A Beatles után a legkiválóbb zenekarok egy léghajón szálltak le.

Az Illés és az Omega dalait hallgatva sajátította el a gitározás alapjait

A cím egyáltalán nem túlzó, hiszen a Beatles négy tagja éppúgy egymás kiegészítői voltak, mint a Led Zeppelin zenészei. Nem véletlen, hogy mindkét együttes olyan időtálló és maradandó műveket hozott létre, amelyek a mai napig hatással vannak a zenei világra, pedig kezdetben csupán néhány év népszerűséget jósoltak nekik a kritikusok. Különösen emlékezetes a Physical Graffiti című albumuk, amely pontosan ötven éve látott napvilágot, és azóta is a rocktörténelem egyik mérföldkövének számít.

A társadalomkutatók talán tisztában vannak azzal, hogy a hatvanas évek angol középosztálybeli fiataljai miért kezdtek el vonzódni az amerikai blueshoz, és hogyan formálták ennek hatására a beat- és rockzenét. Olyan legendás együttesek, mint a Rolling Stones, a Yardbirds és az Animals, számos lemezükön kizárólag blues-feldolgozásokat mutattak be. Ezt követően jelent meg a rövid életű Cream, amely mindössze két év leforgása alatt forradalmasította a bluesra épülő rockzenét. A Beatleshez hasonlóan olyan dalokat alkottak, amelyek igazi mérföldkövek lettek a későbbi zenekarok, mint például a Black Sabbath vagy a Led Zeppelin számára.

Egy csapat, amely néhány hónappal ezelőtt indult el, most különös fényben tűnik fel. Közel négy évtizeddel később Bruce már nem a baráti szavakat használta, miután a 2007-es O2 arénában megrendezett emlékkoncert, amelyet Ahmet Ertegun, az Atlantic Records elhunyt alapítója tiszteletére szerveztek, váratlanul bulivá változott, noha sokan léptek fel a színpadon. "A Cream tízszer nagyobb zenekar, mint a Led Zeppelin" - jelentette ki határozottan a basszusgitáros-énekes.

Amíg azonban a Cream, a Free vagy az amerikai Cactus maradtak a bluesrock műfajnál, a Led Zeppelin lemezről-lemezre változott, megújult, fejlődött, belekóstolva a hard rock, a progresszív rock, a folk rock stílusába, amely stíluselemeket beemelték a muzsikájukba, tulajdonképpen zeppelinesítették. Pedig nem valami tudatos, előre tervezett koncepció alapján készültek az anyagok.

A második albumot egy amerikai turné pihenőidőszakában rögzítették, miközben a zenekar a keleti parttól a nyugati partig bejárta az Egyesült Államokat, színpadra lépve mindenhol. A dalok egy részét a koncerteken született spontán pillanatok ihlették, amelyekből a végleges verziók formálódtak. Emellett tágas kúriákban és elhagyatott kastélyokban is dolgoztak, ahol a különleges építmények akusztikája nyomot hagyott John Bonham páratlan dobjátékán.

A Physical Graffiti albumot a Hampshire megyei Headley rég elfeledett szegényházában, a Headley Grange falai között rögzítették – hasonlóan a Fleetwood Mac és a Genesis munkásságához.

A legfőbb ok, amiért odamentünk, az volt, hogy ott lakva igazán együtt élhessünk az írással és a zenéléssel. Korábban sosem volt részünk ebben az élményben, kivéve amikor Robert és én Bron-Yr-Aurban laktunk. De én és Robert csak lógni mentünk oda, élvezni az életet Wales ölén. Ez más volt. Itt közösen összpontosítottunk egy arra alkalmas környezetben, és az ott történtek három albumon is kiérződnek

Jimmy Page egykor így fogalmazott: "Ezek a három album, a Led Zeppelin IV, a Houses of the Holy és a Physical Graffiti, meghatározó pillanatai voltak a zenénk fejlődésének."

A Bron-Yr-Aur, a walesi Gwynedd megye festői táján elterülő parasztház, Robert Plant és családja számára az ötvenes évek óta szolgál nyaralóként. Ebben a víz- és villany nélküli idilli környezetben született meg a Led Zeppelin III, amelyet Plant és Page közösen alkottak meg. A természet közelsége és a csend inspiráló hatása kulcsszerepet játszott a zeneszerzés folyamatában.

A Physical Graffiti hallgatása közben könnyedén kialakul az a benyomás, hogy ez egy konceptlemez. Azonban, bár a dalok szervesen kapcsolódnak egymáshoz és egy koherens egységet alkotnak, a számok öt évnyi zenei termésből lettek összeválogatva. A tizenöt szám közül nyolc kifejezetten erre a lemezre készült, ami azt jelenti, hogy majdnem a felük nem is idevaló. Az ok pedig az volt, hogy az új dalok nem férték el egy szimpla nagylemezen, de egy dupla albumhoz is túl kevésnek bizonyultak. Így aztán a korábbi III., IV. és House of the Holy albumokból kimaradt ötletekhez, improvizációkhoz és befejezett dalokhoz nyúltak vissza. Ahogy Page is megjegyezte, mindegyik szám magán viseli a Headley Grange-i stúdió hangulatát.

Az In My Time of Dying, a Trampled Under Foot, a Kashmir, a Ten Years Gone, a Black Country Woman ésa Sick Again a Zepp setlistjének állandó darabjai lettek.

A nyitódal, a Custard Pie, igazi remekműként csábítja a hallgatót: a hangsúlyos gitárriff, ami gyakorlatilag a szám lényegét adja, tökéletesen megragadja a figyelmet. Ezt a dallamot színesíti Jones Hohner Clavinet játéka, miközben a dobok és a basszus egy sziklaszilárd, repetitív alapot biztosítanak. A blues torta habja pedig Plant szájharmonikájának szenvedélyes szólója, amely még inkább felerősíti a szám hangulatát. A felvétel 1974 január-februárjában készült, és azóta is időtlen klasszikusnak számít.

A B-oldalas „Tampled Under Foot” egy különleges zenei élményt nyújt, ahol a Clavinet hangszer kiemelt szerepet játszik, emlékeztetve minket arra, hogy Steve Wonder már évekkel korábban a pop-rock-funky világ egyik alappillérévé tette ezt az eszközt. A dalban John Paul Jones egy emlékezetes szólóval is meglepi a közönséget, amely egyetlen, jól körülhatárolt témára épül. John Bonham lábdobját olyan erővel szólaltatja meg, hogy az szinte pótolja a basszusgitár hiányát. Ez a kompozíció Jones kreatív improvizációjából bontakozott ki, és Jimmy Page gitárjátékában a legmagasabb szintet hozza, megmutatva, hogy milyen mesteri formában van.

Az "In My Time of Dying" Bob Dylan ikonikus száma, amely mély érzelmekkel és spirituális témákkal teli. A dal a halál és a megújulás kérdéseit járja körül, egyfajta introspektív utazást kínálva a hallgatónak. Dylan lírai stílusa és a zene hangulata együtt teremtik meg azt a különleges atmoszférát, amelyen keresztül a hallgató átélheti a szenvedést, a reményt és a megváltást. A dal egyedi hangszerelése és Dylan jellegzetes éneklési stílusa hozzájárul ahhoz, hogy ez a mű valódi klasszikussá váljon, amely generációk óta megérinti az emberek szívét és lelkét.

A mester bemutatkozó lemezén énekli Blind Willie Johnson 1927-es kompozícióját.

Page emblematikus Danelectro gitárján játszotta a slide szólamot, amely a kétnyakú Gibson mellett vált híressé.

A negyedik lemezoldalon egy újabb friss Headley Grange-i alkotás, a The Wanton Song tűnik fel. De miért is tartják Robert Plantet a műfaj egyik legendás alakjának? Ez a felvétel éppen erre a költői kérdésre ad választ. Az új dalokhoz hasonlóan ennek a számnak is megvan a saját, jellegzetes hangzása, amelyben a Clavinet hangszer is fontos szerepet kap. Az energikus riff mellett pedig a refrén B-témaként jelenik meg, gazdagítva a zenei élményt.

A Ten Years Gone, amely szintén 1974-ből származik, nem csupán egy improvizáció eredménye, hanem Robert Plant kreatív munkájának gyümölcse. Jimmy Page visszatért a régi, megbízható Fender Telecasterhez, ahogyan azt a kezdeti időkben is tette, például a Whole Lotta Love-ban. John Paul Jones pedig megmutatja, hogy a basszusgitár és a billentyűk mellett a gitár hangzását is mesterien kezelni tudja.

A Sick Again, a lemez zárószáma Page és Plant közös kompozíciója. Kristálytisztán hallatszik Bonzo máséval összetéveszthetetlen kopogós, brutális dobhangzása.

John Paul Jones elképesztő intrójával indul az általa jegyzett In the Light, és természetesen a basszus mellett a Clavinet is tolja a riffet. A dalt sosem játszották élőben. Kár.

A "Szám gyökere" című dal az "In the Morning" művükből származik.

A lemez legismertebb dala kétségtelenül a Kashmir, amely nem csupán a rádiókban hallható sláger lett, hanem a koncertek állandó, megkerülhetetlen részévé is vált. Ezt a különleges nótát 1973 végén rögzítették a Headley Grange stúdióban, ám a felvételek nem haladtak zökkenőmentesen. John Paul Jones, a zenekar alapító tagja, úgy érezte, hogy a folyamatos turnék és a zenekari élet már nem neki való, így bejelentette, hogy kilép a formációból. Ez a döntés hónapokra lelassította a munkát, miközben Jones pihent és újra összeszedte magát.

Sok elképesztően zseniális Led Zeppelin dal közül ez a szám kiemelkedik, és valóban páratlan élményt nyújt.

Következzenek most a "leporolt" számok. A Bron-Yr-Aur, a már szóba került nyaraló, ahol az említett III. lemezt írta Page és Plant. Ez azonban még előbb, 1970-ben született, még abban az évben fel is vették, és a Dal ugyanaz marad című film háttérzenéjének használták. Ez tulajdonképpen Page akusztikus gitáretűdje.

Szintén '70-ből való a The Rover, ami a zenekarnak azt a korszakát idézi. Akusztikus verzióját a Led Zeppelin III-ra szánták, majd elektromos hangszerekkel rögzítették a Houses of the Holy lemezre, de végül mindkettőről lemaradt.

Érdemes figyelmet fordítani Jones elképesztően erőteljes basszusszólamára, hiszen egy basszista hozzájárulása kulcsfontosságú egy szám hangzásához.

A "Down by the Seaside" egy különleges akusztikus dal, amely 1970-ből származik. Hangzásában emlékeztet a Crosby, Stills, Nash & Young vagy az Eagles klasszikusaira, de mégis kiemelkedik a Led Zeppelin repertoárjából. Ez a szám valódi kakukktojás, mely megmutatja a zenekar sokszínűségét és kísérletező kedvét. A dallam és a lírai tartalom egyedi hangulatot teremt, amely eltér a megszokott Zeppelin-stílustól.

A "Ooh My Head" című dal újragondolása a Boogie és Stue Ritchie Valens stílusában, egy izgalmas jam session keretein belül, Ian Stewart, a Rolling Stones híres billentyűsének közreműködésével valósult meg. Az együttműködés során a klasszikus rock és a boogie-woogie elemei találkoztak, új színt adva a dalnak. A zenei improvizációk és a kreatív energia áramlása révén egy igazán egyedi és emlékezetes élmény született, amely mélyen visszatükrözte a művészek szenvedélyét és tehetségét.

Az előző albumuk, a 1973-as "Houses of the Holy", hasonló címmel bír, mint a "Physical Graffiti" B-oldalának nyitódala, de azt a számot akkor nem vették fel.

A Black Country Woman sem került bele a válogatásba, pedig egy gyönyörű kertben rögzítették, ahol az elején még hallani lehet a távoli repülőgép zúgását, ahogy elhalad.