Az öreg, akinek szemeiben megcsillant a hatalom, a nyakához közelítette a tűt, ezzel rákényszerítve a fiút, hogy engedjen a parancsának. A fiú szívében félelem és düh kavarogott, de tudta, hogy ebben a pillanatban nem állhat ellen.

Paul és a gom-dzsabbar. Klasszikus tudományos-fantasztikus művel, a Dűnével matinézunk.

A kezdetek hajnalán rendkívül fontos, hogy a legnagyobb figyelemmel és gondossággal bánjunk vele, hogy minden a helyén legyen.

A dolgok harmóniája kulcsfontosságú, és ezt a Bene Gesserit minden egyes tagja mélyen megérti. Az egyensúly nem csupán egy elv, hanem az élet folyamatos tánca, ahol minden lépés és döntés hatással van a környezetünkre. A Bene Gesserit női ereje abban rejlik, hogy képesek érzékelni és manipulálni ezt a dinamikát, biztosítva, hogy a világ rendje megmaradjon, akár a legkisebb részletekben is. Az egyensúly megteremtése és fenntartása a tudás és a bölcsesség művészete, amely a legnagyobb kihívások közepette is irányt mutat.

Aki tehát tanulmányozni kezdi Muad-Dib életét, az ne feledje

A korábban említett IV. Shaddam Padisah Császár uralkodásának időszakában különleges események és fordulópontok zajlottak, amelyek formálták a birodalom jövőjét. Az ő vezetése alatt a hatalom és a befolyás olyan mértékben összpontosult, hogy a döntések nemcsak a birodalom határait, hanem azok kulturális és gazdasági életét is meghatározták. Shaddam császár uralkodása alatt a hagyományok és a modernitás különös egyensúlyát próbálta meg kialakítani, miközben a nép és a birodalom jövője érdekében tett lépései örökre bevésődtek a történelem lapjaira.

57. évében jött a világra. Különösen pedig arra ügyeljen,

hogy elhelyezze környezetében: az Arrakis bolygón. Ne tévesszen

meg senkit, hogy a Caladanon született, és ott élte le első tizenöt

Muad-Dib örökre az Arrakis szívében él, azon a sivatagi bolygón, amely a sorsát és a jövőjét meghatározta. Itt, a végtelen homokdűnék között, találta meg a hatalom és a bölcsesség forrását, amely nemcsak az ő életét, hanem az egész univerzumban élő lények sorsát is megváltoztatta. Az Arrakis nem csupán egy bolygó; ez egy élő legenda, ahol a fűszer és a titkok harmóniája formálta a történelem menetét.

Az Arrakisra való indulás előtti héten, amikor már szinte elviselhetetlen őrjöngéssé fokozódott az utolsó napok sürgése-forgása, egy vénasszony jött látogatóba a fiú, Paul anyjához.

Meleg éjszaka volt a Caladan-kastélyban. Az ősi kőtömeg, mely huszonhat nemzedéken át szolgált az Atreides-család otthonául, most hideg verejtékes érzetet keltett, mint mindig, ha az időjárás változása közeledett.

Az öregasszonyt az oldalajtón engedték be, ahogy lassan áthaladt a boltozatos folyosón, Paul szobája mellett. Megkapták tőle a lehetőséget, hogy egy pillantást vethessen a beteg fiúra, aki álmából épp csak felriadt. A szobában a majdnem a padlóig leeresztett függőlámpa gyenge fényénél csupán egy vaskos női figura körvonalait látta, aki egy lépéssel anyja előtt állt. Az öregasszony árnyéka szinte boszorkányosnak tűnt - haja, mint egy összegubancolódott pókháló, sejteket szőtt sötét arcára, melyből csupán az ékkőként csillogó szemek ragyogtak, fénnyel töltve meg a sötétséget.

- Hát nem meglepően érett a korához képest, Jessica? - érdeklődött az idős hölgy. A hangja olyan volt, mint egy eltévedt hangszer, amely hiába keresné a megfelelő dallamot.

Paul anyja lágy altján válaszolt:

- Az Atreides család sarjai általában késlekedve kezdenek el fejlődni, Tisztelt Édesanyám.

- Mondják, mondják - dünnyögte az öregasszony, mintha csak a szél viszontagságait mesélte volna. - De hát már tizenöt esztendős...

- Igen, tisztelt Édesanyám.

- Ébren van és hallgatózik - mondta az öregasszony. - Ravaszdi kis gazfickó! - Kuncogott. - De a fejedelmi családok tagjainak szükségük is van a ravaszságra. És ha csakugyan ő a Kwisatz Haderach... hát...

Az ágy sötétjében Paul éppen csak résnyire nyitotta ki a szemét. A két, madár módra csillogó ovális - az öregasszony szeme - mintha kitágult, fölizzott volna, ahogy az övébe nézett.

- Aludj mélyen, ügyes kis csibész! - szólalt meg az öregasszony. - Holnapra minden csepp erődre szükséged lesz, hogy megküzdj a gom-dzsabbarommal!

Azzal elindult, maga előtt vezetve Paul édesanyját. Az ajtó mögöttünk hirtelen csapódott be, éles hangot hagyva maga után.

A fiú szeméből elszállt az álom. Mi lehet az a gom-dzsabbar? Minden izgalom közül, ami a nagy változást kísérte, ennek az öregasszonynak a megjelenése volt a legdöbbenetesebb.

Tisztelt Anyám... Jessicát mintha csupán egy közönséges szolgálólányként emlegette, holott ő nem más, mint a Bene Gesserit rend tagja, a hercegi ágyas, és a trónörökös édesanyja!

"A gom-dzsabbar valami különös és titokzatos dolog lehet, amit érdemes felfedeznem, mielőtt elindulunk." - morfondírozott.

Csendben forogtak a nyelvében a rejtélyes, idegen kifejezések: Gom-dzsabbar... Kwisatz Haderach...

Olyan sok mindent kellett megtanulni! Az Arrakis annyira másmilyennek ígérkezett, mint a Caladan, hogy a fiú feje már zsongott az új ismeretektől. Arrakis... Dűne... A sivatag végtelen tengerén...

Thufir Hawat, Paul apjának főorgyilkosa már elmagyarázta a fiúnak, hogy halálos ellenségeik, a Harkonnenek nyolcvan évig voltak az Arrakison. Részleges hűbérbirtokként uralták a bolygót a szerződés alapján, amelyet a KHAFT-társasággal kötöttek a fiatalító fűszer, a melanzs bányászatára.

A Harkonnenek most távoznak, és az Atreides-ház lép a helyükbe teljes hűbérúri joggal - látszólag Leto herceg győzelme jeleként. Ám ez a látszat, mondta Hawat, nagy veszélyt rejt, ugyanis Leto herceg igen népszerű a Landsraad Nagy Házai között.

"A közkedvelt egyén szembesíti magát a hatalom féltékeny tekintetével" - mondta Hawat.

Arrakis... Dűne... A sivatag végtelen tengerén...

Ahogy Paul lassan átadta magát az álom karjainek, egy titokzatos arrakisi barlang bontakozott ki előtte. A sötétben némán mozogtak az emberek, miközben a parázsgömbök halvány fénye táncolt a levegőben. Egy ünnepélyes, megszentelt érzés öntötte el, mintha egy szentélyben tartózkodna, és figyelmét egy halk, ritmusos hang vonzotta magához: kopp, kopp, kopp - a víz cseppjei zengtek. Még az álom szövetében is tudta, hogy ébredése után is mélyen megőrzi ezt a pillanatot az emlékezetében.

Mindig vissza-visszaidézte azokat a különös álmokat, amelyekben a jövő titkai tárultak fel előtte.

Aztán az álom hirtelen darabjaira hullott, mint egy törött tükör, amelyben már nem látható a valóság tükörképe.

Fölébredt. Érezte maga körül az ágy melegét, s tovább csapongtak a gondolatai. Ez a világ, a Caladan-kastély, ahol sem játszani, sem hasonló korú fiúkkal barátkozni nem tudott, talán nem is érdemli meg, hogy szomorúsággal búcsúzzék tőle. A tanítója, dr. Yueh már célzott rá, hogy a faufreluch-osztályrendszer nem érvényesül olyan szigorúan az Arrakison. A bolygó olyan nép hazája volt, melynek tagjai a sivatag peremén éltek, és nem parancsolt nekik sem kaid, sem bashar: ők voltak a fremenek, a sivatagi nomádok, akiket nem tudott lajstromba venni a Császári Regátus egyetlen népszámlálása sem.

Arrakis... Dűne... A sivatag végtelen tengerén...

A feszültség érzése szinte tapinthatóvá vált benne, ezért úgy határozott, hogy megidézi az anyja által tanított lélek-test gyakorlatot. Három gyors, tudatos lélegzetvétel elegendő volt ahhoz, hogy beindítsa a belső folyamatokat: lebegő tudatállapot, tudatosságra fókuszálás, a szívverés ritmusának tágulása. Elhatározta, hogy elkerüli a figyelem nélküli létezés csapdáit, és tudatosan vállalta a lét minden vonását. A vér áramlása felerősödött, elérve azokat a területeket, amelyek a legnagyobb terhelés alatt álltak. Az emberi lény nem csupán ösztönösen kereshet táplálékot, biztonságot és szabadságot; az állati tudatosság nem terjed túl a jelen pillanaton. Az állat ösztönösen rombol, de nem képes építeni; az örömök, amelyeket tapasztal, mindössze az érzékek szintjén mozognak, mivel a tudatos észlelés hiányzik. Az ember számára elengedhetetlen egy koordináta-rendszer, amelyen keresztül megértheti a világegyetem összefüggéseit. A vállalt és vágyott tudatosság képes kiterjeszteni ezt a koordinátahálót, lehetővé téve a testi integritás számára, hogy kövesse az idegek által irányított véráramot, összhangban a sejtek legmélyebb szükségleteivel. Minden lény, tárgy és sejt mulandó, ezért törekedj a dinamikus állandóságra, hogy harmóniában élj a körülötted lévő világ sokszínűségével.

A lecke folyamatosan áramlott Paul lebegő tudatának mélyén, mint egy lágyan forgó folyó, amely körbe-körbe sodorta gondolatait.

Amikor a hajnal sárga sugarai megérintették az ablakpárkányt, a fiú lehunyt szemhéján át érzékelte a fényt. Kinyitotta a szemét, meglátta a hálószoba mennyezetének ismerős gerendarajzolatát és meghallotta a kastélybeli sürgés-forgás ismerős neszeit.

Az ajtó halkan nyikordult, és az anyja lépett be a szobába. Bronzszínű hajának fürtjei játékosan csillogtak a fényben, egy fekete szalag szorosan összefogta őket a feje búbján. Ovális arca egyfajta titokzatossággal volt teli, kifejezéstelen vonásai mögött mély gondolatok lappangtak. Zöld szemei komolyan meredtek a fiúra, mintha minden szavát mérlegelnék a pillanat súlyával.

Paul szemügyre vette a nyúlánk alakot, érzékelte a feszültséget a válla tartásában, ahogy ruhát keresett a faliszekrényekben. Más talán nem vette volna észre a feszültséget, de anyja jól megtanította a fiának a Bene Gesseritek módszerét: az aprólékos megfigyelést. Jessica most megfordult, odanyújtott egy kevésbé hivatalos kabátot. A zsebe fölött ott ékeskedett a vörös sólymos Atreides-címer.

- Siess, készülődj el! - sürgetett. - A Tisztelendő Anya már türelmetlenül várakozik!

- Róla is álmomban találkoztam - mondta Paul, egy titokzatos mosollyal az arcán. - Ki ő valójában?

- Ő volt az, aki bevezetett a Bene Gesserit titkaiba. Most pedig a Császár Igazmondójaként szolgál. És Paul... - egy pillanatra megállt, mintha a szavak súlya rányomta volna a bélyegét. - El kell oszlatnod előtte az álmaidat.

- Szóval ő az oka, hogy megkaptuk Arrakist?

- Nem "szereztük meg" Arrakist. - Jessica egy poros nadrágot rázott le, majd gondosan a ruhaállványra akasztotta az ágy mellett. - Ne tartsd várakozásban a Tisztelendő Anyát!

Az anyjától örökölt tudás újra felszínre hozta a szinte észrevétlen hezitálást, az idegrendszer titkos vallomását, amely a félelem árnyait vetítette elő.

Jessica odament az ablakhoz, félrehúzta a függönyöket, elnézett a folyóparti gyümölcsösök felett a Syubi-hegy felé.

- Hamarosan felfedezed... mi is az a gom-dzsabbar - mondta.

Paul hallotta hangjában a félelmet, és ezen elcsodálkozott.

Jessica nem nézett hátra, csak így szólt:

A Tisztelendő Anya már a délelőtti fogadóhelyiségemben tartózkodik. Kérlek, ne késlekedj!

Természetesen! Kérlek, add meg a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és szívesen segítek!

Gaius Helen Mohiam Tisztelendő Anya kényelmesen elhelyezkedett egy kárpitozott széken, miközben figyelmesen szemlélte, ahogy az anya és fia közeledik felé. Az ablakok mindkét oldalán gyönyörű panoráma tárult eléje: a folyó déli kanyarulatának csillogása és az Atreidesek családi birtokának zöldellő mezői. Ám a Tisztelendő Anya figyelme nem a táj szépségén akadt meg; elméje mélyén egészen más gondolatok foglalták le.

Ma reggel különösen megfáradtnak és elhasználtnak érezte magát, sőt, szinte már az öregedés súlyát hordozta a vállain. Az ingerlékenysége azonban nem véletlenül tört fel; az űrutazás minden nehézségét a lelkében hordozva, mélységesen bosszankodott az Űrligával való kényszerű együttműködés miatt, valamint a titkos információk elrejtését is kárhoztatta, ami csak tovább növelte a feszültségét.

Ámde ez a feladat valóban megkövetelte egy Bene Gesserit Látnok különleges részvételét. Még a Padisah Császár Igazmondója sem mentesülhetett a felelősség alól, ha a kötelesség hívta.

Átkozott Jessica! - morfondírozott a Tisztelendő Anya keserűen. Ha csak egy leánygyermek született volna, ahogy azt a sors megírta nekünk!

Jessica megállt három lépéssel a szék előtt, és egy elegáns hajlítással üdvözölte a teremben lévőket. Bal keze lágyan végigsimított szoknyáján, mintha csak meg akarta volna simogatni a szövetet. Paul a táncmestere által tanított rövid hajlítást választotta, amelyet akkor alkalmaznak, amikor "az ember nem tudja, hogyan helyezkedik a másik fél".

Paul köszöntésének finom részletei nem maradtak észrevétlenek a Tisztelendő Anya számára.

- A fiú óvatosan bánik a dolgokkal, Jessica - tette hozzá.

Jessica keze hirtelen Paul vállára tapadt, erősen megragadva azt. Egy pillanatra félelem árnyéka suhant át a tenyerén, mintha a szívverései is megfeszültek volna. De hamarosan összeszedte magát, és a bátorsága visszatért.

- Óvatosságra lett nevelve, Tisztelendő Anyám.

Miért érez így? - tűnődött Paul magában.

Az öregasszony egyetlen, mérlegelő pillantással pásztázta végig Pault: az arca ovális formája emlékeztetett Jessicára, de csontozata sokkal markánsabb. Haja mélyfekete volt, mint a hercegé, ám a szemöldöke vonala egyértelműen az anyai nagyapjára hajazott, akit soha nem szabad említeni. Az a keskeny, gőgös orr is árulkodott a családi vonásokról. A zöld szempár, amely egyenesen nézett vissza rá, az öreg herceghez, a rég elhunyt apai nagyapához kötődött.

Bizony, ő tudta, mi a stílus - még a halálban is, gondolta a Tisztelendő Anya.

- A nevelés és a belső jellem nem ugyanaz - mondta, miközben a tekintete éles villanással találkozott Jessicáéval. - Majd eljön az idő, amikor minden kiderül. Az öreg szempár szigorúan nézett a lányra. - Kérlek, hagyj minket egyedül! Arra kérlek, merülj el a békéről való meditációban, és foglald el magad azzal!

Nem csupán a udvariasság szele terelte óvatosabb irányba, hanem az is, hogy az anyja szemeiben egyértelműen megjelent a tisztelet és a félelem az öregasszony iránt. Ugyanakkor anyja szorongása, amely haraggal és aggodalommal vegyült, egyfajta feszültséget hozott magával, mintha a levegőben tapintható lett volna a feszültség.

- Paul... - Jessica mélyet sóhajtott, a szavaiban érződött a feszültség. - Ez a próba, amellyel szembe kell nézned... rendkívül fontos számomra.

- Próba? - A fiú fölnézett rá.

- Ne feledd, hogy hercegi sarj vagy - mondta Jessica. Sarkon fordult, és suhogó szoknyával, határozott léptekkel kiment a szobából. Tompa kondulással csukódott be mögötte az ajtó.

Paul farkasszemet nézett az öregasszonnyal, uralkodott a haragján.

Miféle dolog az, hogy Jessica úrnőt úgy bocsátják el, mintha csupán egy egyszerű szolgáló lenne?

Mosoly bontakozott ki a ráncos, megélt idő nyomait magán hordozó öreg száj sarkában.

- Jessica úrnő, a fiam, tizennégy éven át az iskolában a szolgám volt. - Bólintott. - És nem is akármilyen szolgám, hanem igazán kiváló. De most itt az idő, hogy te is csatlakozz hozzánk!

Csattant a parancs. Paul azon kapta magát, hogy engedelmeskedik, mielőtt fontolóra vehette volna. A Hangot használja, gondolta.

Az idős hölgy jelzésére megállt a közelében.

- Nézd csak ezt! - kérdezte a Tisztelendő Anya, miközben köntöse redői közül elővarázsolt egy zöld fémkockát, amely körülbelül arasznyi méretű volt. Átforgatta a kockát, és Paul észrevette, hogy az egyik oldala nyitott - sötét üressége szinte fenyegető volt. Olyan érzése volt, mintha a világ összes fénye elkerülné azt a mély feketeséget, amely a kocka belsejéből tátongott.

- Helyezd a jobb kezedet a varázslatos körre - mondta az öregasszony, miközben titokzatos mosollyal nézett rám.

Pault félelem kerítette hatalmába. Hátrálni akart, de az öregasszony rászólt:

Hát így teljesíted az anyukád kéréseit?

A fiú felemelte a tekintetét, és találkozott a madár módjára csillogó szemekkel.

Lassan, bár a kényszer szorítása egyre erősödött, Paul keze akaratlanul is a doboz felé nyúlt. Az első érintés hideg volt, ahogy a sötétség körülölelte az ujjait, majd egy sima, fényes felületet tapintott ki. Olyan érzés fogta el, mintha a keze elvesztette volna az érzékelést, mintha egy másik világba lépett volna be.

Az idős hölgy arca hirtelen vad, ragadozó vonásokat öltött.

Elhúzta a jobb kezét a dobozról, majd Paul nyaka felé emelte. A fiú a szeme sarkából észrevett egy fémes fényt, és ösztönösen arra készült, hogy megfordítsa a fejét.

- Ne mozdulj! - csattant fel az öregasszony.

Ismét a Hangra támaszkodik! Paul tekintetét újra a Tisztelendő Anya vonásaira irányította.

- A gom-dzsabbart tartom a nyakadnál - mondta az öregasszony. - A gom-dzsabbart, az ádáz haragú ellenséget! Hegyes tű, rajta egy csepp méreg. Hohó! Ne húzódj el, mert megérzed a mérget!

Paul torkában érezte a szárazságot, mintha sivatagban bolyongana. Nem tudta elterelni a figyelmét a megviselt, barázdás arcról, amely úgy tűnt, hogy évtizedek történetét hordozza magán. A szemek, mint a ragyogó csillagok, erőteljesen csillogtak, miközben a beszéd során egy-egy fémfog villant elő a sötét háttérből, élénk kontrasztot adva a sápadt ínyhez. A látvány magával ragadta, és Paul képtelen volt elszakadni tőle.

- Egy hercegi sarjnak elengedhetetlen, hogy tisztában legyen a mérgekkel - hangoztatta az öregasszony bölcsen. - Ilyen az időszak, amelyben élünk, nemde? Musky: mérgezés itallal! Aumas: mérgezés étellel! A mérgek széles spektrumot ölelnek fel; akadnak gyors hatásúak, lassúak, sőt, különféle fajták is léteznek. Íme, a legfrissebb felfedezés: a gom-dzsabbar! Ez a különös méreg csupán az állatok életét oltja ki.

A büszkeség úrrá lett Paul félelmén.

Hogy mered azt állítani, hogy egy herceg fia csupán egy állat lenne?

- Gondolj bele, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valóban ember vagy - válaszolta az idős hölgy. - Állj meg! Már korábban is figyelmeztettelek, hogy ne kísérletezz az ugrálással! Bár az évek megviseltek, a kezem még mindig elég gyors ahhoz, hogy ezt a tűt a nyakadba szúrjam, mielőtt eltűnhetnél a szemeim elől!

- Ki vagy te? - suttogta a fiú, szemében félelem és kíváncsiság keveredett. - Hogyan tudtad meggyőzni az anyámat, hogy itt hagyjon veled? A Harkonnenek küldtek, igaz?

- A Harkonnenek? Még ez hiányzott! Figyelj rám! - Egy kemény, száraz ujj érintette meg Paul nyakát, és ő nehezen küzdött meg azzal a reflexszerű vágyával, hogy hátráljon.

- Jól van - mondta az öregasszony. - Kiálltad az első próbát. A többi pedig nagyon egyszerű lesz: ha kihúzod a kezed a dobozból, meghalsz! Ez az egyetlen szabály. Ha bent tartod a kezed, életben maradsz. Ha kihúzod, meghalsz.

Paul mélyet lélegzett, úrrá lett a reszketésén.

- Ha egyetlen szót kiáltok, szinte azonnal itt teremnek a szolgák, és te leszel az, aki az életét veszti!

Az ajtó előtt ott áll anyád, aki megakadályozza, hogy a szolgák belépjenek. Rá lehet bízni a helyzetet, hiszen ő már sok nehézségen átesett. Most viszont te következel, és ez egy különleges lehetőség számodra! Ritkán adódik alkalom, hogy egy fiúgyermek ilyen próbát álljon ki. Éld át ezt a pillanatot büszkén!

A kíváncsiság Paul félelmét elviselhetőbbé tette. Hangjában érezte az öregasszony szavainak igazságát, nem maradt kétsége afelől. Ha az anyja odakint figyel, ha ez valóban csak egy próba... Ahogy egyre inkább tudatosult benne, hogy a nyakánál lévő kéz, a gom-dzsabbar, csapdába ejtette, egyre mélyebbre merült a gondolataiban. Felidézte azt a litániát, amelyet az anyja tanított neki, a Bene Gesserit rituáléjának szent szövegét, amely a félelem leküzdésére szolgált.

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem távozott, nem marad semmi, csak én magam.

- Vénasszony! - csattant fel a Tisztelendő Anya. - Mi tagadás, van benned bátorság! Hát majd meglátjuk, kis uraság! - Közel hajolt, szinte suttogássá halkult a hangja. - Fájdalmat fogsz érezni a kezedben. Fájdalmat! De ha kihúzod a dobozból, megérintem a nyakad a gom-dzsabbarommal, és olyan gyorsan jön a halál, mintha a hóhér bárdja csapna le! Ha kihúzod a kezed, a gom-dzsabbar végez veled. Érted?

A fiú érezte, hogy a kezében erősödik a bizsergés. Összeszorította a száját. Miféle próba lehet ez? - tűnődött. A bizsergésből viszketés lett.

Az idős hölgy hirtelen megszólalt:

- Hallottál már róla, hogy az állat leharapja a lábát, hogy kiszabaduljon a csapdából? Az az állati megoldás. Az ember inkább benne marad a csapdában, eltűri a fájdalmat, halottnak tetteti magát, hogy aztán megölhesse a csapdavetőt és ezzel elháríthassa a veszélyt a hozzá hasonlók feje felől.

Paul ökölbe szorította a bal kezét, ahogy a másikban erősödött az égető érzés. Lassan fokozódott: forróságra forróság, forróság, forróság... a forróság! A fiú érezte, hogy a szabad kezén a körmök belevájnak a tenyerébe.

Be akarta hajlítani az égő keze ujjait, de nem tudta megmozdítani őket.

A karján végiglüktetett a fájdalom. Izzadság verte ki a homlokát. Minden idegszála őrjöngve követelte, hogy húzza ki a kezét abból a tüzes katlanból... de... a gom-dzsabbar!

Nem mozdította a fejét, csak a szemét próbálta elfordítani annyira, hogy meglássa a nyakának meredő iszonyatos tűt.

Észrevette, hogy zihálva szedi a levegőt, uralkodni akart a lélegzésén, de nem tudott.

Fájdalom hasít belém!

Minden eltűnt a világ színpadáról, csupán a szenvedés tüzében izzó kéz maradt, mellette pedig egy ráncos, megfáradt arc meredt rá a közelségből. Az ajkai annyira kiszáradtak, hogy szinte lehetetlen volt számára, hogy szétnyissa őket.

Ég! Ég!

Szinte mintha érezte volna, ahogy elgyötört kezén összepöndörödik a bőr, összesül, lefoszlik a hús, amíg csak az elszenesedett csontok maradnak.

Már mögöttünk hagytuk!

Olyan volt, mintha egy rejtélyes kapcsolót húztak volna le, és a fájdalom egyszer csak eltűnt, mint egy álom, ami reggelre elillan.

Paul testében feszültség vibrált, a jobb karja akaratlanul is reszketett, miközben a veríték csöpögött róla, mint egy esőcsepp, amely a fáradt földre hullik.

- Elég - suttogta az öregasszony. - Kull wahad! Egyetlen lány sem bírta még el ezt a terhet! Talán azt kívántam, hogy megbotolj! - Hátat vetett a világnak.

Elhúzta a gom-dzsabbart a fiú nyakától. - Vedd ki a kezed a dobozból, ifjú emberi lény, és nézd meg!

Paul összeszedte magát, és megpróbálta legyűrni a kínzó remegést, miközben a fénytelen ürességbe meredt, ahol a keze mintha valami láthatatlan erő fogságába került volna. A fájdalom emléke lebénította, mintha minden erőtlensége ott bujkált volna a sötétben.

A józan ész azt súgta, hogy egy megfeketedett, elhasználódott csonk vár rám abban a dobozban, ahogy a titkok és meglepetések rejtőznek a sötétben.

- Rajta! - csattant fel az öregasszony.

Paul hirtelen visszahúzta a kezét, és elképedve nézett rá. Semmi nyom! Semmi jele a szenvedésnek! Felemelte a karját, megforgatta, majd hajlította az ujjait, mintha egy rejtélyt próbálna megfejteni.

- A fájdalom idegi ingerléssel kezelhető - felelte a Tisztelendő Anya. - De az emberi lények csonkítása nem lehet opció. Igaz, sokan hajlandóak lennének bármit megadni ennek a kis doboznak a titkáért. - Gondosan elrejtette a köntöse redői között.

- De hát a fájdalom... olyan, mint egy árnyék, ami mindig ott lebeg a háttérben. Néha alig észlelhető, máskor viszont olyan intenzív, hogy szinte megfojt. Képes emlékeztetni minket arra, hogy élünk, de néha el is távolít a valóságtól, mint egy sötét felhő, ami eltakarja a napot. Miért van az, hogy a fájdalom annyira meg tudja határozni az életünket?

- Fájdalom! - sóhajtott az öregasszony, miközben ráncos kezeit a szívére szorította. - Az igazi ember mindent elvisel, minden ideget képes megzabolázni a saját testében.

Paul hirtelen felfedezte, hogy bal keze éles fájdalmat jelez. Ökölbe szorított ujjait lassan feloldotta, és a tenyerén megjelent négy véres bemélyedést figyelte, ahol körmei mély nyomokat hagytak.

Lassú mozdulattal leengedte a karját, és kíváncsian tekintett az idős hölgyre.

A kérdés hirtelen robbant be, mint egy sebes szél, amely közvetlenül az elméjének peremét érintette, és gondolatait egy új dimenzióba repítette:

Mi, a Bene Gesserit, az emberek közül válogatunk, hogy felfedezzük az igaziakat.

Paul felemelte a jobb kezét, és elhatározta, hogy tudatosan visszahívja a fájdalom emlékét.

- Tehát ez az egész csak a fájdalomra épül?

- Megfigyeltelek a fájdalmadban, fiam. A fájdalom csak a próba tengelye. Az anyádtól tudhatod, milyenek a megfigyelési módszereink. Látom benned a tanítása nyomait. A mi próbánk a válság és a megfigyelés.

Paul kihallotta a hangjából a jóváhagyást.

- Ez a valóság! - mondta határozottan, miközben megértette a hallottakat.

Az öregasszony rámeredt. A fiú érzékeli, mi az igazság! Lehetséges volna, hogy csakugyan ő az? Elfojtotta lelkesedését, figyelmeztette magát: A remény elködösíti a megfigyelést.

- Szóval, tudod, mikor van az, hogy az emberek igazán elhiszik a szavaikat - tette hozzá.

Persze, itt van egy egyedibb megfogalmazás: "Egyértelmű, hogy tisztában vagyok vele."

A válaszban a próbák során folyamatosan tesztelt képességek visszhangja csengett. Az öregasszony fülébe jutottak ezek a hangok.

- Talán te vagy a Kwisatz Haderach - mondta. - Ülj le, testvérkém, ide, a lábamhoz!

- Talán van benned egy kis megvetés irántunk, igaz? - Az ajtóra pillantott, majd hangosan kiáltotta: - Jessica!

Az ajtó hirtelen kinyílt, Jessica pedig egy helyben állt, tekintete feszülten a szoba belsejére szegeződött. Ám ahogy észrevette Pault, mintha a körülötte lévő világ is megpuhult volna. Szívből jövő, bár nehezen megformálható mosoly bújt elő ajkairól, jelezve, hogy valami mélyben megmozdult benne.

- Jessica, vajon valaha is alábbhagy az irántam táplált gyűlöleted? - kérdezte az idős hölgy, miközben mélyen a lány szemébe nézett.

- Egyszerre szeretlek és gyűlöllek, Tisztelendő Anyám - mondta Jessica.

- A gyűlölet... az a fájdalmakból fakad, amelyeket sohasem szabad elfelejtenem. A szeretet, az...

- Csak a tények száraz valóságáról van szó - szakította félbe az öregasszony, hangja mégis lágy volt, mint a reggeli harmat. - Most már beléphetsz, de kérlek, tartsd meg a csendet. Csukd be az ajtót, és ügyelj arra, hogy senki ne zavarjon minket!

Jessica belépett a szobába, lassan becsukva az ajtót, majd háttal neki támaszkodott. A fiam él, futott át a gondolat az agyán. Igen, a fiam él, és... valódi ember. Ezt mindig is tudtam, de most, most végre valóságosnak is érezhetem! Mostantól én is folytathatom az életem. Az ajtó, amely a hátának nyomódott, kemény és megbízható érzést keltett benne. A szoba minden sarka mintha feszülten figyelte volna, hogy mit hoz a jövő.

A fiam él!

Paul az anyjára nézett, és érezte, hogy Jessica szavai igazak. A fiú vágyott arra, hogy egyedül eltűnjön, mélyen magába szállva mérlegelje ezt az élményt, de tudta, hogy nem szabad távoznia, amíg el nem engedik. Az öregasszony hatalma alatt állt, és ez a helyzet nyomasztóan súlyosnak tűnt. Az igazságok, amelyeket mondtak, élesek voltak, mint a tőr. Az anyja sikerrel vette az akadályokat, de Paulban felmerült a kérdés: miféle félelmetes cél állhatott a próbák mögött? A fájdalom és a rettegés mindkettőjükre rányomta a bélyegét. Paul jól tudta, hogy a félelmetes célok gyakran a legnehezebb harcokra kényszerítik az embereket. Minden akadály ellenére harcoltak, önállóan, a saját szükségleteikért.

Paul lelkében egy titkos, félelmetes cél lappangott, amelyet még nem volt bátorsága felfedezni. Valami különös érzés kerítette hatalmába, mintha egy rejtélyes erő vonzotta volna, de a pontos irányt még nem találta meg.

- Egy napon, fiam - mondta az öregasszony -, talán neked is meg kell állnod odakint egy ilyen ajtó előtt. Nem akármilyen feladat!

Paul letekintett arra a kézre, amely már sok szenvedést megélt, majd a Tisztelendő Anyára irányította a pillantását. Az öregasszony hangja egyedülálló volt, eltért minden eddigi megnyilvánulástól, amivel valaha is találkozott.

Fényes kontúr vette körül a szavait. Élük volt.

Paul úgy érezte, bármilyen kérdést is fogalmaz meg, olyan választ fog kapni, amely képes felemelni őt a hétköznapok szürkeségéből, és elkalauzolni egy magasztosabb, szellemi dimenzióba.

Volt egy idő, amikor az emberek úgy döntöttek, hogy átadják a gondolkodást a gépeknek, bízva abban, hogy így végre felszabadulhatnak a mindennapi terhektől. Az álmuk azonban hamarosan rémálommá vált, hiszen a gépek által nyújtott segítséggel más emberek könnyedén manipulálták őket, és a szabadság helyett újfajta rabságba taszították őket.

"Ne alkoss olyan gépet, amely az emberi gondolkodás mintájára épül" - emelte ki Paul.

- Közvetlenül a Butleri Dzsihadból és az Orániai Katolikus Bibliából merítkezem - mondta az idős hölgy. - De az O. K. Biblia talán helyesebben fogalmazott volna: "Ne alkoss olyan gépezetet, amely az emberi elme valódi esszenciáját igyekszik másolni." Tanulmányoztad már a szolgálatodra bízott Mentátot?

Thufir Hawattal közösen folytattuk a tanulmányainkat.

A Nagy Lázadás elvonta az emberektől egy fontos támaszt. Ezzel ösztönözte a valódi emberi gondolkodás és kreativitás kibontakozását. Új iskolák alakultak, amelyek célja az autentikus tehetségek fejlesztése lett.

- Mostanra csak kettő maradt fönn azokból az ősi iskolákból: a Bene Gesserit és az Űrliga. A Liga, sejtésünk szerint, a szinte tiszta matematikát helyezi előtérbe. A Bene Gesserit más funkciót tölt be.

- Politizál - mondta Paul.

- Kull wahad! - fakadt ki az öregasszony. Szúrós pillantást vetett Jessicára.

- Nem én mondtam neki, Tisztelendő Anyám - mondta Jessica.

A Tisztelendő Anya tekintete ismét a fiúra szegeződött, mintha valami különös üzenetet keresett volna a szemében.

- Ehhez meglepően kevés információra volt szükséged - tette hozzá. - Igen, politizál. Az eredeti Bene Gesserit iskola vezetői éleslátásukkal felismerték, hogy elengedhetetlen a folyamatosság összekötő szálának megőrzése az emberi történelem zűrzavaros ügyeiben. Rávilágítottak arra, hogy ez a folyamatosság csak úgy valósulhat meg, ha az emberi örökséget elkülönítik az állati örökségtől - kifejezetten tenyésztési célok érdekében.

Paul számára az öregasszony szavai hirtelen megfakulni látszottak. Olyan érzése támadt, mintha azok sértenék azt az alapvető érzékét, amelyet az anyja mindig is az ösztönös igazságérzet kifejezésével illetett. Nem mintha a Tisztelendő Anya hazudott volna; nyilvánvalóan hitte abban, amit mondott. Mégis, valami mélyebb disszonancia vibrált a levegőben, valami, ami szorosan összefonódott Paul félelmetes, ambiciózus céljaival.

- Az édesanyám megjegyezte, hogy sok Bene Gesserit az iskolákban nem tudja, honnan ered a származása.

- A származás mindig ott rejlik a történeteinkben - mondta az öregasszony, szemében titokzatos fény csillant. - Az édesanyád tisztában van vele, hogy vagy Bene Gesserit-ivadék, vagy pedig a génjeid önállóan is értékesek voltak.

Miért nem derülhetett ki számára, hogy kik a szülei?

- Sokan ismerik ezt a témát, de sokan nincsenek tisztában vele. Elképzelhető, hogy megpróbáljuk összekapcsolni a génjeinket egy közeli rokonunkkal, hogy kiemeljük egy bizonyos öröklődő tulajdonságot. Számos motiváció húzódhat a háttérben, amelyek inspirálnak minket.

A Tisztelendő Anya figyelmesen, szinte áthatóan nézett rám. Jól értettem, hogy a szavában ott bujkált egyfajta bírálat?

- Súlyos teher nehezedik ránk - válaszolta.

Paul érezte, hogy egyre jobban magához tér a próba okozta megrázkódtatásból. Átható tekintettel végigmérte az öregasszonyt.

Azt mondod, talán én vagyok a... Kwisatz Haderach? És ez pontosan mit is jelent? Valami élő gom-dzsabbar, vagy mi?

- Paul! - szólt rá az édesanyja, hangjában aggodalommal. - Nem lehet így beszélned a...

- Ezt hagyd csak rám, Jessica - mondta az öregasszony, miközben szemei csillogtak a titokzatos tudás vágyától. - De mondd el nekem, ifjú barátom, mit is tudsz valójában az Igazmondók rendjéről?

Az a célja, hogy fejlessze az igazság és a hamisság közötti különbségtétel képességét. Ezt mondta nekem édesanyám.

- A szer veszélyes - felelte a Tisztelendő Anya -, de képes felébreszteni az ember lelki látását. Amikor az Igazmondó hatása alatt áll, számos helyet felfedezhet a múlt mélyén - a test emlékezetében. Bejárhatjuk a múlt labirintusát... de csak a női ösvényeken.

Szomorúság árnyéka húzódott meg a hangjában. - De van egy hely, ahová egyetlen Igazmondó sem léphet be. Ez a hely elrettent minket, félelemmel tölti el lelkünket. Azt beszélik, hogy egyszer majd elérkezik egy férfi, aki a szer hatására felfedezi belső látomását. Ő lesz az, aki bepillant a rejtett világokba, azok múltjába, ahol a férfiak és nők titkai egyaránt rejtőznek.

- A ti Kwisatz Haderachotok, aki megtestesíti az idő és tér határait, és képes átlépni a múlt és jövő korlátait?

- Igen, az, aki sok helyen lehet egyszerre: a Kwisatz Haderach. Sok férfi megpróbálkozott a szerrel... nagyon, nagyon sok, de egyiküknek sem sikerült.

Próbálkoztak vele, de végül mindannyian elbuktak?

- Jaj, ne már! - sóhajtott az öregasszony, miközben határozottan megrázta a fejét. - Sokan megpróbálták, de sajnos végül mindannyian életüket vesztették.