Keleti Ágnes, a világ legidősebb olimpiai bajnoka, 103 éves korában távozott az élők sorából. Élete és pályafutása példaként áll előttünk, hiszen nem csupán sportteljesítményei, hanem inspiráló személyisége is sokakat lenyűgözött.

Keleti Ágnest karácsonykor szállították fővárosi otthonából a budapesti Honvédkórházba, szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel - értesült a Nemzeti Sport a családhoz közeli forrásból.

A 103 éves, holokausztot túlélt izraeli és magyar állampolgár, aki olimpiai bajnok is, ekkorra már súlyos állapotban volt.

Az 1921. január 9-én Budapesten Klein Ágnes néven anyakönyvezett zsidó származású tornásznő kiemelkedő szereplése révén egyedülálló helyet foglal el a magyar sporttörténelemben. Ő az a sportolónő, aki több olimpiai érmet nyert, mint bármelyik másik magyar női versenyző. Klein Ágnes "alapító tagja" a legendás ötszörös bajnokok "klubjának", amelyhez később olyan kiváló sportolók csatlakoztak, mint Egerszegi Krisztina és Kozák Danuta.

A 2004-ben a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett Keleti Ágnes a Nemzeti Torna Egyletben kezdte sportolói karrierjét, mielőtt 18 évesen bemutatkozhatott a magyar válogatottban.

Ha csupán a tornaszerekkel kellett volna megküzdenie, az útja a világversenyeken elért sikerekhez egyenesen és simán vezetett volna. Azonban közbeszólt a II. világháború, amelyet csodálatos módon sikerült túlélnie. A nehéz idők alatt álnéven élt, míg édesanyját és testvérét Raoul Wallenberg segítette a menekülésben. Sajnos, gyártulajdonos édesapját és számos rokonát Auschwitzban vesztette el - emlékeztet a Telex.

A második világháború utáni első olimpiai játékok 1948-ban Londonban zajlottak, ahol már lehetősége nyílt volna, hogy megcsillogtassa különleges tehetségét. Sajnos, egy szalagszakadás megakadályozta ebben. Szerencsére sikerült felépülnie, és egy évvel később, a budapesti főiskolai világbajnokságon megmutatta igazi erejét, ahol több szeren és az összetett versenyben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Az 1952-es helsinki olimpián igazán figyelemre méltó teljesítményt nyújtott: a műszabadgyakorlatával, amely a mai talajgyakorlat előfutárának számít, olimpiai bajnoki címet szerzett. Ezen kívül büszkélkedhet egy ezüstéremmel és két bronzéremmel is, így érmeinek száma tovább gyarapodott.

Négy év elteltével már egyértelművé vált, hogy az akkor 35 éves magyar tornásznő a világ legkiemelkedőbb sportolója. Pályafutása során, amely során a talajon, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapatban is megmérette magát, négy aranyérmet szerzett a melbourne-i olimpián. Emellett az egyéni összetett versenyt megnyerte, míg a csapatversenyben a második helyezést érte el.

Az ötszörös olimpiai bajnok, valamint világbajnoki címmel is rendelkező tornásznő, aki Helsinki és London között mindhárom érmet begyűjtötte az 1954-es római világbajnokságon, 1957-ben Izrael földjére költözött. Itt nemcsak a tornasport alapjait fektette le, hanem a válogatott szövetségi kapitányaként, az izraeli Testnevelési Főiskola tanáraként és nemzetközi versenybíróként is jelentős szerepet vállalt a sportág fejlődésében.

A már jó ideje hazatért sportolónő Magyarországon számos elismerésben és díjban részesült, többek között a MOB-érdemérem, az Elnöki érdemérem, a Magyar Tornasport Halhatatlanja cím, valamint a Pro Urbe Budapest díj formájában. Utolsó klubja, az UTE, amelyhez 1954 és 1956 között a Budapesti Dózsa keretein belül tartozott, a legnagyobb tisztelettel emlékezik rá, hiszen tornacsarnokát az ő nevéről nevezte el, ezzel is kifejezve büszkeségét és tiszteletét a sportoló iránt.