Olyan hatalmasat esett az Nvidia értéke, hogy azzal akár öt évnyi magyar költségvetést is meg lehetne finanszírozni.
A chipgyártó vállalat tőkeértéke 589 milliárd dollárral csökkent, ami a magyar állam éves költségvetési kiadásainak ötszörösét jelenti.
Hétfőn drámai esésnek indult az Nvidia Corp. amerikai chipgyártó piaci tőkeértéke a New York-i tőzsdén, miután a DeepSeek kínai startup bemutatta legújabb AI-asszisztensét. Az esemény hatására a befektetők izgalma és aggodalma is érezhető volt, hiszen a versenyhelyzet jelentős változásokat hozhat a piacon.
A chipgyártók piaci értéke 589 milliárd dollárral, azaz 16,86 százalékkal csökkent.
Ez a napi veszteség az Nvidia számára történelmi rekordot jelent, és értéke körülbelül az Exxon Mobil piaci értékével azonos. Az 589 milliárd dolláros összeg szinte pontosan egybeesik azzal az összeggel, amelyet a magyar kormány idén a bankoktól pénzügyi tranzakciós illeték formájában szeretne beszedni, csak éppen az utóbbi forintban van kifejezve.
Forintban egyébként közel 230 ezer milliárdos veszteségről beszélünk, ami a 2025-ös magyar költségvetés kiadási főösszegének bő ötszöröse.
Az Nvidia mostanra a kínai DeepSeek népszerűségének következményeivel néz szembe. A DeepSeek, amely az ingyenes és nyílt forráskódú R1 nyelvi modellen alapul, az amerikai OpenAI alternatívájával vetekszik, de alacsonyabb teljesítményű mikrochipeken is működik. Ez a fejlesztés alapjaiban formálta át a globális mesterséges intelligencia piacát, amely eddig a legújabb, nagy teljesítményű mikrochipekre támaszkodott, mint amilyeneket az Nvidia is készít. A New York-i tőzsdén a vezető technológiai vállalatokat tömörítő Nasdaq index több mint 3 százalékos csökkenést mutatott a hétfői kereskedés végén.
A DeepSeek 2023-ban jelent meg mesterséges intelligencia-technológiai termékeivel, de az R1 új verziójának január 20-i kiadása után valósággal berobbant a piacra. Elemzők szerint a kínai cég 90 százalékkal kevesebbet költhetett chatbotja fejlesztésére, mint az amerikai ChatGPT az OpenAI-ra. A DeepSeek-be bárki regisztrálhat, itt megmutatjuk, hogyan.