Idén hatezer diák döntött úgy, hogy nem jelentkezik középiskolába, ami továbbra is a tendencia folytatódását jelzi.


Idén a középfokú iskolákba több mint 88 ezer diák jelentkezett, ami hatezer fővel kevesebb a tavalyi számokhoz képest - számol be erről a Népszava az Oktatási Hivatal (OH) statisztikái alapján.

A cikk alapján a nyolcadikosok körében 74 926 diák, a hatodikosok között 7266 gyermek, míg a negyedikesek közül 6160 kisdiák jelentkezett a felvételire, és közülük 98 százalék sikeresen teljesítette a vizsgát. Ez az arány lényegében stagnált a tavalyi adatokhoz képest.

Idén is a gimnáziumok szerepeltek a legkeresettebb intézmények között: a négy évfolyamos gimnáziumokba a diákok 35,89%-a, azaz 26 341 fiatal került be. A hat évfolyamos gimnáziumokban 4645 tanuló nyert felvételt, míg a nyolc évfolyamos gimnáziumokba 3347 diákot vettek fel. Összességében tehát 34 316 tanuló folytathatja tanulmányait ezekben az intézményekben.

Technikumokba 31 891 tanulót vettek fel, szakképző iskolákba 12 140, szakgimnáziumokba 1591, szakiskolákba 1126, készségfejlesztő iskolákba pedig 307 dikák nyert felvételt. Akik nem jutottak be egyik középfokú iskolába sem (a felvételizők 2,04 százaléka, 1530 diák), azok számára május 12-én rendkívüli felvételi eljárás kezdődik.

Related posts