A kontinensek folyamatosan vándorolnak, de vajon hova tartanak?

Ausztrália nem csupán különleges élővilágával és lélegzetelállító tájaival vonzza a figyelmet, hanem bolygónk egyik legélénkebb geológiai aktív zónájának is otthont ad. Ez a kontinens egy olyan tektonikai lemezen helyezkedik el, amely évi körülbelül hét centiméteres sebességgel halad észak felé – ez nagyjából annyira gyors, mint ahogy a hajunk és körmünk növekedése zajlik.

Földünk folyamatosan változik és ezt nemcsak az építkezéseknek vagy az évszakok váltakozásának köszönhetjük, hanem a mélyben meghúzódó tektonikus lemezek soha meg nem álló zakatolásának is. Az évmilliók alatt már számos alkalommal átalakult a kontinensek kinézete, és jelenleg is egy ilyen átrendeződés kellős közepén vagyunk. A jelenségről korábban már az Indexen is értekeztünk, akkor egy interaktív térképet mutattunk arról, hogy az évmilliók alatt hogyan változott a Föld felszíne.

A Föld mai arculatát szinte mindenki ismeri, de ha visszatekintünk 20, 50 vagy akár 500 millió évvel ezelőttre, meglepő felfedezések várnak ránk. Az Egyesült Államok Országos Óceán- és Légkörkutatási Hivatalának (NOAA) adatai szerint a szárazföldek átlagosan évente körülbelül 1,5 centimétert mozognak. Ausztrália azonban kiemelkedik ebből a szempontból, hiszen évente akár hét centimétert is elmozdul észak felé, így igazi gyorsfutónak számít a kontinensek versenyében.

Az Indo-Ausztrál-lemezről van szó, amely magába foglalja Ausztrália kontinensét, Tasmania szigetét, valamint Új-Guinea és Új-Zéland egyes területeit, továbbá az Indiai-óceán medencéjének jelentős részét is. Évmilliók távlatában valószínű, hogy ez a lemez összeütközik az Eurázsiai-lemez délkeleti szegmensével, Kína környékén, létrehozva egy új kontinentális egységet, amelyet néhány kutató már "Ausztráziának" nevez. Erre a lehetséges jövőbeli geológiai eseményre hívja fel a figyelmet az IFLScience.

A Föld történetében hasonló mozgások már korábban is előfordultak. Körülbelül 200 millió évvel ezelőtt Ausztrália a Gondwana nevű óriási szuperkontinens részeként létezett, amely a déli félteke jelentős területeit foglalta el. Ebben a geológiai elrendezésben az Afrikai-, az Antarktiszi-, az Indo-Ausztrál- és a Dél-Amerikai lemezek egyesültek egyetlen hatalmas egységbe. Ezzel szemben Laurázsia, amely a mai Európa, Ázsia és Észak-Amerika nagy részeit ölelte fel, az északi féltekén helyezkedett el, így a földrajzi táj rendkívül eltérő volt, mint amit ma ismerünk.

A mindennapi életünk során talán észre sem vesszük, de a bolygónk felszíne korántsem olyan stabil, mint amilyennek elsőre látszik. A tektonikai lemezek folyamatosan változnak, néhányuk összeütközik egymással, míg mások távolodnak. Ha nem egy szilárd gömbként, hanem inkább egy lassan mozgó futószalagon lévő repedezett útként képzeljük el a Földet, akkor jobban megérthetjük ezt a dinamizmust. Egyes repedések egyre szélesebbé válnak, mások pedig összenyomódnak, miközben az egész felszín folyamatos mozgásban van – csupán annyira lassan, hogy a szemünk számára észrevétlen marad.

Emberi léptékkel mérve ugyan egy rendkívül lassú mozgásról beszélünk, az mégis elég gyors ahhoz, hogy zavart okozzon a különböző technológiai berendezésekben. A geolokációs eszközök - mint például az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az EU-s Galileo és a kínai BeiDou - műholdakat használnak a helyzet meghatározásához ismert referenciapontokhoz viszonyítva. Ezek a műholdak azonban rögzített koordináta-rendszerek alapján működnek, miközben a szárazföld maga lassan elmozdul. Idővel ez az elmozdulás eltérést okoz aközött, hogy a térképek hova gondolják a helyeket, és azok valójában hol találhatók.

Ennek eredményeként Ausztrália hivatalosan 1,8 méterrel északkelet felé "költözött". Érdekesség, hogy geológusok nemrégiben egy újabb, eddig ismeretlen tektonikai lemezt fedeztek fel a Csendes-óceán mélyén. A "Malpelo" névre keresztelt lemez lassan mozog a Nazca- és a Cocos-lemez között, a kutatók szerint pedig kulcsfontosságú lehet a régióban tapasztalható földrengések és vulkáni aktivitások megértéséhez. A felfedezés emellett pedig alátámasztja azt a tényt is, miszerint bolygónk felszíne folyamatos, dinamikus változásban van.

Az, hogy e mozgások mögött milyen mechanizmus húzódik meg, egyelőre még vitatott, a legelfogadottabb magyarázat szerint azonban a Föld felső köpenyének alsó, asztenoszféra nevű folyékony rétegében fellépő konvekciós áramlások, valamint az egymásnak feszülő lemezek közötti erők okozzák azt. Ezek az erők nemcsak mozgathatják, hanem meg is törhetik a lemezeket, ami által repedések, esetleg új lemezhatárok keletkezhetnek.

Pontosan ez történik a Kelet-Afrikai hasadékrendszer mentén is, mely több ezer kilométer hosszan húzódik észak-dél irányban Etiópián, Kenyán, a Kongói Demokratikus Köztársaságon, Ugandán, Ruandán, Burundin, Zambián, Tanzánián, Malawin és Mozambikon keresztül. Ez a hasadékrendszer - és a körülötte végbemenő változások - azt jelentik, hogy az afrikai lemez két különálló lemezre, a kisebb Szomáliai- és a nagyobb Núbiai-lemezre válik szét, amelyek egy 2004-es tanulmány szerint jelenleg elképesztő lassan, évi mindösszesen milliméteres "sebességgel" távolodnak egymástól - tehát jóval lassabban, mint Ausztrália.

A folyamat legszembetűnőbb eredménye várhatóan 5-10 millió év múlva fog jelentkezni. Ekkorra Afrika kontinentális képződménye már jelentős mértékben kettészakad, és a szomáliai- és núbiai-lemez közötti rés keletkezése egy teljesen új óceán létrejöttét is magával hozhatja.