Kiégett Jákob Zoltán járműve az autópályán.

"Ladától a Ferrariig... - kérdezi Peti Zolitól: 'Milyen autóid voltak eddig?' Zoli pedig elmosolyodik, és mesélni kezd... minden autó mögött egy külön történet rejlik." Ezt osztotta meg nemrég Jákob Zoltán TikTokon, aki ígérete szerint végigvitte az életében birtokolt autók izgalmas listáját. Kiderült, hogy a körömkirályként ismert milliárdos üzletember autói között volt olyan, amelyet folyamatosan a szerelő műhelyben töltött, és akadt olyan is, amely életveszélyes helyzetbe sodorta: a kocsija lángra kapott az autópályán.
"Életem első autója egy Lada volt, sárga színű. Használtan vettem, és az első utamon megállt benne a motor. Kicsit átvertek vele " - kezdte a Bachelor - A Nagy Ő című párkereső reality-t is megjárt milliárdos, hozzátéve, vállalkozása indításakor az autópénzt áruba fektette, és vett egy fekete Suzukit.
"A fekete Suzukival kimentem Hollandiába, meg vissza, és mire hazaértem, pont itt adta meg magát a hűtőrendszer.
Amikor elkezdett gyűlni a pénzem, úgy döntöttem, hogy beszerzek egy BMW X5-öt. Akkoriban éppen megjelent az új modell, és teljesen lenyűgözött. Azonban egy év elteltével érkezett az X6-os, ami egy kicsit csalódást okozott nekem. Szinte mindenki, aki X5-öt birtokolt, azonnal eladta, és átült az újabb modellbe. Én viszont hű maradtam az X5-öshöz, ami hosszú időn át hűségesen szolgált. Sajnos, egy autópályás út során végül kiégett.
- árulta el Jákob, akinek tíz évvel ezelőtt még egy Hummer volt a büszkesége, amellyel igyekezett felhívni magára a figyelmet. Az autó azonban nem volt éppen a megbízhatóság mintaképe: bicegett-billegett jobbra-balra, megállni nem tudott, és beindítani is csak sok próbálkozás után sikerült. Ezt követően szerzett be egy Range Rovert, ami már az első olyan járműve volt, ami piros színben pompázott, és vajszínű bőrkárpittal díszítették. Végül áttért egy Maseratira, de a piros és vajszínű belső kombinációba annyira beleszeretett, hogy azóta sem tudta elfelejteni. Jelenleg két tűzpiros Ferrarija van: az egyik a legnagyobb teljesítményű, ezer lóerős, a másik pedig egy impozáns SUV, ami a méreteivel és stílusával egyaránt lenyűgöz mindenkit.