetési kötelezettség teljesítésére. Ha a gazdaságpolitika az államadósság növekedésének megállítására törekedne, akkor a fogyasztást és a felhalmozást szűkítené olyan mértékben, amilyent a kamatfizetés megkíván.

Igaz, csak feltételezem, hogy a kormány az újabb hiteleket Keletről veszi fel. Azért gondolom ezt, mert Nyugaton elég rossz a megítélésünk mostanában és a miniszterelnökünk az elmúlt hónapokban igen sokat beszélt a gazdasági semlegességről és a keleti gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tételéről. És ő többnyire ideológiai alapot készít elő a következő nagy horderejű döntésének. Persze kijátszhatják a Trump-kártyát is, hátha lesznek olyan amerikai befektetők és hitelezők, akik fantáziát látnak bennünk. Ez a lehetőség nem zárható ki, bár kicsi a valószínűsége. Abban igaza van Surányi Györgynek, hogy a hitelpiacok nem zárulnak be Magyarország előtt, ahogyan nem záródtak be például Írország vagy Görögország előtt sem annakidején. Nem az a probléma, hogy miként jutunk többletforráshoz, hanem az, hogy az ország képes-e és hajlandó-e elviselni az egyre növekvő adósságterheket.

Miután újra átgondoltam Surányi György hozzászólását, az a benyomásom alakult ki, hogy ő értelemszerűen sokkal kedvezőbben látja a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint például a Költségvetési Tanács vagy az Állami Számvevőszék. Ezek az intézmények a költségvetési viták során komoly problémákra és kockázatokra hívták fel a figyelmet, és csak a sajátos helyzetük miatti kényszer hatására hajoltak meg a kincstári optimizmus előtt, végül is elfogadva a 2025-ös költségvetési tervezetet, mintegy „vörös farokként”.

Kissé mulatságosnak találom, hogy Surányi György éppen rajtam kéri számon a magyar gazdaságpolitika körüli "bizalmi vákuumot". Azt állítja, hogy az én megnyilvánulásaim negatív fényben tüntetik fel a kormány gazdasági intézkedéseit. Először is, nem vagyok én akkora figura (csupán egy nyugdíjas egyetemi oktató és országgyűlési képviselő), akire a külföldi befektetők és hitelezők különösebben figyelnének. Másodszor pedig talán érdemesebb lenne az Orbán-kormányt megkérdőjelezni a bizalom és hitelesség válságának okán. Mert nem én vetettem ki önkényesen rendkívüli adókat (sokszor éppen a közepén az évnek) egy szűk körű külföldi vállalkozói társaságra, nem én osztottam a baráti körömnek az EU-s forrásokat, az állami megrendeléseket és támogatásokat, nem én adtam indokolatlan adókedvezményeket egyes cégeknek, nem én kényszerítettem a sikeres vállalkozásokat arra, hogy mélyen alattuk értékesítsék cégeiket a barátaimnak, nem én voltam az, aki a független piaci intézményeket (NAV, Versenyhivatal, KSH stb.) leépítette és a kormány szolgálatába állította, és nem én irányítottam azt a gazdaságpolitikát, amely még a költségvetési törvény legfontosabb számait sem tudta teljesíteni az elmúlt években, cserébe pedig törvényi felhatalmazással (pótköltségvetés nélkül) számtalanszor módosította a tervezett előirányzatokat.