Donald Trump türelme végleg elfogyott: súlyos válaszlépés várható Oroszország irányába.

A Wall Street Journal értesülései szerint Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a héten újabb szankciókat vezethet be Oroszország ellen, melyről megbízható források tájékoztatták a lapot, közel a Fehér Házhoz.
A lap arról nem szerzett információkat, hogy pontosan milyen szankciókat implementálhat az amerikai elnök, csak annyit tudtak meg, hogy az orosz bankszektort nem érinti majd az intézkedés.
A cél, hogy rábírja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy fogadja el a hónapokkal ezelőtt felkínált, 30 napos tűzszünetet.
A Wall Street Journal értesülései szerint Donald Trump egyre inkább belefárad az ukrajnai békefolyamatba, és fontolóra veszi, hogy végleg felhagyjon ezzel a kezdeményezéssel. Mielőtt azonban teljesen hátat fordítana a kérdésnek, még egy utolsó kísérletet tesz a konfliktus lezárására. Az újság nem tudta pontosan kideríteni, hogy Trump tervei között szerepel-e, hogy teljesen magára hagyja Ukrajnát, vagy éppen ellenkezőleg, aktívan a védelmére kel.
Összességében a Wall Street Journal véleménye szerint Amerika és Oroszország viszonya ismét feszültté válik. Trump eddig nem tudta megvalósítani azt a fontos kampányígéretét, hogy véget vet a háborúnak. Ráadásul a közelmúltban a helyzet tovább súlyosbodott, mivel Oroszország a konfliktus során eddig példa nélküli dróntámadást indított Ukrajna ellen.