Málta bámulatos arculatát hét évezrednyi kulturális örökség formálta. A történelem különböző korszakainak lenyomatai egyesülnek a sziget varázslatos tájaival és gazdag hagyományaival, melyek minden látogatót elbűvölnek.

A festői szigetek építészeti stílusa és gasztronómiai hagyományai mélyen gyökereznek a különböző történelmi időszakokban ideérkező hódítók hatásában. Minden egyes korszak nyomot hagyott a helyi kultúrában, gazdagítva a szigetek karakterét és ízeit.

A máltai építészeti örökség lenyűgöző mélységbe nyúlik vissza, hiszen már az időszámításunk előtti negyedik évezredben is megépültek itt monumentális komplexumok. A szigeteken az ókori romoktól kezdve a középkori és újkori csodákig minden egyes korszak és kulturális hatás maradandó nyomokat hagyott. Málta építészeti tája tehát egy igazi időutazás, ahol a múlt különböző rétegei egymásra épülve mesélnek a sziget gazdag történelméről.

Az újkőkorszaki ember által emelt megalitikus templomok (i. e. 3600-2500) - amik közül hét ma a világörökség része - megszületését követő három évezred nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel, a főníciaiak, majd a Római Birodalom fennhatóságát ugyanis csak töredékek őrzik.

A Nyugatrómai Birodalom összeomlását követően a szigetet magába foglaló Bizánci Birodalom, valamint az 870-ben érkező arabok építkezései is hasonló sorsra jutottak. Ebből azonban nem következik, hogy ne hagytak volna tartós nyomot Málta arculatán; sőt, gyakran a modern lakóházak részleteiben is felfedezhetjük ezen múltbéli hatások visszhangját.

Az arab kultúra hatásának szemléltetéséhez elegendő csupán a hagyományos lakóházak gazdag ornamentikájára és a színes, zárt teraszokra utalni. Azonban a múlt és a jelen közötti összefonódás ennél sokkal összetettebb és mélyebb rétegeket rejt magában.

A városokat elhagyva feltűnő teraszos mezőgazdasági területek, az öntözési rendszerek, sőt, a citrom- és a gyapottermesztés gyökerei is az arab időszakig nyúlnak vissza, a Tunézia irányából érkező hódítók pedig a máltai nyelv, illetve a gasztronómia formálásából is kivették a részüket. Előbbit akár a települések neveiből is leszűrhetjük (Mgarr, Mqabba, Gozo), utóbbihoz pedig csak Vallettában kell tennünk egy rövid sétát, hiszen szinte minden utcában fűszerárusokkal, valamint mandulás édességeket árusító standokkal és cukrászdákkal találkozhatunk.

Az európai korstílusok végül a Szicíliai grófság normann katonák érkezésével jelentek meg a különböző településeken, ez a hatás a Szicíliai Királyság 1130-as megszületése után pedig csak egyre erősödött, Málta és Gozo szigetén járva azonban már egy jóval későbbi időszak, a Szent János-lovagok, azaz a johanniták több mint kétszázötven éves (1530-1798) fennhatósága alatt emelt struktúrák uralják a városképeket.

Miután megérkeztek, az erődítmények lenyűgöző sorát - köztük a csillag alakú Szent Elmo-erődöt - felépítő rend tagjai egy különleges utazásra vitték a szigetek lakóit. Elmesélték nekik, hogyan hódította meg a Firenzéből kiinduló reneszánsz Európát, majd hogyan váltotta fel a XVII. században a Rómából kiáradó barokk stílus, új dimenziókat nyitva meg a művészet és az építészet világában.

Valletta, a főváros, létezését a johannitáknak köszönheti, és utcáin barangolva szinte minden lépésnél egy újabb csodás, belső szépségekkel teli palotába, templomba vagy festői lakó- és középületbe botlunk. Ilyenkor gyakran érezhetjük magunkat egy romantikus olasz városban, ahol a történelem és a kultúra keveredik. A város felfedezése során érdemes felkeresni a Szent János-társkatedrálist, amely 1572 és 1577 között épült, és amelynek impozáns sziluettje a város égbolti látképének meghatározó eleme. A templom belső terének gazdag aranyozása és Caravaggio mesterművei olyan atmoszférát teremtenek, ami Róma, Firenze, Velence vagy akár Milánó varázsát idézi meg.

Az itáliai (ezen belül leginkább szicíliai), illetve arab hatás Málta és Gozo gasztronómiai világát is nagyban befolyásolta, hiszen a méz, a tengeri só, az olívaolaj, a különböző tészták - így a ravioli helyi verziója, a ravjul - és a finomabbnál finomabb sajtok az étrend fontos alapkövei. Ezek a hatások a legkönnyebben elérhető ételeknél is kiütköznek, hiszen a legtöbbször reggelire fogyasztott, ricottával, illetve zöldborsós-currys keverékkel töltött pastizz Olaszország, a csillagánizs és szegfűszeg aromájával nyáron is téli hangulatot adó máltai mézkarika (Qagħaq Tal-Għasel), valamint a datolyával töltött maqrut pedig Tunézia, illetve Észak-Afrika felé tesz főhajtást.

Az ország nemzeti étele, a nyúlpörkölt (stuffat tal-fenek) születése során egészen más utat járt be: létezését a helyi legendák szerint a johannita lovagokkal szembeni ellenállásnak köszönheti, azok ugyanis korlátozták a vadászatot.

Az építészet az elmúlt évszázadok során folyamatosan változott és fejlődött, hiszen 1800-ban a Brit Birodalom átvette Málta irányítását, ami új dimenziókat nyitott meg a tájban. A XIX. században az antik és gótikus stílusok reneszánsza jellemezte a korszakot, amelynek következtében sorra emelkedtek ki a földből a gyönyörű oszlopcsarnokokkal díszített villák, az államigazgatás új központjai, valamint a középkor érett korszakát idéző csúcsíves homlokzatok. A XX. századra érkezve, a szecesszió vált dominálttá Európa-szerte, bár Málta esetében ez a stílus csupán néhány figyelemre méltó példát hozott létre. Ezzel szemben a modern építészet, amely ma már főleg lakónegyedek formájában van jelen, jelentős hatással van a városok látképére, új karaktert adva a településeknek.

Az utóbbi évtizedekben azonban egy érdekes fordulat figyelhető meg, hiszen a különböző országokban fellelhető társasházak, villák és családi házak mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a helyi alapanyagok. Így a mészkő felhasználásával készült különféle építmények között találkozhatunk olyan, a hagyományokat tiszteletben tartó alkotásokkal, mint például a máltai parlament, amely az erődítményekhez hasonló otthont ötvöz (Renzo Piano, 2011-2015), vagy a manikatai Szent József-templom (Richard England, 1964-1974), amely a leginkább melléképületként funkcionáló, kőből épített girnákra emlékeztet.