Az elveszett lányok hazatérésének küldetése a világ végéről | 24.hu
Valahol a világ elhagyatott sarkában, a végtelen sivatag homokjában talán a Föld utolsó partija bontogatja szárnyait. Egy fiatal lány után kell nyomozni, akinek sorsa titokzatos módon összefonódik e különös helyszínnel. Egy másik történetben egy másik lány retteg a megfertőződéstől: bőre márványosra keményedik, és szoborként, mozdulatlanul hal meg. Siratja a múltat, míg az Alpha című film kibontakozik. Két Cannes-ban bemutatott versenyfilm, amelyek mindkettője olyan egyedülálló élményt nyújt, hogy hasonlót valószínűleg sokáig nem látunk. A fesztiválkritikák izgalma és a közönség reakciói csak tovább fokozzák a feszültséget.
A filmek világa ritkán mutatja be a gyerekek boldog pillanatait. Gyakran inkább a nehézségeikről, küzdelmeikről szólnak. Az idei cannes-i filmfesztivál egyik legérdekesebb versenyfilmjében pedig még csak nem is találkozhatunk velük; szinte eltűntek a vászonról.
A Sirat sivatagi rave-partin kezdődik, egy titokzatos helyen a Közel-Keleten – a filmet Marokkó sűrű homokjában forgatták. Itt egy korosodó apa indul el, hogy megtalálja eltűnt lányát, akinek nyoma veszett ebben a káprázatos, de zűrzavaros világban. De nemcsak ő tűnt el; úgy tűnik, mintha az egész társadalom egyfajta ellemódban lenne, ahol a valóság elől menekülve táncolnak a sivatagban. Az elragadó zene és a fények varázslata közepette nézzük ezeket az extázisban ringatózó embereket, és arra gondolunk, hogy mi nem osztoznánk ebben a buliban. A résztvevők önfeledtsége valójában egy kétségbeesett menekülés a mindennapok egyre súlyosabb terhei elől. Ki tudja? Talán ez a buli az utolsó lehetőség a Földön, hogy elfelejtsék a küszöbön álló katasztrófát.
A spanyol filmek kincsesbányájából, többek között A faun labirintusában is brillírozó Sergi López életre kelti azt a férfit, aki fiával együtt útra kel, hogy megtalálja eltűnt lányát. Az útjuk során találkoznak néhány szabad szellemű csavargóval, akik egy másik rave-fesztiválra készülnek. Közben a külvilágban háborús hírek terjengenek, és a hadsereg olyan erőszakkal lép fel a bulizókkal szemben, hogy az apa és a különféle számkivetettek csak még inkább a gázpedálra lépnek.
A kezdetben reménytelen, sivatagos táj első pillantásra a Mad Max univerzuma jut eszünkbe, ám a történet folyamán a Sirat fokozatosan egyfajta bibliai vándorlás szimbolikájává metamorfálódik.
De hiába sikerülne szétnyitni a Vörös-tengert, a túloldalán nincs ott az ígéret földje. Csak a zene dübörög, hipnotikusan, kegyetlenül.
Aki látta a spanyol származású, de Párizsban született Oliver Laxe előző filmjét, az Égető múltat, amely szekciójában díjat is nyert Cannes-ban, tudhatja, hogy a rendezőt a hiány érdekli. Hősei olyan világban kénytelenek eligazodni, ahol nem maradtak támpontok, nincsen semmi, amibe belekapaszkodhatnának - érthető, hogy kevés szereplőt mozgató, kopár kamaradrámákról van szó. A Sirat mégis nagyszabású hatást kelt.
