Fedezd fel a titkot: ezzel a módszerrel havonta akár 265 ezer forint készpénzt is zsebre vághatsz teljesen ingyen!


Lassan 11 év telt el azóta, hogy 2014. február 1-jén lehetővé tették a magyarországi lakossági ügyfelek számára, hogy havonta két alkalommal, összesen maximum 150 ezer forintot ingyenesen vehessenek fel a hazai bankautomatákból. Az összeghatáron azóta sem változtattak, jóllehet az mostanra jóval kevesebbet ér, mint bő egy évtizeddel ezelőtt - írja a Pénzcentrum, amely az arányok összehasonlításával arra jutott, hogy az ingyenesen felvehető 150 ezer forint időközben jelentősen elinflálódott, értéke nagyban csökkent 2014-hez képest. A portál azonban egyéb alternatívákat is bemutat a limit kitolására.

Ezzel a módszerrel az összeg szinte megduplázható! Ennek köszönhetően havi szinten akár 265 ezer forint készpénzt is ingyenesen hozzáférhetünk!

2023. július 1-jétől kezdődően lehetőség nyílt arra, hogy havonta maximum két alkalommal, összesen 40 ezer forint értékben költségmentesen vegyünk fel készpénzt az olyan üzletekben, amelyek kínálnak ilyen szolgáltatást. Ezt a kényelmes megoldást cash-back készpénzfelvételnek hívjuk.

Az állami szabályozásban meghatározott összeghatárokon túl is lehetőség van ingyenes készpénzfelvételre bizonyos szolgáltatások igénybevételével. Ilyen például a Revolut, amely legkisebb csomagja 75 ezer forint összegig biztosít díjmentes készpénzfelvételt. A nagyobb csomagok már 150 ezer, 300 ezer vagy akár 750 ezer forintos összeghatárokat is kínálnak az ügyfelek számára, azonban ezek már nem díjmentes csomagok.

Fontos, hogy odafigyeljünk erre a részletre - hívja fel a figyelmet a Pénzcentrum. Egyes bankautomaták esetében előfordulhat, hogy díjat számítanak fel, ha nem a saját bankunk kártyáját használjuk a készpénzfelvételhez. Ezekben az esetekben az ATM-ek rendszerint előzetesen tájékoztatnak minket arról, mekkora összeg kerül levonásra a tranzakció során.

Related posts