Izrael komoly légicsapásokat hajtott végre a húszik által ellenőrzött kikötők és egyéb stratégiai helyszínek ellen Jemen területén.

Félszáz rakétát lőttek ki, a támadás előtt figyelmeztették a lakosságot.
Vasárnap éjjel az izraeli légierő hatalmas, körülbelül ötven rakétából álló légicsapást hajtott végre a húszik jemeni kikötőire és egyéb, a térségben található célpontokra – számolt be róla az MTI.
A légitámadás célpontjai a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött tengeri kikötők és más infrastrukturális létesítmények voltak. Az izraeli védelmi minisztérium által Fekete Zászló fedőnéven indított hadművelet a húszi fegyveres szervezet ellen irányult, melyet Izrael Irán egyik meghosszabbított karjának tekint.
Rasz Isza, Hudajda és Asz-Szalíf kikötőket támadták, amelyek Jeruzsálem információi szerint iráni fegyverek átvételére szolgálnak a húszi milíciák számára. Ezen kívül egy erőművet is célba vettek Rasz Katíbban, valamint a Galaxi Leader nevű hajót, amely 2023 novemberében került a húszik kezére, és azóta a Vörös-tenger térségében folytatott tengeri műveleteik szimbólumává vált.
Az IDF a hadművelet előtt az ott élők számára a három érintett jemeni kikötőre sürgős evakuálási figyelmeztetést adott. Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter az akciót követően kijelentette: "Jemen sorsa ugyanaz, mint Teheráné". Ezzel nyilvánvalóan az Irán elleni, júniusi 12 napos háborúra utalt, amelyben az izraeli légierő számos csapást hajtott végre iráni katonai célpontok ellen.
Néhány hete az IDF megpróbálta likvidálni a húszi fegyveres erők vezérkari főnökét, Mohamed al-Gamarit, aki a hírszerzési jelentések szerint kulcsszerepet töltött be az iráni-húszi katonai együttműködésben. Egyelőre nem világos, hogy al-Gamari megsebesült vagy életét vesztette-e az ellene indított támadásban.
A húszik az Iránnal megkötött tűzszünet ellenére is folytatták rakétatámadásaikat Izrael ellen, és az utóbbi napokban többször is légiriadókat kellett elrendelni izraeli településeken. Az izraeli légvédelem eddig mindegyik ilyen támadást sikeresen megakadályozott, és szerencsére nem érkeztek hírek sérültekről vagy anyagi károkról a rakéták következtében.
Az IDF közleménye szerint a húszik rendszeresen civil infrastruktúrát, kikötőket, erőműveket és kereskedelmi hajókat használnak katonai célokra.