Új szerepkörben tér vissza V. Naszályi Márta, a hűtlen kezelés vádjával illetett egykori budavári polgármester.


V. Naszályi Márta új szerepkörben tűnik fel a fővárosban, miután távozott az I. kerület éléről. A volt polgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy fenntarthatósági ügyekért lesz felelős tanácsadóként a Zöld Budapestért programban. A politikus utalt rá, hogy már 1993-ban dolgozott a Főkert tájépítész tervezőmérnökeként, ahol a budapesti parkok fejlesztésével foglalkozott.

A jelenlegi városvezető, Böröcz László, 2024. december 10-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy feljelentést tett a távozó köztisztviselők ellen. A vádak között szerepel a különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználása.

A fideszes polgármester kiemelte, hogy az önkormányzati ciklus letelte előtti két hétben a korábbi polgármester V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP- Párbeszéd-LMP) és a jegyző minden jogalap nélkül döntöttek a jutalmak kifizetéséről, ezért az önkormányzat polgári pert indít a jövő év elején a pénz visszaszerzése érdekében.

A vád szerint a kifizetések mögött jogszabályokat sértő dokumentumok állnak, és a jutalmak megállapításához hamis magánokiratok kerültek felhasználásra. A polgármester hangsúlyozta, hogy ismeretlen elkövető ellen tettek feljelentést, azonban tényként megállapítható, hogy a polgármester és a jegyző utasításai alapján történt a 71 millió forint csoportosítása az október 1-i átadás-átvétel előtt.

Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy jelentős összeggel távozhatott a volt polgármester csapata. Az I. kerület önkormányzatának tájékoztatása szerint Czukkerné Pintér Erzsébet, a Budavári Önkormányzat korábbi jegyzője a dokumentumok alapján szeptember 18-án írta alá - a jelenléti ívek arra utalnak, home office-ból -, hogy közös megegyezéssel távozik a hivatalból.

A polgármester a jegyző "kiemelkedő munkáját" 8 hónapnyi jutalommal, összesen 16 160 000 forinttal jutalmazta. Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy a korábbi jegyző mindössze másfél évig látta el a feladatát, ez alatt az időszak alatt pedig összesen 13 havi jutalomban részesült, amelynek értéke 25 millió forintot tett ki.

Az új polgármester hivatalba lépését követően megtartott átadás-átvételi eljárás során egy másik, legalább ennyire lényeges ügyre is fény derült. A polgármester hangsúlyozta, hogy a jegyzőkönyvben is rögzítésre került: a jegyző asszony szeptember 24-én módosította az informatikai szabályzatot, majd másnap írásban utasította az informatikust, hogy töröljön minden biztonsági mentést a levelezésekről. Az utasítás végrehajtása azonban nem bizonyult teljesen sikeresnek.

Related posts