Demjén Ferenc egy különleges dupla koncerttel búcsúztatja az évet az Arénában. Az egyik előadás során legendás barátai állnak majd színpadra, míg a másik esemény a slágereivel készült film fiatal tehetségeit vonultatja fel vendégként. Ez a két koncert iga
Egy nappal korábban legendás zenészbarátaival lép majd színpadra
Évtizedek óta elképzelhetetlen az év vége Demjén Ferenc Aréna-koncertje nélkül, talán csak a világjárvány miatt maradt ki a legendás buli. A népszerű előadóművész most azonban még nagyobbat vállal, mint korábban, az eredetileg meghirdetett december 30-i koncert előtti napon egy másik Demjén koncert is lesz ugyanott, ráadásul egy teljesen másfajta.
- Fogalmazhatunk úgy, hogy Rózsi összekapcsolja a generációkat - jelentette ki a Retro Rádió Sztársáv című műsorában Rózsa István, az előadó menedzsmentjének vezetője, aki még többet elárult a tervekről, amelynek része az ország legnagyobb mozija is.
A már bejelentett koncerten színpadra lép a "Hogyan tudnék élni nélküled?" című film zenekara, a Kuplung, amelynek tagjai Ember Márk, Marics Peti és Kirády Marcell. Emellett a női főszerepeket megformáló színésznők is jelen lesznek: Törőcsik Franciska, Márkus Luca és Kovács Harmat. Ráadásul a buli előtt a filmet is megtekinthetik a nézők, így az Aréna ezen a napon Magyarország legnagyobb mozijává alakul át - árulta el a rendezvény szervezője. Továbbá, december 29-én a népszerű előadóművész a saját korosztályának legendáit hívja majd a színpadra, ami különleges élményt ígér.
- A barátait hívta el, de egyelőre maradjon meglepetés, hogy kiket - tette hozzá.
A balesete és a műtétje következtében még mindig gyógytorna kezelésre szoruló legenda már csak néhány alkalommal lép színpadra, mielőtt teljes erőbedobással nekilát a közelgő év végi dupla Aréna koncert előkészületeinek. Azonban a napokban egy számára különösen fontos ügy miatt időt szakított arra, hogy betartsa egy korábbi ígéretét.
Rózsi újra feltűnik a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásában, ahol a jelenete különleges környezetben, egy repülőgépen játszódik. A menedzser titokzatos mosollyal árulta el a hírt, jelezve, hogy a nézők talán még hosszabb ideig élvezhetik Rózsi játékát, mint az első részben. Ráadásul büszkén említette, hogy a filmzene album napokon belül platinalemez státuszt érhet el, és Demjén Ferenc slágerei a streaming platformokon már több mint 38 millió letöltésnél járnak, ami igencsak irigykedésre adhat okot sok fiatal művész számára.





