Korábban is szükség volt arra, hogy Andrei Mangrát pótolja a TV2, derült ki.


A hírek szerint a Farm VIP műsorában is szerepelt volna a táncos.

Az utóbbi napokban Andrei Mangra neve sokat foglalkoztatja a médiát. A táncos nem éppen a legjobb fényben tűnt fel, miután egy verekedésbe keveredett, amely miatt a rendőrség is nyomozást indított a testi sértés kísérlete és a kábítószerhasználat gyanújával. A botrány következményeként Szabó Zsófi a Dancing With The Stars legfrissebb adásában már Suti Andrással lépett színpadra a versenyzők között.

Azóta kiderült, hogy barátai szerint komoly bajban van Andrei Mangra. Egy személyes hangvételű írásban Nagy Gergely Milán a Telenovella oldalán azt mesélte el, hogy a mélypontot egy szakítás okozta, majd állítólag többször is függőséget okozó szerek nyújtottak a táncos számára kapaszkodót. A TV2 pedig úgy döntött, hogy a műsorba a férfit nem várják vissza már a következő adásokra.

A Blikk legfrissebb információi szerint nem ez az első eset, hogy konfliktus adódik a csatorna és Andrea Mangra között. A tehetséges táncost ugyanis beválogatták a Farm VIP negyedik évadába, és ő igent is mondott a részvételre. Az utolsó pillanatban azonban mégis kénytelenek voltak másik szereplőt keresni az ő helyére.

"A castingon nagyon jól működött a különböző helyzetekben, és mivel a Dancingnek köszönhetően az egész ország ismerte, a stáb beválogatta a műsor Sárga csapatába. Andrei nagyon örült neki, szóban meg is történt a megállapodás - árulta el egy bennfentes. - Aztán a műsor forgatásának rajtja előtt 2-3 héttel eltűnt, nem tudtak vele egyeztetni. Közben a csatorna tudomására jutott, hogy Andrei más problémákkal is küzd... A készítők ezek után úgy döntöttek, nem kockáztatnak, mással pótolják őt. Nem volt könnyű feladat két hét alatt új szereplőt találni, de ahogy azt a nézők a műsorban is láthatták, végül megoldották".

Related posts