A gyerekek számára a háború emlékei mélyen bevésődnek: ha a közelükben valaki hirtelen becsuk egy kocsiajtót, azonnal összerezzentenek, mintha a világ egy újabb veszélyt jelezne.

Komor katona áll magányosan sírok sokasága mellett. A képen nincsenek színek, csak szürkeség - ez a fájdalmas gyerekrajz is emlékeztet arra, hogy milyen felfoghatatlan tragédiák között telnek a hétköznapok Ukrajnában. A képet a XII. kerület szántódi táborának ebédlőjében állították ki sok másik, ennél vidámabb - például cicás vagy sültkrumplis - alkotás mellett. Ugyanis augusztusban több mint ötven gyerek érkezett ide a háború sújtotta országból, hogy nyugalomban nyaralhassanak tíz napon át. A 7 és 17 év közötti, az ország különböző pontjaiból érkezett gyerekek az ukrán nagykövetség közvetítésével jöttek Magyarországra. Azoknak kívántak erre lehetőséget biztosítani, akiknek a szülei érintettek a háborúban. Így a gyerekek közül sokan már félárvák.

A táboroztatók elmondása szerint a ceruzák közül a sárga és a kék színek fogytak el legelőször, ami az ukrán zászló két színére utal. A nemzeti motívumok valóban sok rajzon megjelentek, tükrözve a gyerekek kreativitását és identitását. De a táborban nem csupán rajzolásra volt lehetőség; rengeteg izgalmas programot szerveztek számukra. A tábor területén szinte lehetetlen volt unatkozni: falmászás, pingpongozás és röplabdázás várt rájuk, így mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot.

A tábort a kutyapártos Kovács Gergely vezette hegyvidéki önkormányzat kezdeményezte, a pénzt pedig civilek adták össze rá. - Örök hála jár ezért Szentkirályi Alexandra fővárosi fideszes frakcióvezetőnek. Ugyanis tőle megtudhattuk, hogy az ukránok csomagtartóban élnek. És bár nem gondoltuk volna, de Sándor Fegyir ukrán nagykövet a megkeresésünkre belement abba, hogy mi forgassunk vele egy videót, amiben úgy csinálunk, mintha ő is egy csomagtartóban lakna. Ez a kisfilm viszonylag nagy nézettségű lett, és gyorsan összejött a tábor megrendezéséhez szükséges több mint 10 millió forint, hozzávetőlegesen 500 ember mikroadományából - mesélte lapunknak a polgármester a helyszínen. Hozzátette, tudja, hogy "nem a világ legnagyobb dolga ez a kezdeményezés", mert ez csak pár tucat gyereknek segít tíz napra. - De szerintem mindig fontos megmutatni, hogy annak ellenére, hogy a kormány és a miniszterelnök hogyan viszonyul Ukrajnához, sok ember ebben az országban nem így gondolkodik, hanem normálisan viszonyul a kérdéshez, a megtámadott fél oldalára áll és ott segít, ahol tud - tette hozzá. A polgármester szerint jövőre is szeretnék folytatni az ukrán gyerekek táboroztatását, akár úgy is, hogy azon még többen tudjanak részt venni, és még hosszabb ideig tartson. Szántódra egyébként Sándor Fegyir is ellátogatott a gyerekekhez, és köszönetet mondott Kovács Gergelyéknek a táborért.

A nyaralásról, ami számukra különleges jelentőséggel bír, Anasztaszija, egy 37 éves kísérő mesélt lapunknak. Ő maga is három gyermek édesanyja, és Kijevben él, ahol a mindennapok mostanában igencsak kaotikusak. "Itt végre megtaláltuk a nyugalmat" – osztotta meg érzéseit Szántódról, ahol a csend és a természet szépségei körülveszik őket. A Balaton is elbűvölte őket, különösen a déli part, ahol a víz fokozatosan mélyül, ami tökéletes a kisebbek számára. Ráadásul a gyerekek nagy örömmel úszkáltak a hattyúk között, ami felejthetetlen élményként marad meg számukra.

Anasztaszija bizalommal és meleg szívvel emlékezik a magyarok vendégszeretetére, akik mindenkihez kedvesen közelítettek. Amikor arról kérdezték, milyen az élet Kijevben, elmondta, hogy egy 25 emeletes épületben élnek, ami nem mentes a veszélyektől. Furcsának tűnhet, de hozzászoktak a háború mindennapi valóságához; tisztában vannak azzal, hogy mikor várhatnak drónokra vagy rakétákra. Ilyenkor sürgősen óvóhelyet kell keresniük, hiszen a házukban ilyen nem áll rendelkezésre, így gyakran a metróállomásra kényszerülnek pihenni. Kiemelte, hogy az esték különösen megpróbálóak, amikor légiriadót rendelnek el. Ilyenkor fel kell ébreszteniük az alvó gyermekeiket, de sokszor a zajok maguktól is felébresztik őket, például amikor egy szomszédos ház összeomlik egy rakéta találat következtében. Ennek ellenére Anasztaszija határozottan állítja, hogy talán meglepő, de mégis úgy érzik, otthonukban nagyobb biztonságban vannak, mint bárhol máshol.

Nem meglepő, hogy a szívemben égető vágy él: véget szeretnék érni ennek a borzalmas háborúnak. Álmomban a biztonságot keresem, nem pedig a rémálmokkal teli éjszakákat, amikor kimerülten és fejfájással ébredek a kialvatlanságtól. A legnagyobb vágyam, hogy a családom újra együtt lehessen, hiszen sok férfi a hadsereg kötelékében szolgál, folyamatosan veszélyben. A holnap miatt érzett szorongás már mindennapossá vált, hiszen fogalmunk sincs, hogy másnap reggel is felébredünk-e. Ezért döntöttünk úgy, hogy a biztonság kedvéért együtt alszunk a folyosón, hogy ha bármi történik, legalább együtt legyünk, vagy ha nem is ébredünk fel többé, legalább egy helyen legyünk. A gyerekek is sok mindent látnak a háborúból. Például, amikor egy autó ajtaja csapódik be a közelben, azonnal összerezzennek, és megkérdezik: "Mi volt ez a hang?" Anasztaszija azonban úgy véli, hogy a gyerekei tapasztalatai Kijevben nem olyan vészesek, mint amiket mások, például a Kelet-Ukrajnából érkezők átéltek. Ők most csak örülnek annak, hogy Magyarországon találhattak menedéket, és ez egy kis fényt hoz a sötét időkbe.