"Amikor a veszély közvetlen közelbe ér, nem esünk pánikba, hiszen együtt erősebbek vagyunk, és az országunk védelme a mi feladatunk." - A Pál utcai fiúk jubileumi, 500. előadásán.

Tíz-húsz évente születik olyan színházi produkció, amely képes túllépni a színpad kereteit, és a társadalom, valamint a kultúra szövetére is hatással van. Ma este a Vígszínház ünnepélyesen tűzi műsorra A Pál utcai fiúk című zenés darab 500. előadását. Ez már önmagában is figyelemre méltó esemény, de érdemes elgondolkodni azon, hogy a bemutató óta az előadás szellemisége és zenéje hogyan formálta meg a közönséget és indított el újabb kulturális diskurzusokat. Rezek Bori írása.

A Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által alkotott mű már sokak számára közeli és kedves élményt nyújt. A Vígszínház mellett öt vidéki teátrum is műsorra tűzte, hiszen Debrecen, Veszprém, Székesfehérvár, Szombathely és Zalaegerszeg közönsége is megtapasztalhatta a darab varázsát. Ezen kívül a Vígszínház színészei egy külön zenekart alapítottak, amelynek neve Grund lett. A produkció hatása azonban nem merül ki csupán a színházi élményekben: már olyan politikai eseményeken is felcsendült a darab legmeghatározóbb dala, amely jelenleg 24 millió megtekintésnél tart a YouTube-on. Emellett a diákok és tanárok által szervezett demonstrációk himnuszává is vált, ezzel is tükrözve a társadalmi érzékenységét.

A színházi alkotók között gyakran felmerül a kérdés, hogy az általuk létrehozott előadások valóban eljutnak-e azokhoz, akikhez szánták őket. Vajon képesek arra, hogy új közönségrétegeket vonzanak, vagy csupán a megszokott nézői buborékok világában maradnak? Egy színház életében különleges pillanat, amikor egy produkció eléri a kerek előadásszámot: a 25. vagy az 50. előadás alkalmával rendszerint közös ünneplés kerekedik, tortával és közös fényképezkedéssel megörökítve a pillanatot.

A prózai színház világában ritkán, de annál emlékezetesebben bukkannak fel olyan fenomenális sikerek, amelyek képesek évtizedekig megőrizni jelenlétüket a színpadon, és számos alkalommal elvarázsolni a közönséget. Ilyen például a Katona József Színházban húsz éven át futó Portugál, amely összesen 423 alkalommal került bemutatásra, vagy a Játszd újra, Sam!, ahol Kern András immár több mint negyven éve, és több mint 500 előadáson keresztül formálja meg Woody Allent a Vígszínházban. E kerek évforduló alkalmából még a rendező is kifejezte jókívánságait a színész iránt.

A zenés színpadi produkciók között gyakran találkozunk olyan darabokkal, amelyek elérik vagy akár meg is haladják a jelentős nézőszámokat. Nem meglepő, hogy a Broadway-ről átültetett, Madách-díjas musicalek vonzzák a legnagyobb közönséget: például a Mamma Mia! tíz év alatt elérte az ötszázadik előadását, míg a Macskák nemrégiben átlépte az 1500-as határt. Emellett a frissen debütált Jégvarázs is ígéretes kilátásokkal vágott neki a versenynek - a premier után Tóth Flóra írásban osztotta meg tapasztalatait az előadásról.

A kifejezetten musicaleket felvonultató Madách után az alapvetően prózai színházként működő Vígszínház az, amely időről időre képes olyan zenés gyermek- és ifjúsági előadásokat létrehozni, amelyek szinte azonnal a kulturális kánon részévé válnak.

Generációk nőttek fel az 1988-ban bemutatott A padlás és az 1996-ban bemutatott A dzsungel könyve című előadásokon, valamint a minden létező hanghordozón megjelent zenéiken. Az elmúlt évtizedekben az előadások ikonikus szerepeiben több színészgeneráció tagjai váltották egymást.

Ezek a művek különleges hatással bírnak, hiszen formálják a jövő színházlátogatóit. Ennek következtében óriási felelősség terheli őket abban, hogy a fiatal közönség milyen első élményekkel gazdagodik a színház világában. Ugyanakkor megesik, hogy egy előadás a nyilvánvaló szakmai elismerés és a közönségsiker mellett egészen új jelentést nyer egy adott ország társadalmi életében – és ez nem mindig találkozik az alkotók elképzeléseivel.

Igazi kulturális szenzációnak számított, amikor 2016 novemberében bemutatták Molnár Ferenc - a Vígszínház legendás házi szerzője - legismertebb regényének színpadi adaptációját. A 2005-ös Nagy Könyv című televíziós műsorban Geszti Péter, mint műsorvezető és szerkesztő, azt kutatta, mi lehet Magyarország kedvenc regénye. A Pál utcai fiúk természetesen a legjobbak között végzett, így nem meglepő, hogy Geszti elhatározta, régi alkotótársával, Dés Lászlóval közösen életre hívják a történetet a színpadon. Rendezőnek pedig a Vígszínház korábbi igazgatóját, Marton Lászlót kérték fel - ami teljesen logikus választás volt, figyelembe véve a már korábban együttműködéseik sikerét, például a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és A padlás című produkciókban.

A darab azonnali közönségsikert aratott, hála a produkció fülbemászó melódiáinak, a lenyűgöző koreográfiáknak, melyeket Horváth Csaba és Horkay Barnabás álmodtak meg, valamint a gondosan kiválasztott, boybandekre emlékeztető színészgárdának. Ennek ellenére nem mindenki osztotta a lelkesedést, akadtak olyanok, akik kritikusan viszonyultak az előadáshoz.

Az eredeti szereposztásban Vecsei H. Miklós öltötte magára Nemecsek bőrének, akit Benedek Mari ügyesen három számmal nagyobb jelmezekbe bújtatva igyekezett még inkább kicsinyített és elesett figuraként bemutatni. A közönség reakciói vegyesek voltak: sokan lelkes szavakkal méltatták az átalakulását, míg mások nem titkolták kritikáikat. Az azonban kétségtelen, hogy akkoriban Vecsei, mint társulati tag, valódi húzónévnek számított, ami valószínűleg jótékonyan hatott a nézők számának növekedésére. Később a szerepet Dino Benjámin vette át, aki testalkatával talán még közelebb állt a könyv által megjelenített "nemecsekség" eszményképéhez.

2017 nyarán Marton László még arról beszélgetett Gyárfás Dorkával, hogy Ibsen Vadkacsáját szeretné színpadra állítani a Pesti Színházban. Azonban a Sárosdi Lilla által elindított #metoo botrány következtében Martont azonnali hatállyal eltávolították a projekttől, így a PUF lett az utolsó rendezése. Sárosdi Facebook-posztjában kezdetben nem említette Marton nevét, csupán az előadás címére utalt, ami természetesen mélyen megérintette a társulatot és a színdarab szereplőit. D. Tóth Kriszta erről is beszélgetett Bach Katával és Wunderlich Józseffel az Elviszlek magammal című műsorban. Különösen nehéz volt a helyzet, hiszen a színészek felének Marton László volt az egyetemi osztályfőnöke és mestere. Az ügy kapcsán Molnár Ferenc déd- és ükunokái is nyilvánosan elhatárolódtak a rendezőtől.

Az előadás egyik legfontosabb üzenete, hogy az ideális környezet, a grund, olyan tér, ahol a vörösingesek és a Pál utcai fiúk békében élhetnek egymás mellett. Sőt, minden korábbi nézeteltérést félretéve, közös erővel kell harcolniuk azért, hogy ez a hely továbbra is az ő játszóterük maradhasson.

Egy olyan megosztott társadalomban, amilyenben ma is élünk, ez nagyon fontos üzenetet hordoz a fiatalok számára: a megoldást mégiscsak az ellentétek elsimításában, az egymásra figyelésben és a közös értékek keresésében kell megtalálni, a hazaszeretet pedig nem agresszív melldöngetésből, hanem empátiából és szolidaritásból születik.

Ezért különösen nehéz teher nehezedett az előadást megvalósító színészekre és alkotókra, amikor a különféle politikai pártok eseményein felcsendült a Mi vagyunk a Grund! című dal.

Vecsei H. Miklós nyilvános közösségi oldalán kifejezte nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik pártrendezvényén elhangzott a dal, amelyet később törölt a posztjából. Ezt követően, nem sokkal később, Karácsony Gergely kampányindítóján a zeneszerző, Dés László lépett a színpadra, hogy előadja a dalt. Ez a helyzet komoly jogi és etikai vitákat generált a színésztársadalom körében.

A dal ezután többször is, a legjobb értelemben, a nemzeti összetartozásunk szimbólumává nőtte ki magát. A karantén alatt pedig virágzott a flashmob-szerű esti tapsolás és éneklés, amellyel kifejezték tiszteletüket az egészségügyi dolgozók előtt. Zuglóban például a PUF dalával emlékeztek meg erről a különleges összetartozásról.

Bár a COVID-19 és a köré szövődött összeesküvés-elméletek, valamint a politikai döntések sok esetben megosztották az embereket, a dal mégis sikeresen visszatért eredeti üzenetéhez: ahhoz a hithez, hogy a nehézségek idején az egyetlen valódi megoldás, ha összefogunk és támogatjuk egymást.

Mindezek után a Mi vagyunk a Grund! újra szárnyra kapott, miután 2022-ben kirúgtak öt, polgári engedetlenségben részt vevő tanárt a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Ezt követően számos tüntetést tartottak a közoktatás leépítése ellen, a szervezők pedig sok esetben diákok vagy olyan frissen alakult diákszervezetek voltak, mint a DAT (Diákok a Tanárokért), az ADOM Diákmozgalom vagy a GRUND néven megalakult egyesülés.

A librettó megalkotásakor valószínűtlennek tűnhetett, hogy a szerzők által megálmodott szavak a Vígszínház falain túli világban, az utcákon is életre kelnek, és tízezrek ajkán csendülnek fel: "Ha közel a vész, nem remeg a szánk, le fogjuk győzni, nekünk ez a hazánk."

Molnár Ferenc üzenete, Marton László rendezői koncepciója, valamint a Dés-Geszti páros munkája méltán lehet büszkeségre okot adó példa arra, hogyan próbált a magyar diákság e dallal ellentartani a hatalomnak és kiállni a pedagógusokért - azért, hogy ez az ország, ez a hely valóban megmaradjon nekünk.

Kétségtelen, hogy az utolsó kilenc év során rengeteg élmény és kihívás gyűlt össze e produkció körül, de úgy tűnik, A Pál utcai fiúk mindezt sikerrel viseli. Szívből kívánunk nekik még számtalan sikeres évadot, lelkes tapsokat és egyre több fiatal nézőt!