Ahol a hegyek szelíd lehelete is megelevenedik a palackokban - A parádi üvegmesterség története

Parádsasvár szívében talán nincs olyan család, amely ne ápolná valamilyen formában a település büszkeségét, a régi, híres üveggyár emlékét. A gyár, amely közel három évszázadon át állt itt, mára már szellemvárosként tűnik fel, hatalmas épületének kitört ablakai és graffitikkel borított falai mögött azonban egykor a II. Rákóczi Ferenc által alapított üveggyár termékei világszerte keresettek voltak. A mesterek, akik egykor a gyár falai között dolgoztak, mára szétszéledtek; egyikük például Finnországban aratja le a babérokat, és világbajnoki díjakat nyer. Csak egy kis családi manufaktúra őrzi a hajdani dicsőséget a faluban. Rénes Marcellel, az Üvegmanufaktúra alapítójával beszélgettünk a nagy gyár fénykoráról és bukásáról, a kézműves termékek iránti keresletről, a sötétben világító pálinkás poharak titkáról, valamint arról, hogy hogyan látja a mesterség jövőjét. Fiala Borcsa írása.

A Parádsasvári Üveggyár története a XVIII. század elejére nyúlik vissza, amikor II. Rákóczi Ferenc 1708-ban megalapította az üzem elődjét Parádóhután. Ez a különleges üvegmanufaktúra a Mátra szívében helyezkedett el, és kezdetben fatüzelésű volt, ami idővel a környező erdők fokozatos eltűnéséhez vezetett. A fenntarthatóság érdekében a gyár vezetői a gazdaságosabb megoldást keresték, így a faanyag beszerzésének kedvéért a gyár helyszínét is többször megváltoztatták. Először Szuhahutára, majd Ötházhutára költöztek, ezt követően Fiskálihután álltak meg egy időre. Végül 1767-ben jutottak el végső otthonukhoz, Parádsasvárra, ahol a gyár hosszú éveken át virágzott, és a helyi ipar egyik meghatározó szereplőjévé vált.

Az ipar fellendülése révén az üveggyár egyre több tehetséges mesterembert vonzott, és a parádi üveg iránti kereslet fokozatosan növekedett. E folyamat eredményeként a gyár forgalma folyamatosan bővült. Ez a pozitív tendencia egészen a második világháború kitöréséig tartott, ám a külföldi megrendelések drámai csökkenése miatt 1948-ban a termelés három évre leállt.

A hetvenes években élte virágkorát, amikor is hatalmas mennyiségű megrendelés érkezett, így az üveggyár gépei szüntelenül dolgoztak. A kiváló minőségű parádi üvegtermékek a nemzetközi luxusszállodákban és elegáns kastélyokban tűntek fel, ragyogó díszei lettve a fényűző környezetnek. Ám a rendszerváltás beköszöntével megkezdődött az üzem lassú, de fájdalmas leépülése. Az egykor 600 embernek megélhetést biztosító gyár sorsa a tulajdonosváltások sorozata miatt vált bizonytalanná, ami nem kedvezett a fennmaradásának. Egy időszakban Oszter Sándor színész és olasz felesége is a gyár birtokosai voltak, ami színesítette a helyi ipar történetét.

A parádi üveggyár 2005-ben, 297 év működés után végleg lehúzta a rolót. A Parád Kristály, amely az utolsó években is nyereséges volt, rejtélyes okok miatt zárta be kapuit, és a pontos indokokat senki sem ismeri.

2007 táján indult meg a berendezések leszerelése és a szerszámok értékesítése. Ekkor Rénes Marcell és csapata is lehetőséget kapott arra, hogy kedvező áron jussanak hozzá különféle szerszámokhoz és fújócsövekhez.

Az Index újságírója által megkeresett Holló Henrik polgármester, aki korábban maga is a gyárban dolgozott, szomorúan nézett a valaha virágzó üzem romjaira, és csupán ennyit mondott: "300 év elpazarolva."

Parádsasvár festői környezetében, a Parád Kristály közelségében található az Üvegmanufaktúra, amely a Petőfi utca 21. szám alatt várja az érdeklődőket. Itt a kézműves üvegtermékek készítése mellett izgalmas vezetett túrákat is kínálnak. A látogatók Rénes Marcell, valamint fiai, Korpics Koppány és Patrik kíséretében ismerhetik meg az üvegkészítés rejtelmeit és a mesterség hagyományait.

"Ajkai származású édesapám, Rénes György többszörösen díjazott üvegtervezőként dolgozott a régi nagy parádi üveggyárban, de már a nagyapám is üvegfújó mester volt" - árulja el Marcell, aki magára úgy hivatkozik: jogász végzettségével és aztán későbbi újságíró szakmájával ő az, aki kilógott az üvegművesek sorából a családban. Marcell apja még a hetvenes évek közepén Házi Tibor iparművész barátjával épített egy kis üveggyárat afféle kísérleti műhelynek. "A nagy gyárban zajlott a tömegtermelés, itt pedig a kisebb, egyedi tervezésű holmikat szerették volna elkészíteni."

Marcell családja mély gyökerekkel bír az üveggyártás világában, hiszen anyai ágon is szoros kapcsolat fűzi őket a helyi üveggyárhoz. Az ősi ősök már az 1700-as évek elején érkeztek Felvidékről, amikor a környék üveggyártása virágzásnak indult. "A nagymamámnak tíz testvére volt, és a fiúk többsége üvegfújóként dolgozott, de a lányok sem maradtak ki a dologból, ők is az üveggyárban találtak munkát" - meséli Marcell, aki hozzáteszi, hogy az üzemben a nők jellemzően üvegcsiszolóként vagy üvegfestőként tevékenykedtek, míg az ő nagymamája raktárosként tevékenykedett.

Amikor 2013-ban életre keltették az üveggyártó manufaktúrát, a régi nagy üveggyárból toboroztak mestereket, akik több mint harminc évnyi tapasztalattal a hátuk mögött érkeztek. Ez a kis családi vállalkozás hamarosan otthont adott Marcell és Erika fiaiknak, Patriknak és Koppánynak, akik a mesterek irányításával mélyreható tudást szereztek az üvegfújás művészetéről, elsajátítva a mesterség minden apró fortélyát és titkát.

Ez a szakma nem pusztán tankönyvi ismeretekre épül; a különböző technikákat csupán a műhelymunka során lehet igazán megtanulni és elsajátítani.

- árulja el Marcell. Ha nehézárut kell készíteni, például nagyméretű lámpabúrákat vagy hosszú szárú talpas kelyhet, akkor behívják segíteni az idősebb, időközben már nyugdíjba vonult üvegfújó mestereket, akik ezeknek a speciális szakterületeknek az ismerői. "Így előfordul, hogy időnként egy napra egy komplett üvegfújó brigádot felállítunk."

Míg Erika üvegcsiszolónak tanult, Marcell jó darabig távol tartotta magát az üvegipartól: újságíróként dolgozott, így a Heves Megyei Hírlapnál ő is többször foglalkozott az üveggyár sorsával. Hogy egészen pontosan mi az oka annak, hogy végleg bezárt a parádi üzem, úgy érzi, titok maradt. "A rendszerváltás után többször gazdát cserélt, majd jött a Wallis cégcsoport. Akkor pár évig egészen jól ment a vállalat. Ekkoriban édesapám is többször megjárta Amerikát, ahol a vevők szeme láttára kellett megrajzolnia a terveket.

Az ezredforduló táján, ahogy a forrásokból kiderül, a Wallis érdekeltséget vásárolt az Ajka Kristályban, amelynek szintén a csiszolt ólomkristály gyártása volt a fő tevékenysége. Ennek következtében a parádsasvári üzemet elhanyagolták.

A későbbiekben számos kísérlet történt a helyzet javítására. Például a salgótarjáni gyárral próbáltak összefogni egy közös projekt érdekében, de sajnos ez a törekvés kudarcot vallott. Ezt követően felkeresték egyik legfontosabb partnerüket, egy japán üvegkereskedelmi vállalatot, amely nyitottnak mutatkozott arra, hogy bérbe vegye és üzemeltesse az egész üveggyárat. A helyi szakszervezetek azonban kételkedtek abban, hogy ez ne járjon együtt jelentős létszámleépítésekkel, így végül a bérbeadás terve is meghiúsult. Ezt követően ötször is elindították a felszámolási eljárást, miközben különféle szerencsevadászok próbáltak szerencsét, hangzatos ígéretekkel kecsegtetve. Végül az egyik cég, miután átvette a gyár irányítását, azonnal megkezdte az eszközök kiárusítását. A régi gyár területén látható jelenlegi állapot ennek az eredménye. Mindent szétvertek, és sajnos úgy tűnik, ebből már soha nem lesz újjáépítés.

A falubeliek életét mélyen átszőtte a gyár hosszú haláltusája, amely nem csupán gazdasági, hanem érzelmi hatással is volt rájuk. Szinte lehetetlen olyan családot találni, amely ne kapcsolódott volna valamilyen módon az üvegiparhoz; az üveggyár szívében pulzáló közösség mindenki életének szerves részévé vált. Az egész település szerkezete is ezt a kapcsolatot tükrözi, hiszen a házak, utcák és közterek elrendezése a gyár köré formálódott. Ahogy a gyár sorsa egyre kilátástalanabbá vált, úgy a falubeliek életében is egyre sötétebb felhők gyülekeztek, hiszen az üveggyár elvesztése nem csupán munkahelyek megszűnését jelentette, hanem egy olyan közösségi identitás végét is, amely évtizedek óta összekötötte őket.

A környéken szinte egyedülálló üvegfújó manufaktúra működik, hiszen más hasonló mesterséget űző műhely nem található a közelben. Csak néhány üvegcsiszoló maradt még Parádsasvár térségében, akik a hagyományokat továbbéltetik, de az üvegfújás mestersége szinte kizárólag náluk él tovább.

A régi üvegfújó mesterek továbbálltak új lehetőségek után nézve: sokan elmentek az akkor még működő magyarországi üveggyárakba - ilyen az Ajka Kristály, a salgótarjáni üzem vagy a Halimba Crystal -, de jópáran meg sem álltak Finnországig, pontosabban Iittaláig. Az északi városka igen híres a mai napig az üveggyártásáról, mely egyúttal az UNESCO Világörökség részét is képezi, és 1881 óta gyártja különleges üvegtárgyait.

A város szívében továbbra is tevékenykedik néhány magyar csapat. Itt rendszeresen megrendezik az üvegfújó világbajnokságot, ahol idén másodszor hódította el a győzelmet a parádsasvári mester, Újfalusi József.

Patrik (aki végzettsége szerint villamosságtechnikus) és Koppány (aki marketing szakon végzett) nem családi nyomásra, hanem önálló indíttatásból döntött úgy, hogy beszáll a manufaktúra életébe. Eleinte nyaranta segítettek csak be, végül itt ragadtak. "Fokozatosan beletanultak a mesterségbe."

Olyan fiatalok is érkeznek hozzájuk, akiknek a családjában üvegfúvó mesterek találhatók, és tőlük tanulták meg a szakma fortélyait. "Sokan közülük inkább hobbiként űzik ezt a mesterséget, mivel más területen dolgoznak; az egyikük például rendőr" - meséli Marcell. Az iskolai csoportok rendszeresen látogatják őket osztálykirándulások keretében. "Nagyon öröm látni, hogy a gyerekek mennyire elbűvöli ez a szakma, és aktívan érdeklődnek iránta. Az már önmagában is nagy előny, hogy meg tudjuk nekik mutatni, hogy létezik egy ilyen különleges mesterség."

Iparművészeti intézményekből gyakran érkeznek diákok gyakorlati tapasztalatot szerezni - ez különösen előnyös, mivel az iskolák nem rendelkeznek a költséges olvasztókemencék üzemeltetéséhez szükséges forrásokkal.

A működtetési költségekről beszélve érdemes megemlíteni az olvasztókemencét, amelynek folyamatos működése elengedhetetlen. Mivel ez a folyamat villamosenergia igénybevételével valósul meg, a rezsiköltségekben is jelentős hatása van.

Havonta körülbelül 15.000 kilowatt energiát használunk el, ami azt jelenti, hogy a villanyszámlánk összege másfél és kétmillió forint között változik.

Az energiaválság drámai hatással volt rájuk, hiszen a költségek hirtelen háromszorosára emelkedtek. Kezdetben a megtakarításaik felélésére kényszerültek, miközben reménykedtek abban, hogy időben megkapják a szükséges támogatást, ami lehetővé tenné számukra, hogy a hullámok felett maradjanak, míg sikerül rendezniük a dolgaikat.

A parádsasvári manufaktúra nem kvarchomokkal dolgozik, hanem Németországból vásárol alapanyagot (úgynevezett glassnuggetet). Ezt töltik be az olvasztókemencébe - így nincs szükség többek között olvasztómesterre, és a kemence is alacsonyabb hőmérsékleten tud üzemelni. Azért az alacsonyt nehogy háztartási szinten képzeld el: a tégelyben megállás nélkül forr az üveg 1160 Celsius-fokon. Lekapcsolni ugyanis nem érdemes: ha nulláról kellene újraolvasztani a másfél mázsa olvadt üveget, az rengeteg időbe és energiába kerülne.

A fortyogó, forró üvegtömegbe a mester pipájával merít egy aprócska adagot, majd ügyesen kiemeli. A mozdulatai olyanok, mint amikor a vattacukrot tekerik a hurkapálcára – ahogy Marcell is megjegyezte. Ezt követően pedig belemerül az üveg megformálásának izgalmas folyamatába.

A forró üveg rendkívül gyorsan megdermed, ezáltal nem marad idő a mindennapi dolgok mérlegelésére; ilyenkor a cselekvés sürgős szükségessé válik. A még formálható anyagot faformák segítségével alakítják ki, így nyeri el a pohár végső formáját és méretét. A folyamat működése a következőképpen zajlik: a forró üveg találkozik a vízben áztatott nedves fával, ami gőzpárnát hoz létre. Ezen a gőzpárnán keresztül forog el az üveg, így nem érintkezik közvetlenül a fával.

Az üveg fújásának mérete és technikája kulcsfontosságú: ha az üvegfújó nem elég ügyes, akkor a végeredmény egy olykor túl vastag talpú pálinkás pohár lehet, ami nemcsak esztétikailag, hanem használatban is csalódást okozhat.

Az üveg formálásához szükséges, hogy a levegőt fokozatosan és egyenletesen fújd bele, elkerülve a hirtelen erőltetést. Éppen az ellenkezője a cél, hogy finoman, lágy érintéssel alakítsd ki a kívánt formát.

Színes termékek is készülnek: különböző üvegszínezők segítségével a pohár kifújása előtt az alapanyagot még izzó állapotában beleforgatják színezőanyagokba. Ezek közül talán a legkülönlegesebb az a kristálycukorszerű színező szemcse, ami fotolumineszcens hatással bír, azaz képes elnyelni a fény energiáját, majd visszaadni azt, magyarán: világít a sötétben - egy darabig legalábbis.

A frissen készült termékeket, melyek ekkor már csak 520 Celsius-fokosak, gondosan elhelyezik a feszültségmentesítő hűtőkemencébe. Itt a hűtési folyamat fokozatosan, szép lassan zajlik, biztosítva ezzel a termékek tartósságát. Ha azonban túl magas hőmérsékleten kerülnek a kemencébe, veszélyes következményekkel nézhetünk szembe: másnapra az üveg nyaka lekonyulhat, a pohár formája torzulhat, vagy akár olyan belső feszültség is keletkezhet az üvegtárgyban, ami hirtelen elpattanást okozhat.

Másnap reggel már csupán kisebb finomítások és utómunkák zajlanak a termékekkel, mint például a felület csiszolása.

Egy kézműves technikával készült üvegpohár természetesen jóval többe kerül, mint a nagy üzemek tömeggyártott termékei, ezekkel a manufaktúrának nem is célja versenyezni. Cserébe ők is tudnak olyat, amivel pedig a gyár nem lesz képes konkurálni soha. "Mi teljesen egyedi kívánságokat is teljesítünk. Nálunk ráadásul nincs minimális megrendelési mennyiség. Ha valaki összesen egy darab világítós pálinkás poharat, vagy lila színű üveghattyút szeretne benne sárga pöttyökkel és kék csíkokkal, akkor azt el tudjuk készíteni a számára. Egy nagy üveggyárban alsó hangon százezer darabnál állnak az emberrel szóba, az alatt nem érné meg átállítani a gyártósort."

Ha nem tervezed, hogy egyedi kézműves üvegárut vásárolj, akkor is érdemes ellátogatnod a parádi Üvegmanufaktúrába. Itt felfedezheted, hogyan alakul át a folyékony üveg egy gyönyörű liliommá. És amíg ott vagy, ne hagyd ki a méltatlanul elhanyagolt gyár romjainak felfedezését sem. Az egykor itt készült termékek varázsa állítólag abban rejlett, hogy „beléfújták a hegyek lehelletét, a régi nótákat, a forrásvíz ízét, a szerelem, a bánat és a mesék szellemét.”