Kőszegen a politikai táj változása érzékelhető: a helyi vezetők összefogtak, mondván, elég volt az önkényből. Az együttműködés új reményeket hoz, és a közösség erejét hangsúlyozza a jövő érdekében.

Érdemes-e a haza üdvén gondolkodni, ha kevesen vagyunk, ha reménytelen a helyeztünk, és egyébként is csontig hatolóan szaggat a fájdalom? A Wesselényi-összeesküvés tagjai, ha gondoltak is ilyesmire, tették, amit a lelkiismeretük diktált. Hogy miképpen küzdöttek meg egymással és a kétségeikkel, ebbe pillanthatunk bele F. Tóth Benedek A bosszú fogadója című kamaradarabjában, amit a Kőszegi Várszínházban Őze Áron rendező és Karácsony Ágnes dramaturg állított színpadra.

A legnagyobb hatalmú urak uralkodtak Magyarország területén, a legelithebb katolikus családok sarjai, akik a gazdasági, politikai és kulturális színtér meghatározó alakjai voltak. Tartásuk és tekintetük, mint egy régi festményből vagy metszetből, évtizedek, évszázadok múltán is visszatükröződik. Ezek az arisztokraták kényelmesen élhettek volna birtokaikon, élvezhették volna a családi életet és a házasságuk örömeit, azonban még gyermekeiket is arra tanították, hogy a haza szolgálata minden másnál fontosabb.

Nem mindig könnyű egy hétköznapi reggel, amikor álmainkból felébresztve próbálunk tisztán látni, hogy mit is akartak elérni a Wesselényi-féle összeesküvés tagjai a XVII. század közepén. Az viszont egyértelmű, hogy a bécsi udvar és a török porta szorításában küzdöttek a magyar függetlenségért. E hősök nyomdokain haladva sok más bátor magyar is megpróbálta megvédeni hazáját, akiket a történelemkönyvek lapjairól és az érettségi tételekből ismerünk.

A Kőszegi Várszínház lovagtermében, A bosszú fogadója című előadáson a nevezetes összeesküvés legjelentősebb alakjai, Wesselényi Ferenc nádor (Epres Attila), Zrínyi Péter horvát bán (Marton Róbert) és Frangepán Ferenc horvát őrgróf (Csiby Gergely) lép elénk, de legalább akkora szerepe van a darabban és az események alakulásában Széchy Máriának (Bánfalvi Eszter), Wesselényi második feleségének, mint e jeles férfiaknak.

Először Máriát és férjét figyelhetjük meg, ahogy heves vitába bonyolódnak. Mária, kissé frusztráltan, próbálja megérteni, miért nem osztja meg vele jobban a férje a napi ügyeit. Kíváncsi arra, hogy miért érzi úgy, hogy távol áll tőle a férfi világa, és szeretné, ha ő is jobban részese lenne mindannak, ami körülöttük zajlik.

A viszály már elül közöttük, amikor kopognak: megérkezik Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc. Leülnek, bort töltenek, beszélgetnek, eleinte csak úgy bemelegítésként, de a párbeszédeikből azonnal érezhető, hogy milyen a személyiségük, milyen viszonyban állnak egymással, ki engedhet meg magának egy vicces félmondatot vagy egy keményebb véleményt, ki csaphatja - óvatosan - a szelet Máriának.

Aztán szép lassan kirajzolódnak azok a gondolatok, amelyek 1666-ban ezeket a főnemeseket foglalkoztatták, és miközben nézzük és hallgatjuk őket, helyére kerül minden tény és történelmi szál. Szóba kerül a gyalázatos vasvári béke a törökkel, amellyel Bécs elárulta a magyarokat, kirajzolódnak a főnemesi - Zrínyi, Rákóczi, Frangepán - családok közti kapcsolatok, elhangzik, hogy nem használhatják a saját nyelvüket, és hogy jobban gyűlöljük egymást mi, magyarok, mint bármely nemzet a világon: ahelyett, hogy összefognánk, viszályt szítunk.

Az összegyűlt főnemesek szavain keresztül egyre világosabbá válik a titkos szervezkedés, amelynek célja I. Lipót trónjának megingatása. A király nem állt ki a magyarok védelmében az egyre gyengülő török fenyegetéssel szemben, így a kérdés adja magát: kik lehetnek a potenciális szövetségeseik? Talán a franciák, akik mindig is keresték a lehetőséget, hogy befolyásukat növeljék? Vagy Róma, amely a katolikus egység megőrzése érdekében lépne színre? Esetleg Velence, amely a saját tengeri érdekeit védi? Vagy ami a legmeglepőbb, talán maguk a törökök is szerepet játszanak ebben a bonyolult politikai játszmában? A korabeli geopolitikai realitások mellett a bizalmatlanság és az árulástól való félelem árnyéka is ott lebeg a levegőben, hiszen a hatalomért folytatott harc sokszor a legszorosabb barátságokat is próbára teszi.

Én még csak azt látom, hogy a bécsi udvar lenézi az alattvalóit, a szultán lenézi Lipótot, a franciák királya az egész emberiséget. Testvérek ölnek testvéreket, barátok árulnak el barátokat, nemzetek harcolnak más nemzetek földjeiért. Hol lehet itt a változás?

- teszi fel a kérdést Wesselényi, miközben a nézők izgatottan kutatják a szöveget, felfedezve benne újra és újra olyan utalásokat, amelyek a mai világra is érvényesek.

Az összeesküvő főnemesek merész vállalkozásra készülnek, és nem meglepő, hogy a kétségek árnyéka is megjelenik közöttük. Mindenki a nádortól remél segítséget, hiszen egy ménes is szétszóródik, ha nincs, aki terelgessen. Wesselényi azonban súlyosan beteg, és már 1667 márciusában el is távozik az élők sorából, ami drámaian hat a döntéshozatali és cselekvési képességeire. Ekkor emelkedik ki a tömegből Széchy Mária, aki eltökélten küzd férje mellett. Nem engedi, hogy apátiába süllyedjen, hiszen hisz benne és abban, hogy nádorral a fedélzeten az összeesküvők élére tud állni, és a nemes célért harcolni.

Sajnos a történelemből tudjuk, és az előadásból is kiderül, hogy a főurak által kovácsolt tervekből semmi nem lett. Wesselényi halálát követően az összeesküvés lelepleződött, a szövetség megbomlott. A bécsi udvar Nádasdy Ferencet, Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet tőrbe csalja, majd tíz hónapnyi peres eljárás után 1671. április 30-án mindhárom főnemest lefejezi, vagyonukat elkobozza.

Érdemes-e harcolni, és kockára tenni saját életünket és egzisztenciánkat? Az előadás végén némiképp melankolikus hangulatban ülünk a széken, de közben már megismertük, és szívünkbe zártuk az est és a történelem nagy alakjait. Tudatában vagyunk annak, hogy ha ők nem lettek volna, mi sem létezhetnénk, és ahogy "kihallgattuk" a beszélgetésüket, mintha egy pohár bor mellett ültünk volna, elmerülve az ország jövőjén való töprengésben.

Kényelmes vagy sem, minden generációnak szembe kell néznie a saját értékeivel, felelősségeivel, az élet adta kiszolgáltatottsággal, valamint a cselekvési lehetőségekkel és korlátokkal. Fontos, hogy az ember találjon társakat ebben az úton.

Akinek ez már a harmadik házassága volt, nem mindennapi személy lehetett. Miután az első férje elhunyt, a második házasságából merész döntéssel lépett ki, fittyet hányva a társadalmi normákra. A darabban mindig a legmegfelelőbb pillanatban lép a színre: hol a fásult férfiakat lelkesíti fel, még akkor is, ha a kor szelleme szerint a nőknek inkább távol kellene maradniuk a politikától, hol pedig finoman megkérdezi, nem lenne-e ideje vacsorázni, éppen amikor az indulatok a tetőfokára hágják.

Egyedülállóan szép, támogató házastársi szeretet bontakozik ki előttünk, ahol Mária mindvégig féltő gondoskodással kíséri férjét. Ugyanakkor határozottan kijelenti, hogy egy Wesselényi nem igényel ápolást, csupán azt, hogy Ferenc férfiként érezhesse magát. Kemény szavakkal szól hozzá, hogy megőrizze férfiasságát, miközben a szíve mélyén fájdalommal küzd. Ez a látszólag erős nő az imakönyvében őrzi férje első, titkos levelét, amelyben ez áll: "Másnak a lelkében a magunkéval találkozunk."

Ma, amikor a történelmi filmek aranykorát éljük, hiába a lenyűgöző díszletek, a végtelen számú statiszta és a legmodernebb számítógépes effektek, a múlt életre keltése nem mindig egyszerű feladat. A Kőszegi Várszínház kreatív csapata azonban egy kamaraelőadás keretein belül, négy tehetséges szereplő segítségével, bravúrosan megvalósította ezt a kihívást:

Epres Attila Wesselényije, még a betegség árnyékában is, magával ragadó személyiség, csupán felesége, Széchy Mária előtt mutatja meg gyengeségeit. Bánfalvi Eszter alakításában Széchy Mária egy rendkívül erős női karaktert képvisel, aki a valóságban is hasonlóan határozott lehetett. Marton Róbert Zrínyi Péterként már a megjelenésével is tekintélyt sugároz, míg Csiby Gergely fiatal Frangepán Ferenc szerepében bátorságot merít ahhoz, hogy Széchy Mária mellett álljon a női szerepeket illetően. Ezzel a férfiak között féltékeny évődést generál, izgalmas feszültséget teremtve a házaspár dinamikájában.

Az előadás, bár komoly témát boncolgat és szomorú végkifejletet sejtet, mégsem hat komornak; éppen ellenkezőleg! A párbeszédek könnyedségét a szellemes szóváltások és a helyzetkomikum színesíti, miközben olyan érzékeny történelmi alakokat ismerhetünk meg, akiknek sorsa, bár tragikus, mégis inspirálóan emelkedett.

Ahhoz, hogy a történet életre kelhessen a színpadon, elengedhetetlen volt F. Tóth Benedek drámájának megléte, valamint Karácsony Ágnes dramaturg és Őze Áron rendező kreatív együttműködése. Az ő hármasuk munkáját egy olyan dinamikus párbeszédhez hasonlíthatjuk, mint amely a szervezkedő főnemesek között zajlik: hol eszmecserék, hol heves viták, végül pedig a követeléseik megfogalmazásával záruló levelek megszületése. Az események gördülékeny lebonyolításához elengedhetetlen volt egy másik nő, a rendezőasszisztens Palkó Panka odaadó munkája is. Közben a látvány és berendezés, amely mindannyiunk számára ismerős, régmúlt hagyományokat idéz meg, Trifusz Péter tehetségét dicséri.

A történet egyetemes, minden sarkában a világnak érvényes, de mi, magyarok különösen mélyen érezzük a súlyát; a bőrünkön tapasztaljuk meg a következményeit. A kőszegi közönség nem csupán a szavakat hallhatta A bosszú fogadója című darab ősbemutatóján, a Kőszegi Várszínházban, hanem apró, értékes gyöngyszemeket is felfedezhetett a cselekmény szövevényes szövetében. A történet színtere Kőszeg, ahol az összeesküvők titkos találkozókat tartanak a Somogyi András által üzemeltetett fogadóban, amelyet később Arany Strucc vendéglő néven ismerünk majd.

a kőszegi boszorkányok és javasasszonyok különleges varázslataik révén csomboros rozmaringvizet küldenek Wesselényi Ferenc gyötrő betegsége ellen. Az előadás során elhangzik, hogy a csípős kőszegi levegő képes még a halottakat is feltámasztani, és hogy Kőszegen sosem lehet tudni, mikor kezd el esni az eső - ezek a megjegyzések a helyi közönségből vidám kuncogást váltanak ki. Azonban a légkör komolyra fordul, amikor Wesselényi kijelenti: "Jurisics vára tövében arról beszélünk, hogy a törököt kell meggyőznünk..." A pillanatot pedig még szívhez szólóbbá teszi, amikor azt halljuk, hogy...

Kőszeget hívő szívű emberek népesítik be. Soha nem hagynának cserben minket.

Azt, hogy a Wesselényi-féle összeesküvés meghatározó alakjai a kőszegi fogadóban is értekeztek, számla bizonyítja, Széchy Mária pedig élt is a városban. Wesselényi felesége az összeesküvés lelepleződése után fogságba került, s bár a kivégzéstől megmenekült, mozgásában korlátozták, és Kőszeget jelölték ki a számára, ahol le kellett élnie az életét.

Itt is halt meg 1679-ben. A jezsuiták Szent Jakab-templomában temették el, s egy nemrégiben lezajlott régészeti feltárás nyomán ennek tárgyi bizonyítéka is lett. Rátaláltak ugyanis Széchy Mária pecsétgyűrűjére, amelyen jól kivehető a Széchy-címer, fölötte az A M S monogram: Széchy Anna Mária nevének kezdőbetűi.