Ma is közöttünk járnak a kommunista múmiák, élükön Leninnel, mint egy időutazó múzeum részei.

Húsz évvel ezelőtt bukkantak rá arra a bolygóra, amely véglegesen megpecsételte a Plútó sorsát.

Bármennyire is próbálkozunk, szinte lehetetlen megérteni, hogyan jutottak el azok a materialista-kommunista rendszerek, amelyek mindenféle természetfeletti hiedelmet és nem evilági elképzelést elutasítanak, odáig, hogy a vezetőiket nem csupán állami pompával temetik el, hanem még mumifikálják is őket, hogy aztán közszemlére tegyék. Mintha az örökkévalóságra szánt örökséget akarnának hagyni maguk után.

A groteszk történet Leninnel indult, amikor 101 évvel ezelőtt, 1924. január 21-én, egyáltalán nem meglepő módon, életének végeztével búcsút intett a világnak. Két évvel korábban már megviselte az agyvérzés, majd további kettő is követte ezt a sorsfordító eseményt. Holttestét három napra kiállították a moszkvai szakszervezetek házának impozáns oszlopcsarnokában, ahol a terv az volt, hogy a forradalom vezéralakját a moszkvai Vörös téren egy zárt sírban helyezik örök nyugalomra.

A fogcsikorgató hideg ellenére a gyászolók hosszú sorai nem akartak fogyatkozni, beszámolók szerint legalább félmillió ember várt arra, hogy elbúcsúzhasson Vlagyimir Iljicstől. Majakovszkij, a futurista költő pedig megfogalmazta látnoki sorait: "Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!"

Ekkor támadt Sztálinnak az az ötlete, hogy egy Lenin holttestét tartalmazó sírbolt a munkásosztály világméretű zarándokhelye lehetne. Sokan ellenezték a bizarr elképzelést, köztük Lenin özvegye, Nagyezsda Konsztantyinova Krupszkaja, aki még a Pravdába is írt, hogy

Hosszas vita után a kommunista párt mégis úgy döntött, hogy mauzóleumot emelnek Leninnnek, amit először fából, majd 1930-ra vörösgránitból építettek fel a Vörös téren, méghozzá az óegyiptomi lépcsős piramisok ihlette formában. A síremlék előtt évtizedeken keresztül kígyózó sorok képe aztán a hivatalos szovjet propaganda alapmotívumává vált.

Amennyiben éppen nem a kétévenkénti rekreációs elvonulásán tartózkodik, Lenin mumifikált testét, amelyet elegáns gyapjúöltönybe öltöztettek, üvegkoporsóban lehet megcsodálni. A látogatók számára hétfőtől péntekig, 10 és 13 óra között áll nyitva a lehetőség. Nyáron a belépéshez körülbelül másfél órát, míg a főszezonon kívül csupán 15 percet kell várni. Valóban nem túlzás azt állítani, hogy a bebalzsamozott kommunista vezető látványa ma Moszkvában olyan népszerű turistacélpont, mint a párizsi Eiffel-torony vagy a római Colosseum.

Bár a mauzóleum az első piramisokat idézi, szovjet-orosz tudósok egy hagyományostól eltérő, merőben új mumifikálási módszert dolgoztak ki, hogy megőrizzék Lenin testét. Ők is eltávolították a belső szerveket, köztük az agyat, ahogyan eredetileg szokták, és állandó hőmérsékletet (16 Celsius fok) és páratartalmat biztosítottak.

Ahogy múlik az idő, úgy a valaha élő Lenin egyre inkább eltávolodik az eredeti formájától. Talán ezért tűnik sokak számára viaszbábunak. Jelenleg kétrétegű gumiruházatban fekszik, testét egy vékony réteg balzsamozó folyadék borítja, amelyre az öltönyt ráhúzták. Kétévente egyszer újra balzsamozási folyamaton esik át: a testét glicerin, formaldehid, kálium-acetát, alkohol, hidrogén-peroxid és ecetsav keverékébe merítik, és ez a folyamat másfél hónapig tart. Az eljárás pontos összetétele és részletei azonban titkosak. Egy dolog biztos: Lenin holtteste folyamatos gondoskodást és figyelmet igényel.

Egykori asszisztense visszaemlékezései szerint Sztálin ujjongott Lenin halálakor. Bár 1922-ben őt tette meg a Kommunista Párt főtitkárának, nem sokkal később Lenin már veszélyesnek tartotta és el akarta távolíttatni a posztról. Vetélytársként tekintett ezért Sztálin a bolsevik vezérre. Mindenesetre a fotókon megtört arccal cipeli más pártvezetőkkel együtt Lenin koporsóját.

1953. március 5-én hunyt el, hivatalos jelentések szerint agyvérzés következtében. Azonban, ha a balzsamos eljárás ilyen sikeresnek bizonyult, Sztálin holtteste is hasonló sorsra jutott, mint Leniné. Annak ellenére, hogy totális terrorral uralkodott és több millió ember haláláért viselte a felelősséget, a "generalisszimusz" holttestét három napra kiállították, és a temetése alkalmával hatalmas tömegek áramlottak a helyszínre.

Becslések szerint 500 gyászoló lelte halálát a Vörös tér környékén.

Sztálin testét is megőrizték, hasonlóan a Grimm mese Hófehérkéjéhez, és üvegkoporsóba helyezték el. Ezzel a szovjet rendszer alapító atyjának mellé került. A mauzóleum, ahol mindketten nyugszanak, a Lenin-Sztálin Mauzóleum nevet kapta, így emlékezve a két vezető örökségére.

Nem sokáig pihenhetett a sírbolt hűvös ölelésében. Ahogy Nyikita Hruscsov, aki a vezetői posztot örökölte, fokozatosan leleplezte és elítélte Sztálin borzalmas tetteit, úgy Sztálin korábbi dicsfénye is egyre inkább megkopott. A XXII. pártkongresszuson, ahol a hallgatóság csodálkozva figyelte az eseményeket, egy nő, aki tíz évet töltött a sztálini Gulág fogságában (Dora Lazurkina), bátorságot merítve állt a mikrofon elé, és elmondta, hogy...

A vezetés titkos döntése született. A sötétség árnyékában, észrevétlenül, egy sírgödröt ástak a Kreml falának egy eldugott zugában. Az ünnepi zubbonyról levették az aranygombokat és a rangjelző váll-lapokat, és egy egyszerű koporsóban helyezték végső nyugalomra. A pontos ok ismeretlen, de a biztonság érdekében egy vastag betonréteget is ráhúztak a koporsóra. Talán attól tartottak, hogy a "bölcs vezér" valaha még életre kelhet?

A szovjet módszerek hatása elérte a "Béketábor" többi országát is. 1949-es halála után Georgi Dimitrov, a bolgár sztálinista pártvezető, akinek öröksége már régóta formálta a kommunista ideológiát, holttestét a tapasztalt Lenin Laboratórium tudósainak közreműködésével bebalzsamozták. Ezt követően a számára emelt mauzóleumban állították ki, így biztosítva, hogy emléke tovább éljen a következő generációk számára.

A kommunizmus kísértete nem csupán Európa határait feszegette; áthúzódott a világ más tájaira is. Egy figyelemre méltó példa erre Ho Si Minh, a vietnami kommunista forradalmár, akinek testét a szovjet tudósok, a Lenin Labor munkatársai tartósították 1969-ben. A vietnámi háború záróakkordjaként, 1975-ben, a moszkvai hagyományokat követve mauzóleumot emeltek tiszteletére, amely azóta is vonzza a látogatókat. Kultusza napjainkban is élénken él, hiszen Vietnam legnagyobb városa, az egykori Saigon, ma is az ő nevét viseli, szimbolizálva a forradalom örökségét.

Mao Ce-tung, a híres kínai vezető, elkerülhetetlenül szembesült saját végzetével, amikor 1976-ban távozott az élők sorából. Halála után kezdetben arra készültek, hogy hamvasztásnak vetik alá testét. Ironikus módon, éppen ő volt az, aki a "kulturális forradalom" idején, amely milliók életét megnyomorította, azt a különös parancsot adta, hogy a halottak hamvait szétszórják a földeken, mert úgy vélte, hogy azok kiváló trágyaként szolgálnak a termőföld számára.

A feje olyan mértékben megduzzadt, hogy hasonlított egy focilabdához. 1977-ben a pekingi Tienanmen tér impozáns oszlopos emlékcsarnokában helyezték el a korpuszát, ahol egy félhomályos szobában fekszik. Szürke öltönyét viseli, sápadt, viaszos arca narancssárga fényfoltokkal játszik, míg dús, fekete haja keretezi ezt a különös látványt.

A sorból nem maradhatott ki a phenjani Kumsusan Nappalota mauzóleuma, ahol 1994 óta tiszteletét teszi a Kim dinasztia megalapítója és a kommunista rezsim első megtestesítője, Kim Ir Szen, aki máig a hatalom csúcsán áll. 2011-ben pedig, a Lenin Labor támogatásával, fia, a "Kedves Vezető" Kim Dzsong Il is csatlakozott hozzá. A videón megörökített jelenetek tanúsága szerint félisteni magasztossággal kísérték őt utolsó útjára, mély megrendülés közepette.

Többször is megkérdezték már az oroszokat, továbbra is a mauzóleumában maradjon-e Lenin, vagy inkább temessék el, ahogy más embereket szokás. Az eredmények azt mutatták, hogy bár egyre kisebb arányban, de még mindig sokan ragaszkodnak hozzá.

Lenint hibáztatja amiatt, hogy kialakult az önálló Szovjet-Ukrajna, és véleménye szerint ezt a területet inkább "Vlagyimir Iljics Lenin Ukrajnájának" kellene nevezni. Ugyanakkor nem kívánja megosztani a közvéleményt, mivel tisztában van azzal, hogy sokan érzelmi szálakkal kötődnek a szovjet múlthoz, amelynek ikonikus figurája éppen Vlagyimir Iljics.

Katonai parádék alkalmával már régóta eltakarják a Vörös tér ikonikus mauzóleumát.

Elérkezik az a pillanat, amikor végleg búcsút intenek a költséges tartósítási módszereknek, és a kommunista mozgalom alapító atyja kiszabadul üvegkoporsójából, hogy méltó helyére, a föld ölelésébe helyezzék.