Aki ott tartózkodott, sosem felejti el azt a pillanatot: az angol csapat 0-3-ról egyenlített.


Óriási feltámadást produkált a League Two-ban, vagyis az angol negyedosztályban szereplő Tranmere Rovers, amely háromgólos hátrányból mentett pontot az Accrington Stanley otthonában.

A Tranmere csapata sajnos nem találta a ritmust az első félidőben, míg a hazai oldalon Josh Woods és Tyler Walton remek teljesítménye emelkedett ki. Mindketten egy-egy gólt szereztek, és gólpasszaikkal jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az Accrington Stanley 3-0-s előnyben vonuljon le a pályáról a szünetre.

A nagy feltámadás jelei sokáig elmaradtak, de aztán Omari Patrick meglepte a közönséget, amikor a 78. percben egy káprázatosan ívelt szabadrúgást vágott a jobb felső sarokba, mintegy 27-28 méterről.

A 28 éves Patrick a második Tranmere-gólban is benne volt, a felpasszolt labdával dekázott párat, majd visszatette Kristian Dennisnek, aki a 16-oson kívülről besuvasztotta a bal felsőbe.

A vendégszurkolók számára a 101. percben jött el a katarzis, természetesen megint Patrick volt a főszereplő, aki fantasztikus gólt ragasztott a kapu bal oldalába, ami után elképesztő tombolást rendeztek a csapatot elkísérő Tranmere-fanatikusok. Persze meg lehet érteni őket, egy ekkora feltámadást ilyen csodás gólokkal alaposan meg kell ünnepelni.

1:13-nál, 1:43-nál és 2:05-nél figyelhetjük meg a három Tranmere-gólt, amelyek igazán emlékezetes pillanatokkal gazdagítják a mérkőzést.

A 44 pontos Tranmere jelenleg a 21. pozíciót foglalja el a 24 csapatos League Two-ban, és a legutóbbi döntetlenjével sikerült megelőznie az Accrington Stanley-t. Négy fordulóval a szezon vége előtt a Tranmere 7, míg az Accrington Stanley 6 ponttal áll a kieső zónában lévő Carlisle United előtt.

Related posts