Háborús hangulatban - Orbán Viktor legkiemelkedőbb politikai teljesítménye, hogy másfél évtized elteltével is képes fenntartani a figyelmet a szavai iránt.
Történjen bármi, bosszantson bármivel, a miniszterelnöknek annyit mindig sikerül elhitetnie, hogy ő egy határozott, megfontolt, bölcs vezető, aki kézben tartja az országot a jelenkor viharaiban. Hogy annál, amit bejelent, még mindig fontosabb, amit kijelent. Ha Orbán Viktornak csak a bejelentéseire figyelnénk, nem lenne túl megnyugtató a kép. Elég az idei történésekre gondolni. Repülőrajtot hirdetett a gazdaságban - jelenleg már az 1 százalékos növekedésnek is örülnénk. Magabiztosan odakacsintotta, hogy betiltja a Pride-ot - több százezres felvonulás lett belőle. Világgá kürtölte, hogy eltakarítja a "poloskákat", az ellenzék külföldről pénzelt hangadóit - a jogi háttér kialakítása felfüggesztve. Most épp a Harcosok Klubjával, a Digitális Polgári Körökkel bajlódik.
Ha másfél évtizedes kormányzását szemügyre vesszük, a kép nem éppen biztató. Az oktatás, az egészségügy és a kulturális finanszírozás területén végrehajtott "reformok" csupán a centralizációt hozták el, nem pedig valódi előrelépést. A gazdaságpolitika átalakítása a Matolcsy-ügy következményeként torkollott, míg az innovációs kezdeményezések a szervezeti átalakítások áldozatául estek. A politikai stratégiák középpontjában a kampányjellegű osztogatás állt, ami rövidebb vagy hosszabb távú támogatásokkal, kedvezményekkel és segélyekkel párosult. A nemzet egységbe kovácsolása helyett inkább a szélsőséges megosztottságot hozta magával. Mindezek a lépések a hatalom megőrzését szolgálták, ám ezek a módszerek már eléggé elhasználtnak számítanak, és a legbanálisabb eszközök közé tartoznak.
Két elemében mégis volt kreatív erő. Az egyik a kormánypropaganda narratívája. A cél az volt, hogy minden belső problémát közvetlenül vagy áttételesen külső fenyegetésként jelenítsenek meg. Mondhatjuk, hogy ez szintén ismerős képlet, azonban korunk globalizációs folyamataiban, információáradatában, egy kis ország esetében nem könnyű megvalósítani. Nagy elszántság és merészség kell hozzá. El kell tudni hitetni, hogy a kis országnak ereje van, számolni kell vele, tényező környezetében. Aktivizálni kell a külpolitikát egy szűk mozgástérben. Konfliktusokat élezve és vállalva. Méghozzá saját szövetségi rendszerünkben. Hiszen az emberek számára leginkább az érzékelhető, átlátható, ott lehet a legkönnyebben alávetett pozíciót exponálni és ellenállósdit játszani. A magyar kormány remekül lavírozott ebben a szerepkörben. Jól választotta ki a súrlódási pontokat az Európai Unióval, sikerült elhárítható támadásokat provokálnia, és ezekre támaszkodva a narráció, a propaganda szintjén külpolitizálnia a belpolitikát. Brüsszelt okolva minden nehézségért, köztük béremelések elmaradásáért is, és külföldi ügynökszervezetként beállítva az ellenzéket.
A dolog mégsem hozott volna látványos eredményt a másik tényező nélkül: Orbán Viktor személyisége. A karizma titkait most hagyjuk, de tény, hogy különös rajongásig fokozódó bizalmat tudott kiérdemelni a választók körében. Elhitette velük, hogy ő az ország határozott és erőskezű vezetője, aki kész bármilyen nehézséggel szembenézni a nemzet biztonságáért és fejlődéséért. Ehhez pedig olyan attitűdöt választott, amely összhangban áll szellemi képességeivel. Ő egy olyan bölcs vezető, aki érti a nép nyelvét. Nem csupán a hétköznapi eseményekre figyel, hanem széleskörű látásmóddal rendelkezik, és mindent tágabb összefüggésekbe helyez. Legismertebb beszédei szinte kiselőadásokra emlékeztetnek, amelyekben világosan bemutatja a globális helyzetet és folyamatokat, majd ezekből következtet arra, hogy Magyarország számára mely politikai alternatíva a legkedvezőbb. Ez az attitűd egy nagyformátumú államférfi képét vázolja fel.
Orbán Viktor és a kormányzati kommunikáció ügyesen kihasználja a kis országok politikai retorikájának sajátos jellegzetességét: az üzenetek gyakran burkoltak, utalásokkal teli és nem mindig könnyen dekódolhatóak.
A szöveg érzelmi és ideológiai szempontból rendkívül sokszínű, lehetőséget adva a különböző értelmezésekre. A történelem során kialakult túlélési stratégiák hagyományának részeként, a szándékok és nézőpontok sejtetése, valamint a sorok között rejtett üzenetek közvetítése mindennapos gyakorlat. Még a legkategórikusabb kijelentésekben is ott lapulhat a többértelműség. Az Orbán-kormány 2010 óta egyfajta globalizációellenességet hirdet, amely a multinacionális cégek és a banki tőke ellen irányul. Azonban a kormány álláspontja nem mindig világos, így a társadalom különböző csoportjai a saját nézőpontjuk szerint értelmezhetik azt. Az antiszemitizmus nyomait magukon viselő egyének például a zsidó világösszeesküvést vélik felfedezni benne, míg azok, akik az államszocializmus iránt nosztalgiáznak, az imperializmus elleni fellépésként értelmezhetik. A zöldek pedig a természet megóvásának szándékát láthatják a kormány retorikájában. Az "illiberalizmus" fogalma szintén sokak számára vonzó, hiszen lehetőséget ad a különböző értelmezésekre. A többség azt hallja, amit szeretne, még ha az üzenet homályos is – ez érthető, hiszen a miniszterelnök nem fogalmazhat egyértelműen. Így is sokan kritikát fogalmaznak meg, de a lényeg, hogy a kormányzati kommunikációt sokan értik. Orbán egy középvezetőként lavíroz a politikai térben, azt sugallva, hogy szilárdan képviseli az ország érdekeit, miközben egy bizonyos szint felett kénytelen alkalmazkodni a nagyhatalmakhoz. Regionálisan és az Unió keretein belül elérhet némi eredményt, de a valódi multinacionális cégekkel való kiegyezés elkerülhetetlen.
A külpolitika hatásaitól erősen befolyásolt belpolitikai táj, ahol a nemzetközi kapcsolatok dinamikája formálja a hazai döntéshozatalt és politikai diskurzust.
Jelenleg a világpolitikai feszültségek árnyékában bontakozik ki az orbáni retorika, amely nem csupán légből kapott, hanem konkrét fenyegetések mentén formálódik. Felvetődik a kérdés: miért ragaszkodik a kormány a külpolitikai propaganda kereteihez, amikor a belső ellentmondások és gazdasági kihívások mindennapossá váltak az országban? E közben egyre erősebb kihívóként tűnik fel Magyar Péter a Tisza Párttal, akinek sikerült elkerülnie a karaktergyilkosság klasszikus eszközeinek hatását, beleértve a brüsszeli ügynöközést is. Miért hangoztatja a miniszterelnök folyamatosan, hogy a következő kampány kulcskérdése a háború lesz? Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem maradt más választása. Idén megpróbálta a belpolitikai diskurzust radikálisabb irányba terelni, de ez a kísérlet nem hozott eredményt, és a gazdaság helyzete sem javult. Így hát muszáj valahogy fenntartani az eddig bevált stratégiát, még ha az már nem is tűnik elegendőnek a jövő kihívásaihoz.
Orbán Viktor próbál erőt mutatni, de inkább csak a Fidesz újabb vereségét készíti elő a Budapest Pride után"Ha ez fog körülvenni minket az következő 11 hónapban, annak polgárháborús következményei lehetnek"Dopeman, Schmidt Mária, Rákay Philip - Már meg is alakult az első Digitális Polgári Kör
Szijjártó Péter külügyminiszter nemrégiben az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló politikai fórumán világosan kifejtette, miről is van szó: "Fontos, hogy értékeljük az elmúlt évek eredményeit, legyen szó gazdaságfejlesztésről, oktatásról, egészségügyről vagy a tiszta ivóvízhez való hozzáférés javításáról. Mindezek lényeges szempontok, amelyekről számot kell adnunk. Ugyanakkor, az ENSZ 80. évfordulója kapcsán kiemelten fontos feladatunk, hogy megakadályozzuk a harmadik világháború kitörésének lehetőségét."
A lényeg tehát annak hangsúlyozása, hogy bár vannak súlyos, megoldásra váró belpolitikai problémák, most minden erővel a világháború elhárítására kell koncentrálni.
Tusványosi fellépésében ezt fejtette ki Orbán a tőle megszokott, nagy összefüggésekből kiinduló bölcselkedéssel. Felvázolta a nagyhatalmak (Egyesült Államok, Kína, Oroszország) rivalizálását, számba vette a világháborús veszély erősödésének jeleit (szaporodó fegyveres konfliktusok, növekvő fegyverkezési verseny, migrációs feszültség), majd kitűzte a célt: "Fel kell készülnünk arra, hogy ha háború lesz, akkor kimaradjunk a háborúból. Én ezt csinálom évek óta, a magyar külpolitikának a legmagasabb szinten ez a rendező elve. A háborúból való kimaradásra fel kell készülni, kimaradni pedig tudni kell. Ennek egyik föltétele, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak, vagyis jó kapcsolatot ápoljunk a világ minden hatalmi központjával."
Államkimaradás
Napjainkban a nemzetközi médiában egyre gyakrabban találkozunk a harmadik világháború rémképével, amely nem csupán fantázia, főleg az orosz-ukrán konfliktus és a gázai helyzet tükrében. Nem meglepő, hogy sokan aggódnak, hiszen egyetlen elhamarkodott döntés is elegendő lehet ahhoz, hogy a világ lángba boruljon. Az elmúlt nyolc évtized során számos hasonló krízishelyzetet éltünk át, leginkább a hidegháború idején, amikor a feszültség a legmagasabb szintet érte el. A helyzet kezelhetőségébe vetett hit sokak számára megkérdőjeleződött, így sokan a háborús készülődésre összpontosítanak. Különböző politikai erők a fenyegetéseket megfélemlítésre használják. Putyin hosszú évtizedeket töltött azzal, hogy propagandájával előkészítse az orosz népet egy Ukrajnával folytatott katonai összecsapásra, amely akár globális konfliktussá is átalakulhat. Ezzel szemben a magyar kormány retorikája más irányt mutat: itt a hangsúly a háborúból való távolmaradáson van. A "békepártiság" itt azt jelenti, hogy Magyarországon békében szeretnénk élni, még akkor is, ha Ukrajna vagy a világ más részei szenvednek. A magyar kormány bölcsen észleli a helyzetet, és különböző (néha kényszerű) szövetségekkel képes a NATO és az EU keretein belül is távol tartani magát a katonai konfrontációktól. Így hát, amíg itthon béke van, azt a kormány sikerének könyvelhetjük el – még akkor is, ha a béke megőrzése csupán a világháború elkerülésének következménye.
Ez a jelenség inkább politikai bizalomépítés, mintsem valódi megfélemlítés. Olyan kampánylogika, amely nem arra ösztönöz, hogy összefogjunk a védekezés érdekében egy esetleges háborúval szemben, hanem arra, hogy továbbra is nyugodtan élhessünk, hiszen a kormány megvéd minket a konfliktusokkal szemben. Ez a megközelítés tipikus Fidesz-narratíva. Fontos elem a kontraszt: míg Orbán, mint a széles látókörű vezető, tisztán látja a valódi fenyegetéseket és higgadtan kezeli azokat, addig Magyar Péter, mint egy korlátolt figura, csak a legapróbb részletekben képes gondolkodni, legyen szó kórházi vécépapírról, vasúti sínekről vagy iskolai krétákról. Orbán egyre több nyilvános szereplést vállal, hogy ezt a kontrasztot tovább erősítse. Férfiasan, megfontoltan elemzi a globális helyzetet, és vázolja fel a biztonságos magyar jövő feltételeit, amelyek középpontjában hatalmának megőrzése áll. Ez egyfajta kampányzene, és kérdés, hogy tudja-e még a győzelemhez szükséges támogatást megnyerni vele. Persze, ha elkerüljük a világháborút, bármilyen más csoda is megtörténhet.
Medián: A közvélemény-kutatások szerint egyre többen vélik úgy, hogy Magyar Péter alkalmasabb lenne a miniszterelnöki posztra, mint Orbán Viktor.
